Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Tíz év alatt eljutni a szövetségi kapitányságtól Ózdra

2018.11.15. 18:23

Anélkül, hogy bántani akarná bárki az ózdi utánpótlásért dolgozó szakembereket, mégis elgondolkodtató az a tény, amelyet ma közölt hírben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztályban első helyen álló Ózdi FC. Várhidi Pétert utánpótlás vezetőnek nevezték ki.

Ez biztosan szép feladat, de gondoljunk csak abba bele, hogy 1998-ban bajnokcsapatot nevelt Újpesten. Édesapja, Várhidi Pál, a lila-fehérek legendás játékosa révén legalább akkora ikon volt, mint Nyilasi Tibor a Ferencvárosban.

Aztán egy rossz szezon után Székesfehérvárra került, de ott sem töltött sok időt. Majd a Kisteleki István (korábbi szintén újpesti edző, majd MLSZ-elnök) felkérte az U19-es válogatott kapitányának, amely megnyerte az Eb-selejtezőjét és innen egyenes út vezetett Várhidinak a kapitányi posztig.

Tizenhat meccsen irányította a válogatottat, amelyből hetet nyertünk meg, egy döntetlen mellett nyolcat veszítettünk el, többek között Ciprustól, Montenegrótól, Moldovától és a legvégén a szlovénoktól. Szakmai munkájának tényét azért növeli, hogy egy év alatt 28 helyet lépett előre vele a válogatott.

Aztán csupa olyan csapatoknál dolgozott, amelyek már nem is léteznek, vagy legalábbis nem ott, amikor Várhidi irányította őket: Pécsi MFC, Tatabánya, Szigetszentmiklós. Kivéve a legutóbbit, az NB II.-es Mosonmagyaróvárnál dolgozott.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!