15 hónapja szabotálja az államtitkárság a Felcsút tao-szerződéseinek kiadását
További Futball cikkek
- A Liverpool edzője a Manchester City kizárásán viccelődött, majd rögvest visszakozott
- Kilenc embert vitt el a rendőrség Szoboszlaiék csúcsmeccse után
- A magyar válogatott megszerezte az első győzelmét az ománi vb-n
- Megtagadta a szivárványos karszalag viselését a Premier League-játékos, vallási okokra hivatkozott
- Már 100 körüli halottja van a tragédiába torkolló futballmérkőzésnek
Új és helyenként egészen megmagyarázhatatlannak tűnő fordulatok történtek a felcsúti labdarúgó-akadémia által felhasznált tao-támogatásokra vonatkozó adatok és szerződések kiadásának ügyében, írta meg csütörtöki cikkében a 24.hu.
Az Orbán Viktor felcsúti futballakadémiáját működtető, és azóta már összesen 20 milliárd forinthoz közelítő tao-támogatást behúzó Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány ellen még 2015-ben indított adatkérési eljárást a Demokratikus Koalíció. Ám hiába nyerték meg Varju Lászlóék a pert első fokon, majd jogerősen másodfokon, végül pedig 2017. november 15-i ítéletében a Kúria, azaz a legfelsőbb bíróság is nekik adott igazat, a DK nem jutott hozzá a kért dokumentumokhoz.
Pedig izgalmasnak ígérkező anyagról volt szó: az alapítvány 2013-2015 között megvalósított taós beruházásainak szerződései és számlái. Különösen a stadion melletti fűtött pályák és a több milliárd forintból épített kazánház dokumentációja kapcsán volt nagy várakozás. Illetve van, mind a mai napig.
Mert bár a Kúria ítélete végérvényesen annak nevezte a tao-támogatást, ami mindig is volt: közpénznek, és így a felhasználására vonatkozó adatok is közérdekű adattá váltak,
a DK-nál 2017 novembere óta hiába várnak, hogy a Felcsút eleget tegyen a legfelsőbb bíróság ítéletének.
Minderre azért van lehetősége a Mészáros Lőrinc vezette alapítványnak, mert egy egészen rendkívüli véletlen egybeesés folytán az EMMI alá tartozó sportért felelős államtitkárság épp a Kúria állásfoglalásának megszületése előtti napokban döntött úgy, hogy az összes felcsúti tao-iratot bekéreti a minisztériumba ellenőrzésre.
Mészáros Lőrinc így maga volt kénytelen levelet írni a DK-nak 2017 decemberében, sajnálkozva, hogy az összes iratot be kellett vinniük az EMMI-be, de annyira az összeset, hogy még a másolatok sem maradtak náluk. Ezért nem tudják teljesíteni a bíróság ítéletét, legfeljebb ha vége a hivatalosan 180 napos ellenőrzésnek.
Csakhogy hiába járt le a 180 nap 2018 nyarán, semmi sem történt. Méghozzá duplán nem történt semmi, egyrészt mert a DK továbbra sem kapta meg az iratokat, másrészt, mert a 24.hu birtokába került Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár levele, amiből az derült ki, hogy
odáig sem jutottak el az ellenőrzést végzők a nagy sietségben hat hónap alatt, hogy átnézzék a nagy hirtelenjében bekéretett papírokat.
Szabó a 24.hu által idézett levélben arra kérte Mészárost, hogy legyen szíves befáradni hozzá, és az "utóellenőrzés szempontjából releváns sportfejlesztési programokra lebontani" a benyújtott 45 ládányi könyvelési dokumentációt.
Nyilván van rá logikus magyarázat, miért kellett épp a Kúria ítélete előtti héten bekéretni az iratokat, hogy aztán bő fél évig hozzájuk se nyúljanak. Mindenesetre 2018 júniusában az államtitkárság 180 nappal meghosszabbította az ellenőrzés idejét, de a tempó ismeretében már ekkor is nyilvánvaló volt, hogy az újabb fél év legfeljebb a ládák felnyitására lehet elég, esetleg egy szigorú üzenetre a kért szelektálást elodázó Mészáros Lőrinc hangpostáján.
Így aztán senkit sem ért váratlanul, hogy a határidő lejárta után a napokban
az EMMI ismét 180 nappal meghosszabbította a vizsgálatot.
A DK-nak mindenesetre ezen ponton elfogyott a türelme, és végrehajtási eljárást indított az alapítvány ellen, ám ez inkább csak szimbolikus lépés, mivel Szabó Tünde íróasztaláról még a végrehajtó sem viheti el a hivatalos ellenőrzéshez nélkülözhetetlen iratokat.
Azaz a DK leghamarabb a Kúria döntése után másfél-két évvel, 2019 nyarán juthat hozzá az addigra remélhetőleg gondosan elrendezett könyveléshez, a jogerős bírósági ítélethez képest pedig három évhez fog közelíteni a csúszás. Persze csak ha addigra sikerül végezni a feladattal, és nem jön közbe egy újabb fatális véletlen sem, mondjuk valaki véletlenül leönti kávéval a felcsúti könyvelést, mind a 45 dobozt.
Pont akkor kérette be az államtitkár az összes taós iratot, amikor azokat át kellett volna adni a DK-nak. Aztán 6 hónapig hozzájuk sem nyúltak.
1889 · Feb 28, 2019 01:08pm Tovább a kommentekhez