Meghosszabbították az öt csere lehetőségét a nemzetközi futballmeccseken
A szeptemberben már meghosszabbított – és akkor jövő augusztusig szóló – lehetőséget az IFAB szerdai tájékoztatása alapján a nemzeti bajnokságokban 2021 végéig, míg a nemzetközi eseményeken 2022 nyaráig lehetőség van megtartani.
Közölték: a koronavírus-járvány futballra gyakorolt hatását továbbra is figyelemmel kell kísérni, és ahhoz kapcsolódóan kell meghozni a szükséges változtatásokat.
Kiemelték, hogy
az már a kontinentális tagszervezetek hatáskörébe tartozik, hogy élnek-e ezzel a lehetőséggel vagy sem.
Az európai szövetség (UEFA) a 2020/21-es szezon elején a Bajnokok Ligájában, az Európa-ligában és a Nemzetek Ligájában is visszatért a három cseréhez, de több edző ezzel kapcsolatos kritikus nyilatkozatát követően, valamint az európai klubokat tömörítő szervezet (ECA) nyomására szeptemberben ismét ötre módosított.
Az öt európai topliga közül négyben, a francia, a német, az olasz és a spanyol első osztályban – a magyar élvonalhoz hasonlóan – öt csere engedélyezett jelenleg,
viszont Angliában megmaradtak a háromnál.
Ez utóbbi miatt a Premier League edzői – így többek között a címvédő Liverpoolt vezető Jürgen Klopp, valamint a Manchester City trénere, Josep Guardiola – változatlanul kifejezik elégedetlenségüket.
(MTI)