Szilvia
5 °C
16 °C

Nikolic: Nem a kölségvetés számít, hanem a mutatott játék

2018.11.07. 13:59

Marko Nikolic vezetőedző szerint bár matematikailag jó lenne a döntetlen is, a Vidi FC csütörtökön a győzelemért száll harcba a PAOK elleni mérkőzésen az Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában, írja az MTI.

A szerb tréner a szerdai sajtótájékoztatón azt mondta, azért sem szabad döntetlenre játszaniuk, mert annak biztos vereség lenne a vége.

„Ott szeretnénk folytatni, ahol Szalonikiben abbahagytuk, vagyis megint győzni akarunk" – jelentette ki Nikolic.

A tréner szerint okosan játszva és harcosan pályára lépve ismét le lehet győzni a görögöket. Leszögezte, csapata eddig is bármelyik ellenféllel felvette a küzdelmet az európai kupákban, mert a pályán „nem a költségvetés számít, hanem a mutatott játék".

Úgy vélte, a PAOK a legjobb összeállításában nekik fog rontani, mert a görögöknek nagy szükségük van a pontokra. Megjegyezte, nekik is ugyanannyira kellenek a pontok és a győzelem, mivel a Chelsea mögötti különversenyben mindegyik csapatnak nagy esélye nyílt a továbbjutásra.

Marko Nikolic nagy örömnek nevezte, hogy telt ház előtt játszhatnak, amit nem teherként fognak fel, hanem a lelátóról érkező pozitív energiaként.

A Vidi válogatott középpályása, Kovács István kijelentette, hogy a győzelem és a továbbjutás a céljuk, meg akarják ragadni azt a lehetőséget, melyet kiharcoltak maguknak.

Emlékeztetett arra, hogy Szalonikiben közel tökéletes meccset hoztak le, ellenfelük fölé kerekedtek szinte minden tekintetben. Szerinte ezúttal nüanszok fognak dönteni, és nem szabad abba a hibába sem esniük, mint a BATE elleni hazai mérkőzésenn, melyen védekezésben többször hibáztak.

Ha Vidi csütörtökön másodjára is legyőzi a PAOK-ot, reális esélyt teremt arra, hogy továbbjusson csoportjából a labdarúgó Európa Ligában.

A Groupama Arénában 18.55-kor várhatóan telt ház előtt kezdődő meccs győztese kedvező helyzetbe hozza magát a folytatásra. A magyar bajnok számára nagyon értékes lenne a siker, mert a végelszámolásnál akár az egymás elleni eredmény is dönthet a továbbjutásról, amely így mindenképpen Marko Nikolic csapatának kedvezne. A döntetlen éppen a görögországi győzelem miatt szintén a Vidinek lenne előnyösebb.

A csoport másik meccsén a Chelsea a BATE Boriszovhoz megy.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?