Mbappé gálázott Barcelonában, a PSG már fél lábbal a legjobb 8 között
További Bajnokok Ligája cikkek
A mérkőzés első 10 percében a Neymar és Ángel Di María nélkül felálló vendégek kezdtek aktívabban, rögtön a kezdés után Kylian Mbappé kapott egy hosszú indítást, amire rosszul futott ki Marc-André ter Stegen, de a francia támadó annyira kisodródott, hogy nem alakult ki nagyobb veszély. Nem sokkal később Idrissa Gueye próbálkozott nagyjából 20 méterről, lövése azonban elkerülte a Barcelona kapuját. Aztán megrázta magát a hazai csapat, Pedri kiválóan játszotta meg Antoine Griezmannt, de Keylor Navas is tökéletesen mozdult ki és zárta a szöget.
A 18. perc hozta el a találkozó addigi legkomolyabb helyzetét: Mbappé ugratta ki Mauro Icardit, aki ballal elgurított ter Stegen mellett, a visszasprintelő Pedri azonban ki tudta vágni a bal alsó felé tartó labdát.
A túloldalon Ousmane Dembélé próbálkozott átlövésből, majd Lionel Messi és Griezmann akciója után utóbbi lövésébe Marco Verratti vetődött bele.
A 25. percben óriási esélyt kapott a katalán együttes. Messi hosszú ívelésére Frenkie de Jong indult be, akinek Layvin Kurzawa összeakasztotta a lábait, a holland elesett, honfitársa, Björn Kuipers pedig büntetőt ítélt.
A videós ellenőrzés után Messi állt a labda mögé és kíméletlenül bevágta a tizenegyest.
Nem sokkal később a mostanában nagy kedvvel futballozó hatszoros aranylabdás Kurzawát fűzte be nagyon, de a passza után Dembélétől csak egy gyenge lövésre futotta.
Mindössze öt percig volt előnyben a Barcelona az egészen lüktető meccsen.
Kurzawa kapott Marquinhostól egy jó keresztlabdát, amit azonnal középre tett Verrattinak, ő Mbappéhoz pörgetett, aki átjátszotta magát Clement Lenglet-n is a rövid alsóba bombázott.
Ez volt a 8. gólja a BL kieséses szakaszában, amivel Zinédine Zidane-nal holtversenyben ő lett a 3. legeredményesebb francia játékos ebben a kategóriában – nem sokkal később viszont már egyedül állt a képzeletbeli dobogó alsó fokán.
8 - Top French goalscorers in the Champions League knockout phase:
— OptaJean (@OptaJean) February 16, 2021
18 goals - Benzema
12 goals - Henry
8 goals - Mbappé 🔥 et Zidane
Phenomenon. pic.twitter.com/YNgvKptaQy
Pár perccel később Kurzawa veszélyeztetett, ter Stegentől jókora bravúr kellett a döntetlen megőrzéséhez. A szöglet után viszont a Barcelona kontrázhatott, azonban Griezmann néhány centivel célt tévesztett a félpályás szólója után. Egy percre rá már ismét ter Stegennek akadt dolga Moise Kean lövésénél, rendesen felpörögtek az események.
A 45. percben a PSG vezetése is centiken múlt, ter Stegen komoly hibája és a párizsi szöglet után Icardi csúsztatott mellé, ez volt a rendkívül izgalmas első félidő utolsó fontos pillanata.
A második félidőt is a PSG kezdte jobban, az 50. percben megint a német kapus volt a főszereplő, aki hatalmas bravúrral védte Kean közeli lövését. A túloldalon Messi próbálkozott szabadrúgásból, de a sorfalba lőte, majd jött a hidegzuhany a hazaiaknak.
A 65. percben Leandro Paredes tett egy tökéletes labdát Alessandro Florenzi elé, aki középre adott, Gerard Piqué pedig pont Mbappé elé sarkazott, ő pedig nem hibázott kilenc méterről.
Ez volt a 110. gólja a PSG mezében, amivel megelőzte Pauletát a klub örökranglistáján, már csak Edinson Cavani és Zlatan Ibrahimovic áll előtte.
Szinte rögtön ezután triplázhatott volna a világbajnok csatár, de ter Stegen ekkor résen volt.
Viszont így is megszületett a párizsiak harmadik gólja, Paredes szabadrúgása döbbenetesen egyedül találta meg Keant, aki közelről a kapuba fejelt.
Az Mbappé-gála aztán a 85. percben érte el a csúcspontját, amikor a mindent egy lapra feltéve támadó Barcát lekontrázta a PSG.
A csereként beállt Julian Draxler legurította a labdát a világ legértékesebb játékosának, ő pedig tökéletesen tekert a hosszú felsőbe.
1–4, Mbappé-tripla, teljes kiütés.
A hátralévő időben csak a vendégek térfelén zajlott a játék, de az utolsó passzokba vagy a lövésekbe mindig hiba csúszott, így nem jött össze a második Barcelona-gól. Ami azt jelenti, hogy Ronald Koeman csapata úgy utazhat a visszavágóra Párizsba, hogy háromgólos hátrányt kell ledolgoznia. Kérdés, hogy ha ez nem sikerül, az mennyiben befolyásolja majd Lionel Messi nyári döntését a csapatválasztást illetően.
LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
FC Barcelona–Paris St. Germain 1–4 (1–1)
gólszerzők: Messi (27., 11-esből), illetve Mbappé (32., 65., 85.), Kean (70.)