
Petry Zsolt szerint a Magyar Nemzet lerövidítette a vele készült interjút

A Hertha BSC labdarúgócsapata a múlt héten menesztette Petry Zsoltot. A kapusedző a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak elmondta, hogy a német sajtó egyes kijelentéseit megtévesztően fordította le, azok nem voltak kontextushűek, ebből pedig félreértések adódtak.
A Hertha kirúgta Petry Zsoltot a nyilatkozata miatt
A kapusedző a Magyar Nemzetnek adott interjút, amely végül az állásába került.
Petry a FAZ-nak úgy nyilatkozott, hogy a Magyar Nemzet lerövidítette a vele készült interjút, abból pedig az újságíró többek között azt is kihagyta, hogy az 54 éves szakember szerint egy gyermek boldogan felnőhet egy homoszexuális családban is.
Megpróbáltam világossá tenni, hogy Péterhez hasonlóan mindenki szabadon kifejtheti a véleményét. Rámutattam azonban, hogy a politikai kérdésekben nyilatkozó fiatal játékosok gyakran ki vannak téve ellenségeskedéseknek, amely károsíthatja karrierjüket
– fogalmazott a német lapnak Petry, aki hozzátette, üzenetét nem helytállóan fordították le Németországban.
Reagált a Magyar Nemzet a Petry-ügyre
Csányi Sándor MLSZ-elnök is megszólalt a témában.
Carsten Schmidt, a Hertha vezérigazgatója korábban elmondta, Petry soha nem járt el homofób vagy idegengyűlölő módon, mindazonáltal az egyesület által elfogadott értékeket figyelmen kívül hagyta a Magyar Nemzetnek adott interjúban, ezért menesztették.
(Borítókép: Petry Zsolt 2020. augusztus 7-én, Berlinben. Fotó: City-Press GmbH / Getty Images)
