Zsolt
2 °C
18 °C

Váratlan hős mentette meg a 73 percig emberelőnyben játszó Realt

2021.02.24. 22:55
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Real Madrid 1–0-ra nyert az Atalanta otthonában a párharc első mérkőzésén. A sérülésektől megtizedelt spanyol csapat 73 percig emberelőnyben játszott, de csak a hajrában tudta kiharcolni a győzelmet.

Karim Benzema, Dani Carvajal, Eden Hazard, Marcelo, Éder Militão, Álvaro Odriozola, Sergio Ramos, Rodrygo, Federico Valverde. Ők azok, akikre nem számíthatott az Atalanta ellen Zinédine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője. A spanyol bajnoki címvédőt páratlan sérüléshullám sújtja, ennek köszönhetően Zidane olyan csatárhármast nevezett a kezdőbe (Vinícius, Isco, Marco Asensio), amely még sosem játszott így együtt a BL-ben. 
Az Atalantának csak egy sérültje volt Hans Hateboer személyében, aki már egy hónapja maródi.

Az eseménytelen kezdés után a 17. percben még egy játékosát elvesztette Gian Piero Gasperini, igaz, nem sérülés miatt.  

Remek Real-összejáték után ugyanis Ferland Mendyt utolsó emberként kaszálta el Remo Freuler a kaputól mintegy 17 méterre, Tobias Stieler pedig egyből piros lapot adott a svájci középpályásnak.

Egy perccel később Zidane is aggódhatott, mert Nacho kapott egy ütést fejre, de a hátvéd folytatni tudta a találkozót.  Sőt, nem sokkal később pont előtte adódott a meccs addigi legnagyobb helyzete, amikor szépen tört be a tizenhatos területére, viszont a lövése nem talált kaput.

Az Atalantát újabb csapás érte a 30. percben, amikor Duván Zapata jelezte, hogy nem tudja folytatni a mérkőzést, így le kellett cserélni a kolumbiai támadót.

A Real emberelőnyben is türelmesen játszott, a félidő vége felé pedig egyre több helyzetet dolgozott ki.

Először Luka Modric passza után Isco lövése pattant szögletre, majd Vinícius önzőzött el egy lehetőséget és lőtt kapu fölé 18 méterről. Az Atalanta főleg kontrákkal próbálkozott, ezek közül Luis Murielé volt a legígéretesebb a 41. percben.
A ráadásban Toni Kroos ívelt szabadrúgásból Pierluigi Gollini kapujának előterébe, ahol Casemiro érkezett, a kapus azonban bravúrral védett.

A térfélcsere után továbbra is szinte csak a létszámfölényben játszó Real birtokolta a labdát, az Atalanta pedig fegyelmezetten védekezett. A 48. percben Modric kísérletét sikerült blokkolnia az olasz védelemnek, öt perccel később viszont csak Vinícius borzalmas megoldásán múlt, hogy nem került előnybe a királyi gárda.

Ahogy fogyott az idő, úgy akadozott a Real gépezete, a vendégcsapat nem igazán tudta feltörni ellenfele védelmét, ezért inkább átlövésekkel vagy szabadrúgásokkal próbálkozott, de egyik sem volt veszélyes. Zidane cserékkel próbált változtatni, érkeztek a fiatalok, azaz Sergio Arribas és Hugo Duro.

Egészen a 86. percig tartotta magát az Atalanta, ekkor viszont jött Mendy, aki egy kis szöglet után 23 méterről, jobbal (a rosszabbik lábával) gyönyörűen tekert a kapu bal oldalába, Gollini későn vette észre a lövést.

A balhátvéd harcolta ki a kiállítást és ő lőtte a Real győztes gólját is, ugyanis a hajrában az Atalanta nem tudott újítani.

73 percig emberelőnyben játszott a Real Madrid, amelynek a balhátvédje volt a hőse, a visszavágót pedig rendkívül kedvező helyzetből várhatja a spanyol csapat.

BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉS
Atalanta (olasz)–Real Madrid (spanyol) 0–1 (0–0)

A játéknap másik mérkőzésén a Manchester City 2–0-ra legyőzte a Puskás Arénában a Borussia Mönchengladbachot.