
Imádja a spanyol média a Kubala-filmet

További Futball cikkek
-
Döbbent csend fogadta a FIFA elé kerülő javaslatot
- Hosszú idő után Neymar ismét magára húzhatja a legendás mezt
- Kilenc hónapra elmeszelték a Milan volt edzőjét, aki egy centiről ordibált a bíró arcába
- Hamarosan bíróság elé áll a brazil futballcsillag, akit örökös eltiltás fenyeget
- A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott
Nem sűrűn jelenik meg interjú magyarokkal a madridi As és a barcelonai Sport című napilapokban, csütörtökön viszont mindkét lap terjedelmes beszélgetést közölt Kocsis Tibor Balázs Béla-díjas filmrendezővel, a hat éve készült Magyarok a Barcáért című film alkotójával, és Varró Krisztiánt, a Kubala-könyv szerzőjét is megszólaltatja a fővárosi sportújság. Persze adva volt az apropó: a Ferencváros–Barcelona Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés szerda este a Puskás Arénában, de akkor is: Javier Giraldo kolléga például vette a fáradságot, és ellátogatott Kocsis Tibor Madách utcai irodájába.

Jómagam nem voltam valami nagy futballrajongó, de amikor 2009-ben a Camp Nou előtt felavatták Kubala László szobrát – magam is jelen voltam az eseményen –, magával ragadott a labdarúgás és a Barca varázsa – említi Kocsis a cikkben (aki nem rokona Kocsis Sándornak, a legendás Aranyfejnek, az 1954-es vb gólkirályának). – Akkor, tizenegy éve kezdtem el gyűjteni a Kubala László életével kapcsolatos dokumentumokat, fényképeket. És akkor határoztam el, hogy filmet készítek három ország – Magyarország, Spanyolország és Csehszlovákia – futballhőséről.
A film – amelynek a munkacíme Kubala – több mint egy játékos, utalva a Barca jelmondatára – Kocsis reményei szerint 2023-ban kerül a mozikba. A gyártás-előkészítési támogatást már pályázati úton elnyerte a rendező-producer a Nemzeti Filmintézettől, és komoly erkölcsi támogatást kapott Kubala egyik magyarországi klubjától, a Vasastól, és személy szerint annak elnökétől, Markovits Lászlótól, illetve a Vasas-Kubala Akadémiától. 2021 szeptemberéig az előkészületi munkálatokat be kell fejezni, és az alkotók utána jó eséllyel pályázhatnak a gyártási támogatásra. Ezután kezdődhet a konkrét forgatás Pozsonyban, Budapesten, több olasz helyszínen és persze Barcelonában, vagyis Kubala kalandos életútjának legfontosabb állomásain.
Kocsis számít az FC Barcelona támogatására is, sőt, már két tárgyalási fordulón túl is vannak a klub hivatalos filmgyártójával, a Barca Studiosszal. Ahogy Kocsis mondja az interjúban, szeretne valami olyasmit alkotni, mint Asif Kapadia a 2018-as Maradona-filmmel. Kocsisnak hozzáférése van mintegy 3000 fotóhoz és eddig nem publikált 16 és 8 mm-es filmekhez Kubaláról, illetve kutatások folytat 8 ország archívumában a spanyol TVE és a TV3 anyagai mellett. Kocsis szoros kooperációban dolgozik Varró Krisztiánnal, a tavaly megjelent szenzációs Kubala-monográfia szerzőjével, aki a film szakértői munkájának is kulcsfigurája. Kocsis a cikkben beszél arról a titkos álmáról is, hogy megnyerje Javier Bardemet, az Oscar-díjas spanyol sztárt narrátornak.
Kubala sokkal több volt, mint játékos – olvashatjuk az interjúban. – Kivételes egyéniség volt: nagylelkű, segítőkész, szenvedélyes. A legtöbb interjúalany, akit megszólaltatok a filmben, könnyezni kezd, amikor Kubala szóba kerül. Öröksége időszerűbb, mint valaha, ilyen emberekre van szükség ezekben a nehéz időkben, amilyen Kubala László volt.
A filmben archív felvételről megszólal a 2014-ben elhunyt Gustau Biosca, Kubala egykori barcelonai játékostársa, legjobb barátja, aki úgy fogalmazott:
Kubala embernek nagyobb volt, mint játékosnak.
Ezt már mi tesszük hozzá: labdarúgónak is óriás volt.
(Borítókép: Valenti Enrich)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán
Több világsztár játékos ki sem tudott állni mérkőzésére.
február 28., 11:45
- Sport
Gólzáporos meccsen, hosszabbításban jutott tovább a Ferencváros a Magyar Kupában
A nyolc között majd az Újpest vár a magyar rekordbajnok csapatra.
február 27., 22:31
- Sport
Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho
Egyesek szerint a portugál vezetőedző régóta sértegeti a török embereket.
február 28., 09:45
- Sport
Hrutka János: A győztes mindent visz – kiesett, de itthon bizonyíthat a Ferencváros
A fejlődéshez szembe kell tudni nézni a hibákkal is, az egyik ilyenre az Üllői útról idén távozók világítanak rá leginkább.
február 28., 06:18
- Sport
Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban
Nem tart attól, hogy kifütyülik-e majd klubcsapata stadionjában.
február 28., 10:15
- Sport
Meghalt a sakktörténelem egyik legnagyobb legendája, Borisz Szpasszkij
Nyolcvannyolc éves volt.
február 27., 21:08
- Sport
Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben
Volt, hogy hajnali 4 órakor már sétálgatott az olimpiai faluban.
február 28., 12:05
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
3 órája
- Sport
Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet
Komoly mínuszt jelentett az, hogy az Európa-ligában játszott a csapat.
február 28., 13:15
- Sport
Világrekordért indultak, de az is masszív siker, hogy mindketten túlélték a próbálkozást
Életveszélyben ismerszik meg igazán az ember…
2 órája
- Sport
Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek
Stephen Curry 56 pontja majdnem karriercsúcs.
február 28., 09:51
- Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson
A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.
3 órája
- Sport
Nemzeti kincs volt, most közellenség lett a Trumppal barátkozó világsztár
Magára haragította honfitársait az egyetemes sporttörténelem kiemelkedő alakja.
február 28., 15:40
- Mindeközben
Borbás Marcsi már az oltárnál tudta, válás lesz házassága vége: „Már nem lehetett visszafordulni, elsírtam magam”
6 órája
- Címlapon
Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk
A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.
2 órája
- Címlapon
Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona
„Ha mindenki elmenekül, ki fogja szétrúgni a f*szkalapok seggét?”
2 órája
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
7 órája
- Mindeközben
Lukács Miki a Farm VIP-ről: Gyakorlatilag az első egy óra után mindenki elfelejti, hogy hol van és ki ő
8 órája
- Címlapon
„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”
Óra közben fegyelmezte a budapesti tanár diákját, később sem értette, mi ezzel a gond.
1 órája
- Sport
125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében
Születésnapját ünnepli a világ egyik legnagyobb sportegyesülete.
február 27., 07:12
- Sport
Elutasították a fellebbezést, jogerős lett a döntés Kenderesi Tamás doppingügyében
A sportoló jogi képviselője szerint arcpirító döntés született.
február 27., 20:41
- Sport
71 másodperccel a lefújás előtt még kettővel vezetett a Szeged, mégsem nyert a címvédő ellen
A tét nélkül játszó Veszprém másodjára is legyőzte a francia bajnokot.
február 27., 20:22
- Sport
Szoboszlai szinte mindenkinél a meccs embere, szédületes érdemjegyeket kapott
Meghódította a Premier League-et.
február 27., 06:30
- Mindeközben
Robert Pattinson kis híján ideg-összeroppanást kapott, amikor Jennifer Lawrence-szel kellett forgatnia
12 órája
- Sport
Káprázatos reklámmal tette emlékezetessé a Jordan Brand Luka Doncic klubcseréjét
Minden exem Texasban él...
február 27., 08:30
- Sport
Leukémiában meghalt a Real Madriddal BL-t nyerő futballista
2022 óta küzdött a betegséggel.
február 27., 19:45
- Sport
A futballvilágból szóltak vissza Donald Trumpnak
Honfitársa olvasott be az amerikai elnöknek.
február 27., 09:31
- Sport
Kiderült, melyik csatorna közvetíti idén nyáron a történelmi magyar sporteseményt
Augusztus végén bőgnek fel a motorok a Balatonfőkajár mellett fekvő versenypályán.
február 27., 13:12
- Sport
Meghalt Lukács Lóránt
A Balázs Béla-díjas operatőrhöz híres alkotások fűződnek.
február 27., 10:27
- Címlapon
A Rózsadomb villái inspirálhatták a három Oscar-díjjal elismert A brutalista alkotóit
Akár a világörökség részét is képezhetné.
2 órája
- Sport
„Ez felér egy emberkísérlettel” – a magyarok szerint bukásra ítélt a „szteroidolimpia”
Dollármilliárdos nagyágyúk a befektetők között.
február 27., 17:47
- Sport
Egy női triatlonista azt állítja, azért lett pozitív a doppingtesztje, mert lefeküdt a partnerével
A sportoló azt írta, mindent megtesz, hogy tisztázza a nevét.
február 27., 10:53
- Sport
Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon
10 éven keresztül követte el a bűncselekményeket.
február 27., 08:22