![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Lewandowski triplázott, a Bayern a hajrában bedarálta a Dortmundot
Nem is indulhatott volna meglepőbben a 104. Klassiker, ugyanis a 2. perc elején Erling Haaland átlövésével megszerezte a vezetést a Dortmund. A norvég csatár kihasználta Jerome Boateng határozatlanságát, ráadásul a labda még meg is pattant a hátvéden.
Alig hét perccel később már két gólnál járt a Dortmund is a Haaland is. Nico Schulz előtt óriási terület nyílt meg, majd kiugratta Thorgen Hazard-t, aki az ötös sarkáról a kimozduló Manuel Neuer mellett középre adott, ahol Haaland ismét megelőzte Boatenget, és az üres kapuba passzolt.
Fokoznia kellett a tempót a Bayernnek, amely szinte kisajátította a labdát, a Dortmund inkább kontrákból próbált megélni. A 26. percben jött a müncheniek szépítése, Leroy Sané forgatta meg nagyon Schulzot, majd erőből laposan középre passzolt, ott pedig Robert Lewandowski tökéletes ütemben robbant be, és lőtt a kapuba.
A 42. percben Mahmoud Dahoud rálépett Kingsley Coman lábára a büntetőterületen belül, Marco Fritz játékvezető pedig némi videós segítség igénybevétele után tizenegyest ítélt, amit Lewandowski magabiztosan értékesített. Szünetben 2–2-re állt tehát a Lewandowski–Haaland-csata.
A második félidő elején is a címvédő volt kezdeményezőbb, de a Dortmund eredményesen bekkelt. Aztán a 60. percben komoly érvágás érte a Borussiát, Haaland ugyanis megsérült, és le kellett cserélni.
A BVB szinte nem is támadott, a címvédő pedig majdnem egykapuzott, a próbálkozásokat pedig siker koronázta a hajrában.
A 88. percben ugyanis Leon Goretzka 15 méteres kapáslövése valahogy utat talált Marwin Hitz kapujába, két perccel később pedig Lewandowski is gyönyörűen kilőtte a jobb alsót.
A Bayern tehát kicsikarta a győzelmet az ősi rivális ellen, Lewandowski triplázott, a rekordbajnok pedig továbbra is őrzi kétpontos előnyét az RB Leipzig előtt.
Végeredmény, Bundesliga, 24. forduló:
Bayern München–Borussia Dortmund 4–2 (2–2)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)