Csatárt cserélhet egymással a Barcelona és a Juventus
Mint ismert, tavaly nyáron Miralem Pjanic Torinóból a katalán városba tette át a székhelyét, ellentétes útvonalon pedig Arthur mozgott a csapatok között – igaz, ez végül papíron úgy nézett ki, hogy előbbiért 60 millió eurót utaltak a gránátvörös-kékek, akik utóbbiért 72 milliót kaptak.
Most hasonlóra lehet felkészülni, csak egy sorral feljebb, a támadók között!
A Tuttosport úgy tudja, hogy a Juventus és a Barcelona ezúttal Paulo Dybala és Ousmane Dembélé játékjogát cserélheti el egymással.
Az argentin támadó egyelőre nem hosszabbította meg 2022 nyarán lejáró szerződését, ami miatt kérdésessé válhat a jövője a „zebráknál”, akik még idén kaphatnának érte megfelelő ellenértéket, jövőre már szabadon távozhat.
Erre azért is lehet egyre nagyobb az esély, mert a Football Italia értesülése szerint a Juventus már nem kíván emelni korábbi ajánlatán.
Dembélé hasonló helyzetben van, ráadásul a katalánok alighanem kapva kapnának bármilyen épkézláb ajánlaton, hiszen a 2017 nyarán több mint 100 millió euróért szerződtetett futballista azóta – főleg a sérülései miatt – csupán 109 tétmérkőzésen tudott pályára lépni, és az ezeken szerzett 48 kanadai pontja (28 gól, 20 gólpassz) sem feltétlenül az a mennyiség, amennyit vártak a korábbi dortmundi szélsőtől.
(Borítókép: Paulo Dybala küzd a Barcelonát erősítő Pedrivel a két csapat BL-mérkőzésén – Marco Bertorello / AFP)