Bale miatt hagyta ott a Realt Zidane?

2018.10.10. 13:26

Zinedine Zidane néhány nappal sorozatban harmadik BL-győzelme után váratlanul lemondott a Real Madrid vezetőedzői posztjáról. Az okokat négy hónapja kutatják, a francia szakember ügynöke a múlt héten azt nyilatkozta, Zidane egyszerűen kimerült, pihenőre van szüksége.

A spanyol El País vitatja ezt, legutóbbi cikkükben

Gareth Bale-t jelölik meg mint Zidane távozásának okát.

A sztori szerint Zidane meggyőzte Florentino Pérez elnököt, hogy adják el Bale-t: állandóan sérült, a taktikát is nehezen tartja be, a teljesítménye erősen hullámzó. Pérez nagyon kedvelte Bale-t, de belement, megállapodtak az edzővel, hogy 100 millió euróért értékesítik a walesit, ebből megerősítik a keretet. (Pérez állítólag Neymart, Zidane Salahot vagy Hazard-t akarta.)

Aztán jött a Bajnokok Ligája-döntő, amin Zidane 1-1-nél küldte be Bale-t, aki beollózta a BL-döntők történetének legnagyobb gólját, lőtt egy szerencsés gólt távolról, és eldöntötte a meccset. A Madrid megnyerte zsinórban harmadik BL-címét.

Pérez pedig megváltoztatta álláspontját, és elhatározta: a maradni akaró Bale-t megtartja, míg a távozását fontolgató Cristiano Ronaldót elengedi.

Mindezt Zidane-nal is közölte, kész helyzet elé állította az edzőt, nem volt hajlandó kompromisszumra a kérdésben. Zidane nem értett egyet, és nem tudta elfogadni, hogy az elnök felrúgta a döntő előtt kötött egyezségüket Bale-ről, így lemondott.

Hogy így történt-e, ki tudja. Az viszont biztos, hogy napokkal Zidane távozása után a spanyol sajtó arról írt, Bale el sem köszönt a franciától.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?