Dzsudzsák bajnoki nélkül került be a válogatottba
A magyar futballválogatott jövő csütörtökön Szlovákiában, majd vasárnap idehaza Horvátországgal kezdi meg a 2022-es Európa-bajnokság selejtezőit. A magyar kapitány, Marco Rossi hétfőn hirdette ki a keretét, amelybe behívót kapott Balogh Norbert és az egyik legnagyobb utánpótlástehetség, Szoboszlai Dominik is.
Elsősorban a Freiburgban futballozó, de sérült Sallai Roland, valamint a szintén sérült fehérvári, Fiola Attila pótlását kellett megoldani.
Két nagyon nehéz mérkőzéssel kezdjük meg az Európa-bajnoki selejtezőket, a felkészülésre viszont mindössze két napunk lesz, miközben lesznek olyan játékosok, akik csak keddre érkeznek meg Telkibe. Szerdán utazunk Nagyszombatba, csütörtökön pedig már pályára is lépünk Szlovákia ellen, így jól be kell osztanunk a rendelkezésre álló időt. A játékosoknak a lehető legfrissebbeknek kell lenniük csütörtök estére, közben viszont keményen is kell dolgoznunk a közös felkészülés során.
– fogalmazott az mlsz.hu-nak Marco Rossi.
A kerettagok többsége vasárnap este érkezik meg Telkibe, néhány játékos pedig klubkötelezettségei utána hétfői napon. A csapat szerda délután utazik el a Szlovákia elleni idegenbeli találkozó helyszínére, vasárnap 18.00 órakor pedig a Groupama Arénában lép pályára a vb-ezüstérmes horvát válogatott ellen.
A válogatott kerete:
Kapusok:
- Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC)
- Gulácsi Péter (RB Leipzig)
- Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC)
Védők:
- Baráth Botond (Sporting Kansas KC)
- Bese Barnabás (Le Havre)
- Kádár Tamás (Dinamo Kijev)
- Korhut Mihály (Árisz Szaloniki)
- Lang Ádám (FC Cluj)
- Lovrencsics Gergő (Ferencvárosi TC)
- Willi Orbán (RB Leipzig)
- Vinícius Paulo (Mol Vidi FC)
Középpályások:
- Gazdag Dániel (Budapest Honvéd)
- Holman Dávid (Slovan Bratislava)
- Kalmár Zsolt (DAC)
- Kleinheisler László (NK Osijek)
- Kovács István (Mol Vidi FC)
- Nagy Ádám (FC Bologna)
- Pátkai Máté (Mol Vidi FC)
- Szoboszlai Dominik (RB Salzburg)
Támadók:
- Balogh Norbert (APÓ Ellínon)
- Dzsudzsák Balázs (al-Ittihad)
- Holender Filip (Budapest Honvéd)
- Nagy Dominik (Legia Varsó)
- Németh Krisztián (Sporting Kansas)
- Szalai Ádám (TSG Hoffenheim)
- Varga Roland (Ferencvárosi TC)