Megsemmisítette az Eibar a Real Madridot

2018-11-24T132530Z 522504469 RC1621784970 RTRMADP 3 SOCCER-SPAIN
2018.11.24. 15:48

Hatalmas verést kapott a Real Madrid az Eibar vendégeként a spanyol bajnokság 13. fordulójában. A mérkőzés előtt 13. helyezett kiscsapat 3-0-ra győzött, minden téren jobb volt a Bajnokok Ligája címvédőjénél.

Jót tett az edzőváltás a Real Madridnak, Santiago Solarival négyből négy meccsét megnyerte a fővárosi csapat. Az Eibar ellen is a Real volt a favorit, ennek ellenére meglepően simán nyertek a hazaiak.

Az Eibar már a 16. percben megszerezte a vezetést, egy szép kontra után Gonzalo Escalante volt eredményes. A Real Madrid ezután próbált magasabb fokozatba kapcsolni, de nem jött össze semmi, a szünetre 1-0-s hazai vezetéssel mentek a csapatok.

A Madridnak a második félidőre sem sikerült felpörögni, két védelmi hibának köszönhetően pedig 12 perc alatt még két gólt kaptak Ramosék.

A Realnak még a szépítés sem jött össze, a Benza, Bale, Asensio hármas szinte teljesen veszélytelen volt a kapura. Az Eibar teljesen megérdemelten győzött, a három ponttal pedig ideiglenesen feljött a bajnokság 7. helyére, közvetlenül a Real Madrid mögé.

Öf

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?