Vezetett, de ikszelt a Ferencváros a Fehérvárral
Két veretlen csapat találkozott szombat este a székesfehérvári MOL Aréna Sóstó stadionban. Jó iramban kezdődött a találkozó, inkább a hazaiak domináltak. Az első igazán nagy helyzetre a 24. percig kellett várni, ekkor Loic Nego lőtt kapura, ám a bevetődő ferencvárosi lábról a kapu fölé pattant a labda.
Továbbra is veszélyesen futballozott a Vidi, gólt azonban a zöld-fehérek szereztek. A 43. percben Somália bólintott a kapuba egy szabadrúgást.
Az egyenlítésre az 55. percig kellett várni. Ekkor Franck Boli rántotta le a tizenhatoson belülre betörő Funsho Bamgboyét, a megítélt tizenegyest pedig Nikolics Nemanja értékesítette.
Egyik csapat sem állt be védekezni a mérkőzés hátralevő részében, Márton Gábor és Szerhij Rebrov is nyerni szeretett volna, ám az állás már nem változott, 1–1 lett a végeredmény.
A játék képe alapján igazságos döntetlen született. A Fradi jövő hét szerdán a Puskás Arénában lép pályára a Juventus ellen a Bajnokok Ligája csoportkörében.
Szombaton korábban a Zalaegerszeg 2–1-re nyert a Puskás Akadémia otthonában. A felcsútiak sorozatban negyedik vereségüket szenvedték el.
A Mezőkövesd hiába játszott bő hetven percet emberelőnyben 1–1-es döntetlent ért el a Budapest Honvéd vendégeként.
A bajnokságot 17 ponttal vezeti az FTC, a második Fehérvárnak – amely egy meccsel többet játszott – 16 pontja van.
OTP BANK LIGA
9. FORDULÓ
Mol Fehérvár–Ferencváros 1–1
Korábban:
Puskás Akadémia–Zalaegerszeg 1–2
Budapest Honvéd–Mezőkövesd 1–1
(Borítókép: Vasvári Tamás / MTI)