
További Futball cikkek
-
Mbappé és Vinícius góljával előzött a Real Madrid a spanyol bajnokságban
- Az Újpest úgy segített a Fradinak, hogy döntetlent játszott a Puskás Akadémiával
- Kerkez Milos óriásit sprintelt, majd gyönyörű gólpasszt adott a Bournemouth bajnokiján
- Egy kiállítás lett a végzete, előnyből bukta el bajnoki meccsét az Atlético Madrid
- Tüzet nyitottak a szurkolókra az élvonalbeli meccs előtti percekben
Az egymás elleni eddigi meccseikhez hasonlóan ezúttal is bátran esett egymásnak a két csapat, ennek eredményeként alig telt el 17 perc, máris 1–1 állt az eredményjelzőn: Medgyes góljára Nagy Richárd válaszolt. Közös volt a két találatban a védelmek teljes asszisztálása. A 26. percben Papp bal felső sarokba küldött bombájával már fordított a vendégcsapat, amely a folytatásban átvette az irányítást, és Hahn révén a 38. percben növelte előnyét. A különbség a 43. percben egygólosra olvadt, gyorsan elvégzett szabadrúgás végén Takács Ronald használta ki, hogy a paksiak figyelmetlenek voltak, de Ádám Martin találatával kétgólos előnnyel vonult pihenőre a Paks.

A szünetben sem tudta rendezni sorait a Budafok, a vendégek pedig újabb gólokkal büntették a hazaiakat: három percen belül Hahn, majd korábbi kapufáját követően Bognár István is betalált Póser kapujába. A széteső Budafokkal ellentétben a Paksnak jóformán minden bejött, a felek között osztálykülönbség volt, a játék képe edzőmeccsekét idézte. A vendégcsapat a lefújásig nem állt le, és végül kilenc gólig jutott.
A góllövőlistán vezető Hahn János triplázott, így már 22 találatnál jár.
A Paks ebben a bajnokságban összesen 16 gólt rúgott, illetve fejelt a Budafoknak, mert volt egy 3-2-es és egy 4-1-es győzelme is.
OTP Bank Liga, 31. forduló:
Budafoki MTE–Paksi FC 2–9 (2–4)
Budafok, zárt kapus, v.: Bognár
gólszerzők: Medgyes (15.), Takács R. (43.), illetve Nagy R. (17.), Papp (26.), Hahn (38., 55., 91.), Ádám (45.), Bognár I. (58., 73.), Szabó J. (71.)
sárga lap: Böde (8.), Szélpál (90.)
Budafok:
Póser – Huszti A. (Fekete M., 64.), Nikolics, Jagodics, Medgyes – Micsinai (Kulcsár K., a szünetben),Oláh – Takács R. (Lőrinczy, 70.), Csonka (Soltész, 64.), Szabó M. (Skribek, 70.) – Kovács D.
Paks:
Hegedűs – Lorentz, Böde (Szélpál, 70.), Tamás O., Szabó J. – Papp, Bognár I. (Szakály D., 76.), Balogh B. (Haraszti, 70.) – Hahn, Ádám (Sajbán, 56.), Nagy R. (Szabó B., 56.)
A Budafok immár nyolc forduló óta nyeretlen a bajnokságban, ezeken hetedszer szenvedett vereséget, ráadásul mivel a nap folyamán később a Honvéd 2–2-es döntetlent játszott otthon a Mezőkövesddel, az is eldőlt, hogy a Budafok biztosan kiesett az első osztályból.
* * *
Kilenc gólt egy csapat legutóbb 22 éve szerzett a labdarúgó NB I-ben, méghozzá a Dunaferr, amely 1999. október 2-án 9–0-ra verte a Szegedet. Tököli Attila mesterhármast szerzett, a többi gólt Kiss György, Salamon, Nicsenko, Molnár Zoltán és Nagy Tamás szerezte. Abban a pillanatban ez egy érvényes eredmény volt, más kérdés, hogy tavasszal a Szeged egymás után négy meccsre nem tudott kiállni, és a negyedik eset után a klubot kizárták az NB I-ből.
Azt megelőzően 1996. november 23-án a Csepel vágott egy kilencest, amikor 9–1-re megverte a Békéscsabát. Megkönnyítette a szigetiek dolgát, hogy a Csaba kilenc emberrel fejezte be a meccset, amelyen Bubcsó Norbert (ki emlékszik már erre a névre?) három gólt szerzett, Nagy Tamás kétszer, Szekeres, Oláh, Bereczki és Rósa Henrik egyszer-egyszer volt eredményes.
Igen, ez az a Nagy Tamás, aki 1999-ben a Dunaferr színeiben is góllal vette ki a részét egy kilencgólos mérkőzésből!
1981. december ötödikén a Rába ETO rúgott kilencet, az a csapat, amely később bajnokságot is nyert. Az áldozat az Ózdi Kohász volt, az eredmény 9–2. Szentes Lázár triplázott, Burcsa Győző két gólt rúgott, Magyar, Hajszán, Szabó Ottó és Hannich egyet-egyet. Verebes József, a hazaiak edzője így nyilatkozott:
Ez valódi decemberi futballmajális volt.
Ja, és az első gólt itt is a későbbi vesztes szerezte – akárcsak a Promontor utcában – Madarász révén.
(Index/MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett teljesített a Közel-Keleten
Csapata legjobbjaként a top 10-ben búcsúzott az F4 Middle East Championshiptől a magyar.
március 3., 13:26
- Sport
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!
A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.
március 3., 07:27
- Sport
Még Guardiolát is meglepte a Manchester City aranylabdás sztárja
„Erre korábban nem számíthattam.”
március 3., 10:43
- Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet
Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.
4 órája
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
8 órája
- Sport
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját
Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.
március 3., 06:44
- Sport
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio
A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.
március 3., 08:39
- Sport
Fél évig bírta futball nélkül, a harmadosztályban tért vissza a 36-szoros magyar válogatott
Az olasz és a francia élvonalat is megjárta, most zöld-fehérben bizonyíthat.
március 3., 12:58
- Címlapon
Fájóan keresztbe tett Donald Trump az ukránoknak, ez mindent megváltoztathat a csatatéren
12 órája
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
6 órája
- Sport
Marozsán javított, Fucsovics rontott helyezésén a tenisz-világranglistán
A doppingvétség miatt három hónapos eltiltását töltő olasz Jannik Sinner továbbra is vezet.
március 3., 10:03
- Sport
A vereséget elkerülte, de az újabb blamát így sem úszta meg Robbie Keane Ferencvárosa
Tóth Alex szerint az utolsó tíz percet leszámítva értékelhetetlen volt a címvédő teljesítménye.
március 2., 20:13
- Sport
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok
Felidegesítette a másodedző...
március 2., 08:45
- Címlapon
„Heil, Viktor Orbán” – skandálták pucér tiltakozók egy tüntetésen Párizsban
A demonstráció célja a szélsőjobboldali eszmék terjedése elleni tiltakozás volt.
4 órája
- Címlapon
Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát
J. D. Vance kemény üzenetet küldött válaszul.
2 órája
- Címlapon
Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték
A nyertes mintegy 130 millió forintnak örülhet.
1 órája
- Sport
Olyan csúcsot mászott meg két magyar alpinista, amely másoknak nyáron sem sikerül
Az 5193 méter magas Shkhara Grúzia legmagasabb pontja.
március 2., 09:12
- Sport
A Chelsea ellen készül a magyar labdarúgás nagy tehetsége
„A szurkolóink elég kemények” – figyelmeztette a Konferencia-ligában hozzájuk látogató londoniakat.
március 3., 20:51
- Sport
Rossz hírt kaptak az Inter-drukkerek a Feyenoord elleni BL-meccs előtt
Négy gól és öt gólpassz esett ki a csapatból a Napoli elleni rangadó miatt.
március 3., 14:48
- Sport
Szoros csatában maradt le az Európa-bajnoki címről junior női párbajtőrcsapatunk
A férfi tőrválogatott is közel állt az éremszerzéshez a korosztályos Eb zárónapján.
március 2., 20:26
- Sport
Klubtörténelmi bronzérmet hozott a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntője
A fináléban az elmúlt három kiírásban győztes Ferencváros a Győrrel csap majd össze.
március 2., 15:19
- Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével
Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.
32 perce
- Sport
A világelit küszöbén a 17 éves magyar motoros
Súlyos csuklósérülése sem gátolta meg a fejlődésben.
március 2., 15:04
- Sport
A 17. perctől emberelőnyben futballozhatott a Barcelona, visszavette a vezetést Spanyolországban
Dani Olmo előbb piros lapot harcolt ki, majd két gólpasszt adott az első félidőben.
március 2., 19:12
- Sport
Egyre nagyobb pácban a Dárdai testvérek, nagy pofont kapott csapatuk
Január vége óta nyeretlen a kék-fehér gárda.
március 2., 15:38
- Sport
Hihetetlen összeget kapott farmerjáért a világ legjobb sakkozója
A pénzt jótékonysági célokra fordítják.
március 2., 16:26
- Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák
Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.
6 órája
- Sport
Debrecenben szakadt meg a Fehérvár pocsék idegenbeli sorozata
Az Újpestnek nem kellő csatár a meccs egyik főhőse lehet a vendégek színeiben.
március 2., 16:16
- Címlapon
Trollkodásból beküldött, MI-generálta képet díjaztak Novák Előd kismama-szépségversenyén
A fénykép beküldője végül nem részesült díjazásban.
1 órája
- Címlapon
Kerkez Milos óriásit sprintelt, majd gyönyörű gólpasszt adott a Bournemouth bajnokiján
A magyar válogatott játékost foglalkoztató csapat kétgólos előnyből hullajtott pontokat.
1 órája