A Barcelona költi a legtöbbet a játékosai fizetésére
Az FC Barcelona élvonalbeli labdarúgócsapatában volt a legmagasabb a játékosok átlagfizetése 2019-ben a Global Sports Salaries Survey című tanulmány szerint, írja az MTI.
A sportingintelligence.com weboldal által végzett kutatás 12 országban 8 sportág 350 csapatából összesen több mint 10 ezer játékos fizetését vizsgálva állította fel a rangsort. A felmérés kizárólag a vizsgált klubok által rendszeresen folyósított fizetéseket tartalmazza, a kimutatott keresetekben nincsenek benne az aláírási pénzek, a különböző teljesítményalapú bónuszok, illetve a játékosok egyéni szponzori díjai és a pályán kívüli, más tevékenységeikért járó összegek.
Ezek alapján a Barcelonánál az első csapat átlagos éves alapbére 12,28 millió dollár volt, amely alacsonyabb, mint az előző évben, amikor a csapat 13,7 millió dolláros átlagfizetéssel zárt az élen.
A 2019-es év második és harmadik helyén is labdarúgócsapat zárt, a Real Madridnál 11,15, míg a Juventusnál 10,1 millió dollárral gazdagodtak átlagosan a játékosok. A Real megtartotta tavalyi pozícióját a listán, míg a Juventus a kilencedik helyről lépett előre.
Az első harmincban még három futballklub kapott helyet: a Paris-Saint Germain 12., a Manchester City 13. a listán, a Bayern München pedig a 22. a listán. A top 30 további pozícióiban az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) együttesei találhatók, sőt, az első 12 egyesület közül 8 is NBA-csapat. Közülük a legtöbbet, a 10 millió dolláros határt éppen átlépő, Portland Trail Blazers (4.) költi átlagosan a játékosaikra.
The dozen best paid sports teams in the world, by average basic first-team (squad) pay.
— Nick Harris (@sportingintel) 2019. december 23.
Story and link to full reporthttps://t.co/3LUQRTSuC5 pic.twitter.com/0MTqZb87pq
Az észak-amerikai professzionális ligák közül a baseballban (MLB) a New York Yankeesnél a legmagasabb az átlagfizetés (32.), ami jelentős visszaesés 2014-hez képest, amikor még második helyen álltak ezen a listán. Az amerikaifutballban (NFL) az Atlanta Falcons (65.), jégkorongban (NHL) pedig a Minnesota Wild (89.) költött legtöbbet a játékosok fizetésére 2019-ben.
Borítókép: Lionel Messi - Tim Clayton/Corbis via Getty Images