Hajnalka
3 °C
12 °C

Perisic feldolgozta, hogy átverték az Arsenallal

perisic1
2019.02.22. 12:06

Ha rákeresünk a Transfermarkton, hogy jobb vagy ballábas-e a horvát válogatott, vb-döntős interes futballista, Ivan Perisic, azt találjuk, "both", ahogy a mi adatlapunkban is az áll: mindkettő.

Nem kerültünk sokkal közelebb a válaszhoz, ahogy akkor sem, ha megnézzük a gólt, amit csütörtök este rúgott a Rapid Wiennek Milanóban, az Európa Liga-párbajuk visszavágóján.

Az olaszok 1-0-ra nyertek idegenben is, majd a második félidőben már 2-0-ra vezettek, amikor a 30 éves szélső remekül ugrott ki középen.

Teljesen üres volt előtte a pálya a kapuig, de jókora út állt még előtte. Megindult, elérte a tizenhatost, ahol a kapus messze kifutott elé, de Perisic nem lepődött meg, simán kicselezte, ráadásul elég nagy sebességnél. Mivel még mindig nem lassult le, és közben két védő is visszaért a kapuba, nem látszott könnyűnek a befejezés. Extrát kellett húzni:

Perisic világklasszis mozdulattal, jobbal alábökött a labdának, mintha a világ legegyszerűbb mozdulata lenne, és a kapuba emelt.

Az egyik hátvéd megpróbálta kirúgni a magasan érkező labdát, de esélye sem volt, a kapuban landolt ő is.

Szenzációs gól volt egy meglehetősen alulértékelt futballistától.

Perisic szűk négy éve szerződött az Interhez, miután játszott Franciaországban, Belgiumban, a 2011/12-es szezonban a Borussia Dortmundban, ahol úgy tűnt, megakadt, mert egyetlen szezon után lepasszolták a Wolfsburgnak. A 2014-es vb-n tűnt fel a horvátoknál, de a számára eredményes világbajnokság után sem tudott továbblépni, csak egy év múlva, 26 évesen került az Interhez. Hazájában egyetlen felnőtt meccset sem játszott, ami sokat elárul a tehetségéről.

Itt mintha már mosolyogna Perisic, és nézzék, milyen gyönyörű a tartása
Itt mintha már mosolyogna Perisic, és nézzék, milyen gyönyörű a tartása

Milyen lábas Perisic?

  • 419
    Ő se tudhatja
  • 100
    Jobb
  • 94
    Bal
  • 81
    Nem tudom eldönteni

Tavaly előtt Mourinho vitte volna a Manchester Unitedbe, de a nagy kiugrás nem jött össze, most januárban pedig állítólag egy igen furcsa eset áldozata lett az Arsenalnál. (Ami inkább csak anyagilag lett volna továbblépés.)

Perisic újra az Interre koncentrál, az EL pedig különösen jól fekszik nekik: a klub a 90-es években a sorozat specialistája volt, történelmükben jól mutat a 91-es, a 94-es, a 98-as UEFA-kupa-győzelem, de 97-ben is csak tizenegyesekkel bukták a döntőt a Schalke ellen. A bajnokság rég elment, az Olasz Kupából mostanában estek ki, ha valamit akarnak, az az Európa Liga lehet.

Csütörtökön - miután 4-0-ra nyertek - a legjobb 16 közé jutottak be 5-0-s összesítéssel.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!