Zalán
2 °C
8 °C
Index - In English In English Eng

Mourinho simán elbukta egykori csapata és játékosa elleni meccsét

000 1N9734
2019.12.22. 19:37

A Chelsea 2-0-ra verte az angol bajnokság 18. fordulójában a bő félórát emberhátrányban játszó Tottenhamet. 

A Chelsea legutóbbi öt bajnokiján négyszer kikapott, így győzelmi kényszerben játszott, már csak azért is, mert a Tottenham elé kerülhetett volna a bajnokságban, ha nyer.

A meccset mester és tanítványa küzdelmeként is beharangozták, mert José Mourinho először játszott a Tottenham edzőjeként korábbi csapata, a Chelsea ellen, amit egykori játékosa, Frank Lampard irányít.

A mérkőzés elején inkább a Chelsea elképzelései érvényesültek, az első percekben is voltak már helyzeteik Lampard játékosainak, majd a 12. percben a vezetés is összejött nekik. Willian passzolt hátra szögletből, majd vissza is kapta a labdát. Egy kicsit beljebb húzódott a bal oldalon, majd éles szögből keresztbe lőtt, a bal alsóban kötött ki labdája.

A gól után is inkább a Chelsea irányított és jól is védekezett, a Tottenham nagyjából fél óra után kezdett veszélyesebbé válni, Kane-nak és Szonnak is volt helyzete. Egyenlítés helyett azonban még nagyobb lett a különbség, 

A félidő végén Gazzaniga kapus elég rossz ütemben jött ki a kapujából, hogy megszerezze a labdát Marcos Alonso elől. A labdát el sem érte, de furcsa ugró rúgásával eltalálta a Chelsea-játékost. Az esetet meg is videózták, megítélték a bírók a 11-est, amit Willian lőtt be, 2-0-ra nyerte a félidőt a vendégcsapat.

A második félidőt támadóbban kezdte a Tottenham, de ezzel egy kicsit ki is nyílt, a Chelsea-nek is megmaradtak a lehetőségeik. A vendégcsapat az 55. percben kapuba is talált, de Tammy Abrahams lesről lőtte be a kipattanót, nem adták meg a gólt.

A Tottenham aztán még nehezebb helyzetbe került, mert a 62. percben kiállították Szont. A Tottenham-csatára Rüdigerrel ütközött, a földre került, majd háton fekve az álló Rüdiger hasába nyomta a cipőjét. A bíró videózás után is szándékos rúgásnak látta az esetet, így egyből piros lapot adott. 

Ezzel kicsit az indulatok is elszabadultak, Kepa kapus felé dobáltak tárgyakat, és Tottenham-szurkolók rasszista rigmusokkal találták meg Rüdigert. A BBC tudósítása szerint háromszor is figyelmezették rasszizmus miatt a drukkereket. 

A Tottenham emberhátrányban nem sokat tudott mutatni, bár a hajrá felé közeledve Delle Ali büntetőt reklamált, a videózás megmutatta, hogy a 16-oson kívül szabálytalankodtak vele. A ráadás percekben aztán Mourinho kiabált 11-esért teljesen feleslegesen. 

Borítókép: Willian, a Chelsea két gólt szerző futballistája (Glyn Kirk/AFP)

Premier League, 18. forduló:

  • Tottenham Hotspur-Chelsea 17.30
  • Watford-Manchester United 2-0 (0-0)

    szombaton játszották:

  • Manchester City-Leicester City 3-1 (2-1)
  • Aston Villa-Southampton 1-3 (0-2)
  • Bournemouth-Burnley 0-1 (0-0)
  • Brighton-Sheffield United 0-1 (0-1)
  • Newcastle United-Crystal Palace 1-0 (0-0)
  • Norwich City-Wolverhampton Wanderers 1-2 (1-0)
  • Everton-Arsenal 0-0