Megint hibázott, így már három mérkőzés óta nyeretlen a Barcelona
Egyértelmű favoritként nem bírt hazai pályán a Barcelona az Athletic Bilbaóval. A katalán csapat három forduló óta nyeretlen, amennyiben a Real Madrid legyőzi az Atléticó Madridot, akkor átveszi a vezetést a spanyol bajnokságban.
A Barcelona legutóbb 2015-ben tudta elhódítani a Bajnokok Ligáját, az elmúlt három évben a Real Madrid dominálta a sorozatot. A katalánoknál ezért kimondottan prioritás a BL-cím idén, így a jövőheti Tottenham elleni mérkőzés miatt Sergio Busquets és Lionel Messi is a padon kezdett a Bilbao ellen.
Valverde edző taktikája azonban nem jött be, a sokkal jobb erőkből álló Barcelonában nem volt meg az átütő erő Messi nélkül.
Hiába dominált a hazai csapat, a vezetést a Bilbaó szerezte meg a 41. percben. Valverde kénytelen volt a második félidőben Messit és Busquetset is beküldeni, de még így is csak a 84. percben sikerült kiegyenlíteni.
Messi tört be a 16-oson belülre és lőtt kapura. Simon kapus védeni tudta a próbálkozást, a kipattanóra azonban Messi ért oda elsőnek és tökéletes labdát adott a szintén csereként beálló Munir El Haddadinak.
1-1, ennél többre azonban nem volt képes a címvédő Barcelona, ami így már három mérkőzés óta nyeretlen (két döntetlen, egy vereség).