Drámai végjátékkal esett ki a Barcelona a spanyol kupából
A Real Madrid után a Barcelona sem tudott bejutni a legjobb négy közé a spanyol Király-kupában. Az Athletic Bilbao a 93. percben verte 1-0-ra a Barcát.
A Barcelona szinte végig óriási fölényben játszott, alig volt a labda a hazaiaknál, de Lionel Messiék az első félidőben nem tudtak igazán nagy helyzeteket kialakítani, míg a Bilbao a kaput sem találta el.
A második félidőben még nagyobb lett a Barca-nyomás, de a kapus Unai Simón két ziccert is bravúrral hárított, a 70. percben Griezmann lövését fogta ki, majd a 88. percben a kiugratott Messi kísérletén is rajta volt.
A Bilbao továbbra is a kontrákat erőltette, az egyik támadásnál Piqué még szabálytalanul is alig tudta megállítani Inaki Williamst. A Barcelona védője ellenfele mezébe kapaszkodott, de a bilbaói még egy darabig így is tovább tudott menni. Piqué akciójáért sárga lapot kapott. A meccs végig forrongott, Juan Martínez bíró kilenc sárga lapot osztott ki.
A Bilbao nyerő és egyetlen kaput eltaláló támadása a 93. percben következett be, egy szélről beívelt labdát Inaki Williams csúsztatott kapuba. A hátralévő három percben már nem tudott rá válaszolni a Barcelona.
A Bilbao a meccs közben egy rekordot is elkönyvelhetett, a San Mamés stadionban nézőrekord született, 49 154-en voltak a helyszínen.
Legutóbb 2003-ban fordult elő, hogy a Barcelona, a Real Madrid és az Atlético Madrid sem jutott a legjobb négy közé a spanyol kupasorozatban.
Borítókép: Lionel Messi az Athletic Bilbao játékosai között ( Juan Manuel Serrano/Getty Images)