![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Harcias meccset, de győzelmet vár Bulgáriában a válogatott
További Futball cikkek
-
Böde volt az újabb rangadót bukó Fradi végzete, már öt pontra az éllovas Felcsút
- Kétmeccsnyi helyzetből egygólos rangadó, már csak 15. a Manchester United
- Pocsék volt a csapat, de Szoboszlai teljesítményét jóra értékeli az angol sajtó
- A Fradi kupaellenfele 2021 óta nem látott bravúrral készül az El-visszavágóra
- Az Újpest a 83. percben még vezetett, mégsem szerzett pontot
A szövetségi kapitány kiemelte,
kemény meccsre számít, hiszen az ellenfél kellemetlen stílusa mellett a hazai pálya és bolgár szurkolók is nehezítést jelentenek majd a csapatnak.
Ettől függetlenül természetesen győzelmet vár, és biztos benne, hogy minden játékos átérzi a mérkőzés fontosságának súlyát.
Ami a csapat-összeállítást illeti,
Szoboszlai Dominik hiánya természetesen Marco Rossi szerint is érzékeny veszteség, de elmondása szerint szerencsére vannak olyan kreatív és minőségi futballisták, akik megfelelően tudják majd pótolni a Salzburg középpályását.
Nagyjából már a kezdő tizenegy is összeállt a fejében, de végső döntést majd csak a csütörtöki edzés után hoz a kapitány. Loic Nego érkezésével a védelem egyértelműen erősödött, mivel azonban a Fehérvár játékosa csak két napja csatlakozott a kerethez, kérdéses, hogy Szófiában kezdeni fog-e.
A Freiburgban nagyszerűen futballozó Sallai Roland is a bolgár válogatott harciasságát emelte ki, a szélső viszont nem tart a hazai szurkolóktól, inkább motiválja a csapatot, hogy bár idegenbe nem kísérhetik el a magyar drukkerek a válogatottat, győzelem esetén novemberben Izland vagy Románia ellen megfordul a helyzet, és
a Puskás Arénában harcolhatja ki a csapat az Európa-bajnoki szereplést, saját közönség előtt.
Könyves Norbertnek könnyen ment a beilleszkedés, és nagyon jól érzi magát a csapattal.
Szerencsére sok volt az ismerős arc és mindenki pozitívan fogadott. Nagyon várom, hogy bemutatkozhassak a válogatottban, minden erőmmel azon leszek, ha ez megtörténik, a maximumot nyújtsam és segítsem a csapatot.
Arra a felvetésre, hogy Marco Rossi korábban úgy nyilatkozott a Zalaegerszeg játékosáról, hogy bár nem Marco van Basten stílusú futballista, de a játéka mindenképpen hasznos lehet a válogatott számára, Könyves elmondta, ő is tisztában van a képességeivel, nem sértődött meg, sőt mosolygott a szövetségi kapitány megjegyzésén,
majd viccesen megjegyezte, számára nem is a holland zseni, hanem a mellette álló Sallai az igazi példakép.
A hangulatra tehát nem lehet panasz, reméljük, az eredményre sem lesz: a csapat a délelőtti edzés után délután utazik majd el Szófiába, ahol csütörtökön 20.45-től lép pályára.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)