
A Chelsea gálameccset varázsolt az EL-döntőből, 4-1-re verte az Arsenalt

További Futball cikkek
-
Fegyelmi vizsgálatot indított az UEFA négy Real Madrid-játékos ellen
- Felfüggesztett börtönbüntetést kapott Bolla Bendegúz csapattársának a támadója
- Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
- Összegyűlnek Budapesten a futballvilág vezető szereplői, izgalmas programokkal várják az érdeklődőket
- „Nem követtem el komoly bűnt, nem ítéltek börtönbüntetésre, mégis úgy érzem magam”
A bakui Európa Liga-döntőn az Arsenal dupla teherrel játszott, nemcsak a trófeáért játszott, hanem a győzelemmel együtt járó Bajnokok Ligája-helyért is. Ráadásul ezen a meccsen búcsúzott a kapuslegenda Petr Cech is, aki karrierje legnagyobb részét éppen a Chelsea-nél töltötte.
A meccsen elég óvatosan kezdtek a csapatok, az Arsenal átadta a területet a Chelsea-nek, de az sem kezdett rohamozni, inkább csak tartotta a labdát. Az első helyzet mégis az Arsenalé lett, Matiland-Niles lövését kiöklözte Kepa, az ismétlésnél pedig lemaradt Aubameyang a tizedik percben. (A mérkőzés közvetítését itt olvashatja el.)
Chelsea–Arsenal
Az angol derbi a második félidőben dőlt el. Giroud gólja után felgyorsultak az események. Az Arsenal 3-0 után szépített, de már nem tudott hajrázni. A kétgólos Hazard zárta le a meccset.
Mindkét csapatnál volt egy-egy villanás, szebb akció, de egyáltalán nem volt nagy iram. Xhaka bombája a felső lécet is érintette, és Cech is önbizalmat adhatott az Arsenalnak, a félidő végén kétszer is bravúrral védett.
A második félidőben már egy igazi derbire hasonlított a játék. A Chelsea váltott ritmust a start után, amit nem nagyon tudott lekövetni az Arsenal. A vezetést Giroud szerezte meg, Palmieri fellőtt labdájába csúsztatott bele, Cech már későn reagált rá.
A gól után az Arsenal is magához tért, muszáj volt rohamozni a negyedik EL-döntőjét vezénylő Unai Emery csapatának, sikerült is dominálniuk Lacazette-éknek. A Chelsea néhány percre beszorult, David Luiz és Kante stabil védekezésével kerülte el a gólt a csapat.
A Chelsea elég gyorsan magára talált, és elég gyorsan le is zárta a meccset. A 60. percben szép összjáték után Pedro lőtt kapuba Eden Hazard visszapassz után, majd öt perccel később Hazard talált be büntetőből, miután Giroud ledöntötték a 16-oson belül.
Emery már a harmadik gól előtt változtatni akart csapatán, de ezzel egy kicsit elkésett. A 67. percben beálló Iwobi jó húzás volt, két perccel később már bombagólt lőtt.
Nem volt már ideje magára találni az Arsenalnak, mert rövidpasszos, átemelős játék után Giroud és Hazard összehozta a Chelsea negyedik gólját.
Ezután is Sarri csapata uralta a játékos, az Arsenal csak a hajrában veszélyeztetett, Kepának is be kellett mutatnia egy nagy védést, mjd a csereként beállt Willocknak is több helyzete volt, de stabil maradt a Chelsea védekezése, megőrizte a háromgólos előnyt.
„Fent és lent is voltunk néhányszor, de fejlődtünk, és sokat tanultunk ebben a szezonban. Jól hajráztunk és nyertünk egy trófeát is. Ez a harmadik címem Európában a Chelsea-vel, hisznek a játékomban. Sarri nagyszerű fickó és edző, megérdemli ezt. A menedzser csodálatos munkát végzett ezért a klubért. Nem tudom, hogy milyen spekulációk vannak, most annak van itt az idjee, hogy a címünkről beszéljünk" – nyilatkozta a Chelsea védője, David Luiz.
„Először is gratulálok a Chelsea-nek. Az első félidőben jó lehetőségeink voltak, hogy jó eredményt érjünk el. A 16-oson belül jó labdáink voltak, lövőhelyzetekkel, de az első gól megváltoztatta a játékot. Megpróbáltunk meccsben maradni, de a második nehézzé tette a helyzetünket. Jobban ment nekik, és amikor csinálni akartunk valamit, nem találtuk ki, hogy mi kéne a góllövéshez. Megérdemelten nyertek" – mondta Unai Emery, az Arsenal menedzsere.
(Borítókép: Pedro ünnepli gólját Eden Hazarddal. Fotó: Amr Abdallah Dalsh / Reuters)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt
Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.
március 21., 10:31
- Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén
Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.
március 21., 11:02
- Sport
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Sport
Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!
Montella: Egyáltalán nincs lefutva a párharc. Rossi: Nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére.
március 20., 21:04
- Sport
A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot
Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.
március 20., 23:44
- Sport
A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat
A spanyolok négygólos meccsen ikszeltek, a németek hátrányból verték az olaszokat.
március 20., 22:45
- Sport
Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás
Az eddig sem kevés kiesőhöz két kulcsjátékos eltiltása is bejött még Isztambulban.
március 20., 19:56
- Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Sport
A franciák bírták jobban, egygólos vereséget szenvedett a Szeged a kézilabda BL-ben
Sokáig kiegyenlített volt a találkozó, majd a PSG négy góllal is elhúzott a második félidőben.
2 órája
- Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Sport
Salaktornákon szerezné vissza elvesztett ranglistás pozícióját Marozsán Fábián
Értékes pontokat vesztett azzal a teniszező, hogy nem tudta megismételni a tavalyi szereplését Miamiban.
március 21., 12:12
- Sport
Megszakadt a törökök elleni remek sorozat, 1000. hivatalos meccsét elvesztette a magyar válogatott
március 20., 17:42
- Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós
Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.
2 órája
- Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek
OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.
4 órája
- Sport
Nőgyűlölő, rasszista, nácibarát, gyengeelméjű az elődök közt: az új NOB-elnök fura örökséget vesz át
Nem mindenki volt talpig úriember.
március 20., 06:44
- Sport
Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát
Hússzoros áron talált új gazdára a címvédő.
március 21., 11:48
- Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott
A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.
március 20., 08:27
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
7 órája
- Sport
Elsőként egy ázsiai válogatott jutott ki a következő labdarúgó-vb-re
Mostanáig csak a három házigazda részvétele volt biztos.
március 20., 17:33
- Sport
Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó
Több spanyol klubban is megfordult a Partizan egykori kiválósága.
március 20., 13:00
- Sport
Meghalt Eddie Jordan
A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.
március 20., 10:16
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
7 órája
- Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás
Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.
március 20., 11:31
- Sport
Isztambuli vereségre, de a végkimenetelt tekintve magyar sikerre számítanak a sportfogadók
A szakértők szerint a magyarok szeretnek a győzelemre fogadni.
március 20., 16:00
- Sport
Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében
Korábban kokainfogyasztás miatt tiltották el őt a versenyzéstől.
március 20., 13:29
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
8 órája
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
11 órája
- Sport
A hangulat még nem, de a magyar tábor már alakul Isztambulban
A Taksim Gezi Parknál csak szórványos szurkolás hallatszik, de azt már közhírré tettük, hogy „Lángos better than Döner”.
március 20., 15:25
- Sport
Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek
A Bayern München is gyászolja a fiatalon meghalt sportolót.
március 20., 09:57
- Sport
Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának
A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.
március 20., 10:03