Felfüggesztette Thierry Henryt a Monaco
A Monaco felfüggesztette Thierry Henryt a munkavégzés alól, a csapat pénteki edzését már Franck Passi fogja levezetni. A korábbi csatárklasszist vélhetően hamarosan meneszti a klub.
Henry tavaly októberben írt alá a gödörben lévő Monacóhoz, három évre kötelezte el magát. A csapaton viszont nem tudott segíteni:
- a bajnokságban két győzelem jött össze három döntetlen és hét vereség mellett – már utolsó előtti a csapat a tabellán,
- a Bajnokok ligájában négy meccs alatt egyetlen pontot sikerült szerezni, az is a Club Brugge ellen – ki is estek Henryék,
- a Francia Kupában ugyan sikerült győzni az első körben, a héten azonban kiverte a Monacót a másodosztályú FC Metz.
A Ligakupában ugyan még áll a csapat, de a klubvezetés szemében ez nem volt elég ahhoz, hogy továbbra is bizalmat szavazzon Henrynak. A francia edzőt 20 meccs után küldhetik el, négy győzelem mellett öt döntetlen és 11 vereség a mérlege.
(Guardian)