Gyárfás
18 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Az MTK esett ki az NB I.-ből

D  YT20190519025
2019.05.19. 18:50 Módosítva: 2019.05.19. 19:35

A Honvéd 4-1-re legyőzte az MTK-t az OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában vasárnap. Ezzel eldőlt, hogy az MTK kiesett az NB I.-ből. Még a hosszabbításban is betalált egyszer a Honvéd a mérkőzést hazai pályán tíz emberrel befejező MTK ellen.

Az első húsz percben egyik csapat sem tudott mezőnyfölényt kiharcolni és a kapuk sem forogtak veszélyben, utána viszont egy perc alatt 1-1-re módosult az állás. Előbb Holender Filip ziccerből szerzett vezetést a vendégeknek, Lencse László pedig a kispesti védelem határozatlanságát kihasználva egyenlített. A szünet előtt a Honvéd vette át a kezdeményezést, de a kapura nem jelentett veszélyt.

A második félidő elején Kanta József második sárga lapját is begyűjtötte, így létszámban megfogyatkozott az MTK. Ezt öt perc alatt góllal használta ki a Honvéd - Djordje Kamber volt eredményes -, amely azt követően próbálta eldönteni a meccset. Ez azonban majdnem megbosszulta magát: a tíz emberrel játszó MTK részéről Ulysse Diallo ziccert hibázott - a csatár lövését Kamber mentette a gólvonalról -, majd Lencse lőtte a kapu fölé a büntetőt.

A találkozó a 76. percben dőlt el, akkor a csereként tíz perce pályán lévő David N'Gog volt eredményes. A hátralévő időre így már nem volt jellemző az addigi lendület, a végeredményt aztán N'Gog állította be a 92. percben.

Az MTK így 11. helyen zárt, pedig március elején az akkor kirúgott vezetőedző, Feczkó Tamás még a hetedik helyen adta át a csapatát. A Haladás már az utolsó előtti fordulós vereségével búcsúzott az élvonaltól

A kiesőjelöltek közül a DVTK és a Kisvárda is bent maradt. A Diósgyőr vasárnap 3-0-ra legyőzte az Újpestet, míg a Kisvárda 2-1-et játszott a Mezőkövesd ellen.

  • A Debrecen szerezte meg a bronzérmet a bajnokságban, mivel házigazdaként 4-1-re legyőzte a Paksot.
  • A bajnok Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Puskás Akadémia otthonában.
  • A sereghajtóként kiesett Haladás hazai pályán, 1-1-es döntetlent játszott a MOL Vidi FC-vel.

Az már április végén eldőlt, hogy története során 30. alkalommal a Ferencváros lett a bajnok. MTK - Honvéd

(Nyitókép: Bognár István az MTK játékosa a Budapest Honvéd elleni mérkõzésen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 2019. május 19-én. Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!