![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Belotti a labdaátvételből csinálta a meccs cselét
Vasárnap este 2-0-s hátrányból állt fel a Torino idegenben az Internazionale ellen, ehhez pedig kellett az is, hogy a második félidő elején Andrea Belotti szépítésével új erőre kapjanak.
A 2016-17-es szezonban 28 gólig jutó Torino-csatár Iago Falqué remek labdájából volt eredményes, már a távoli indítás labdaátvételével ziccerbe került, azzal ugyanis, hogy befelé mozogva tette maga elé a labdát, teljesen átverte az Inter-kapus Samir Handanovićot.
Nem teljesen világos, mit gondolhatott a szlovén kapus, talán azt, hogy Belotti sehogy nem érheti el az indítást, mindenesetre nagyon rosszul jött ki a kapujából.
A Torino a 68. percben Meité góljával egyenlített, az Inter két gólját a vb-ezüstérmes Perisic, illetve De Vrij lőtték.
A genovai hídtragédia miatt az első fordulóbeli halasztás után győzelemmel kezdett a Genoa, a Fiorentina pedig 6-1-re nyert a Chievo ellen. A Sassuolo 10 perc hosszabbítás után, a 99. percben, egy büntetővel egyenlített a Cagliari ellen.
A vasárnapi Serie A-eredmények
- SPAL-Parma 1-0
- Cagliari-Sassuolo 2-2
- Fiorentina-Chievo 6-1
- Frosinone-Bologna 0-0
- Genoa-Empoli 2-1
- Internazionale-Torino 2-2
- Udinese-Sampdoria 1-0
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)