
Álommeló: 34 évesen a Bayern élén

További Futball cikkek
-
Négy napon belül kétszer fogadja a Ferencváros az Újpest labdarúgócsapatát
- A spanyolok szerint Kerkez Milos is a Real Madrid célkeresztjébe került
- Váratlan helyről kapott riválist a Liverpool a fő kiszemeltjéért vívott csatában
- A BL-égés után egy sztárjával hosszabbított, kettőt elveszíthet a hétszeres győztes
- Válságértekezlet az RB Leipzignél, magyar edző kinevezése vetődött fel Gulácsiéknál
Lipcse valahogy különleges – és mégis elmegyek. Soha nem titkoltam, hogy mindig is érdekelt a Bayern München edzői posztja, és szívesen vállalnám a munkát, ha erre lehetőségem lenne
– fogalmazott a keddi bejelentés után az RB Leipzig honlapjának Nagelsmann.
A német szakember júliusban lesz 34 éves, többek között a bajorok első számú kapusa, egyben csapatkapitánya, Manuel Neuer is idősebb nála a maga 35 évével.
Nagelsmann Landsberg am Lechben született, a 30 ezer főt számláló bajor városban, Münchentől 60 kilométerre. Amint említette, régi vágya volt, hogy a Bayern kötelékében vállaljon munkát, de talán nem gondolta, hogy ilyen korán sor kerülhet a bemutatkozására.
Nagelsmann nevét 2016 előtt szinte alig ismerték. Az év elején lemondott Huub Stevens, a Hoffenheim vezetőedzője, utódja pedig az addig az U19-es csapatot irányító Nagelsmann lett, aki 28 évesen a Bundesliga valaha volt legfiatalabb edzőjeként indult el álmai megvalósításának útján.
Németországban sokak szerint ő az utóbbi évek legnagyobb futballforradalmára. Különböző sérülései miatt 20 évesen felhagyott aktív pályafutásával, és majdnem elbúcsúzott a labdarúgás világától is. Ráadásul a sors sem volt túl kegyes hozzá, ugyanis édesapja ekkoriban lett öngyilkos.
Nem akartam, hogy közöm legyen a futballhoz, de Augsburgban még érvényes szerződésem volt
– mondta még 2015-ben a Spoxnak adott interjújában Nagelsmann, aki Thomas Tuchel segítőjeként az ellenfeleket térképezte fel 2008-ban.
Nem Tuchel volt a nevelőapám, még ha sokan így is emlegetik. Túl pragmatikus volt a kapcsolatunk ehhez. Természetesen nagyon hálás vagyok neki, amiért felvetette, hogy legyek edző. Rajta keresztül kaptam lehetőséget, hogy az 1860 München U17-es csapatának segédedzője legyek.
A müncheni időszakot aztán a hoffenheimi kitérő követte, Nagelsmann 350 kilométerrel arrébb költözött. Tudta, hogy kockázatot vállal, de akkor már az a cél lebegett a szemei előtt, hogy egy napon vezetőedző legyen. Nem sokkal később már ő irányította az U16-os csapatot, majd amikor a 2012–2013-as idény közben menesztették a felnőttcsapat éléről Markus Babbelt, Frank Kramer segédedzője lett a profiknál – 25 évesen. Tim Wiese, a német válogatott korábbi kapusa ekkor ragasztotta rá a „Baby Mourinho” becenevet.
Habitusa egyébként hasonló a portugáléhoz, nagyon magabiztos, a kritikusok szerint néha már túl arrogáns is. Szeret „pimaszkodni”, a sajtótájékoztatókon egyedi stílust képvisel, ha pedig teheti, gördeszkával jár edzésre.

2013 nyarán aztán visszatért az utánpótlásba és az U19-es csapat irányítását vette át, nem sokkal később pedig már bajnoki címet ünnepelhetett az együttesével.
Példaképe Pep Guardiola, aki meglátása szerint minden másodpercben jobbá szeretné tenni a csapatát, és még hatgólos előnynél is kiabál a pálya szélén.
2016-ban elérkezett a fordulópont, Nagelsmann átvette az első csapat irányítását, benntartotta a gárdát az élvonalban, az új idényt pedig már innovatív újításokkal kezdte meg az együttes élén. Az akkor még mindig csak 29 éves edző első Bundesliga-trénerként drónokat kezdett el használni a gyakorlásokon, hogy így forradalmasítsa a játékosok elemzéseinek rendszerét.
Dietmar Hopp, a Hoffenheim többségi tulajdonosa 2017-ben úgy nyilatkozott, nincsenek illúziói, pontosan tudja, hogy egy ilyen kvalitású szakembert nem fognak tudni túl sokáig megtartani.
Nagelsmann a 2016–2017-es idényben a negyedik helyen végzett a Hoffenheimmel a bajnokságban, ezzel a klub története első Bajnokok Ligája-csoportkörös szereplésére készülhetett.
2019 nyarától ül az RB Leipzig kispadján, ezen a héten pedig már a 300. mérkőzésére készül edzői pályafutása során. Gulácsi Péteréket egy évvel ezelőtt BL-elődöntőbe juttatta, ha pedig pénteken legyőzik a Werder Brement a Német Kupa elődöntőjében, készülhet a kupadöntőre.
Megköveteli, hogy a támadásépítés hátulról induljon, és akkor is tartsuk a földön a labdát, ha az ellenfél kerül létszámfölénybe vagy agresszívan letámad. (...) Nagyon részletes, alapos és nagy munkabírású edző. Ő tervezi meg a gyakorlásokat, a következő ellenfél játékát is ő elemzi. Emellett nagyon jó kedélyű ember, érződik, hogy életkorban nincs messze tőlünk, ezáltal pozitív hangulatot hozott a csapathoz
– mondta róla a magyar válogatott kapusa egy interjúban a Nemzeti Sportnak.
Néhány évvel ezelőtt a Bayernnél is szóba került a neve, ám a müncheni vezetőség minden bizonnyal még korainak látta a kinevezését. Nem csoda, hiszen olyan rutinos rókák, mint Mats Hummels, Franck Ribéry és Arjen Robben mellett edző legyen a talpán, aki uralni tudja az öltözőt.

Eddig 160 győzelem, 74 döntetlen és 65 vereség a mérlege. Védjegye a stabil védelem és a látványos futball. Az előző idényben a Bayern München mögött a legkevesebb gólt az RB Leipzig kapta, a jelenlegi szezonban pedig a lipcseieké a legjobban védekező csapat.
Érdekesség, hogy Németországban jelenleg három komoly csapat van, amelyeket finoman szólva nem kedvelnek a hétköznapi szurkolók: a Dietmar Hopp által felkarolt Hoffenheim, a Red Bull pénzéből felfuttatott Leipzig és a sorozatban kilencedik bajnoki címét ünnepelni készülő Bayern München. Nos, Nagelsmann számára ez a kör most bezárul.
Egy biztos: Münchenben kevés lesz a hatékony védekezés és a szemrevaló játék. Hétről hétre nyomás alatt kell dolgoznia, trófeákat kell nyernie, hiszen a német rekordbajnoknál a címek a siker fokmérője.
És még valami biztos: Nagelsmann a világtörténelem legdrágább edzője lehet. Sajtóhírek szerint 15 millió eurót fizet érte a Bayern, az összeg pedig bizonyos bónuszokkal később elérheti akár a 25 milliót is. Vezetőedzőért ezelőtt soha nem fizettek még ekkora összeget, a rekordot André Villas-Boas tartja, akiért 2011-ben 15 millió eurót fizetett a Chelsea.
(Borítókép: Picture alliance / Getty Images Hungary)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Négy napon belül kétszer fogadja a Ferencváros az Újpest labdarúgócsapatát
Nyilvánosságra hozták a Magyar Kupa negyeddöntős meccseinek időpontjait.
33 perce
- Sport
125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében
Születésnapját ünnepli a világ egyik legnagyobb sportegyesülete.
február 27., 07:12
- Sport
Karnyújtásnyira került a Real Madrid attól, hogy bejusson a Spanyol Kupa döntőjébe
A mérkőzés egyetlen gólját a vendégek brazil csillaga, Endrick szerezte.
február 26., 23:29
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
1 órája
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
2 órája
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Horváth Gréta: Minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre
3 órája
- Mindeközben
Lukács Sándor a házasságáról: Ötven éve együtt vagyunk, humor és a szeretet nélkül biztosan nem tartanánk itt
4 órája
- Címlapon
Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba
Bugár Béla: Vannak, akik szeretnek, és vannak, akik azt kívánják, hogy dögöljek meg.
2 órája
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
6 órája
- Sport
Meghalt Lukács Lóránt
A Balázs Béla-díjas operatőrhöz híres alkotások fűződnek.
február 27., 10:27
- Sport
A futballvilágból szóltak vissza Donald Trumpnak
Honfitársa olvasott be az amerikai elnöknek.
február 27., 09:31
- Sport
„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben
A durva inzultus miatt rövid időre félbeszakadt a találkozó.
február 27., 07:21
- Sport
Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon
10 éven keresztül követte el a bűncselekményeket.
február 27., 08:22
- Sport
Szoboszlai szinte mindenkinél a meccs embere, szédületes érdemjegyeket kapott
Meghódította a Premier League-et.
február 27., 06:30
- Sport
„Ez felér egy emberkísérlettel” – a magyarok szerint bukásra ítélt a „szteroidolimpia”
Dollármilliárdos nagyágyúk a befektetők között.
február 27., 17:47
- Sport
Kiderült, melyik csatorna közvetíti idén nyáron a történelmi magyar sporteseményt
Augusztus végén bőgnek fel a motorok a Balatonfőkajár mellett fekvő versenypályán.
február 27., 13:12
- Sport
Az újabb gólt szerző Szoboszlai Dominik volt a rangadó hőse, a Liverpool már 13 ponttal vezet
A Manchester City elleni hétvégi meccs után a Newcastle United hálóját is bevette.
február 26., 23:15
- Sport
Ajkán, Győrben és Szombathelyen is játszik vb-felkészülési meccset a magyar hokiválogatott
Záróakkordként május 6-án Kanada ismét jégre lép Budapesten.
február 27., 16:47
- Címlapon
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok
Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.
1 órája
- Sport
Tovább folytatja remek kupaszereplését a harmadosztályú csapat, elődöntőbe jutott
Nagy meglepetés született a Német Kupa negyeddöntőjében.
február 26., 09:57
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
35 perce
- Sport
Cristiano Ronaldo feje túl a negyvenen is aranyat ér
A portugál sztáron nem fog az idő.
február 26., 09:12
- Sport
Az RB Leipzig egy büntetőből lőtt góllal ejtette ki Dárdai Bencééket a Német Kupából
Gulácsi a kispadról nézte végig, ahogyan csapata bejutott a négy közé a sorozatban.
február 26., 22:40
- Mindeközben
Kylie Jennert olyan kínos helyzetben csípték el az Oscaron, hogy az már szinte fáj
tegnap, 19:32
- Mindeközben
Millie Bobby Brown olyan keményen visszavágott a külsejét savazóknak, hogy ide érezni a füstszagot
tegnap, 18:22
- Sport
A Liverpool vezetőedzője nem elégedett sztárjátékosával, aki távozhat a csapattól
Az arab világból akadnak kérői a támadónak.
február 26., 11:34
- Sport
Lekerültünk a nemzetközi tenisztérképről, újra el kell költöznie a rangos tornának
Ez további kérdéseket vet fel egy lehetséges budapesti nyári olimpiával kapcsolatban.
február 26., 15:47
- Sport
Kiesett a bajnokságban éllovas Puskás Akadémia a Magyar Kupából
A felcsútiak a Nyíregyháza ellen buktak el.
február 26., 10:08
- Címlapon
Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér
Kim Jodzsong szerint Washington provokálja az országát.
5 órája
- Címlapon
Áramütést szenvedhet az, aki nem viszi vissza ezeket a termékeket az IKEA-ba
A cég teljes visszatérítést ad vásárlóinak.
3 órája
- Sport
Folytatódik Szoboszlai Dominik szenzációs szériája: meglehet a tökéletes február
Az előttünk álló két és fél hét brutális menetrendje sem rettentette el edzőjét.
február 26., 20:11
- Sport
„Kicsit elfáradtam” – nem játszik idén a válogatottban az egyik legjobb magyar vízilabdázó
Feltöltődve, motiváltan szeretne visszatérni a nemzeti csapatba.
február 26., 15:06
- Címlapon
Beszorult jármű bénítja az Árpád híd forgalmát: emelőpárnával mentik a reggeli káoszban
Érdemes kerülőúton közlekedni.
3 órája
- Címlapon
A tudósok nagyobb veszélyben érzik magukat, mint valaha
Az Indexnek írt levelükben állítják, stabilitás és kiszámíthatóság nélkül dolgoznak.
21 perce
- Mindeközben
Párra talált a Házasság első látásra Orsija is: „Szóba került a gyerek téma elég hamar”
tegnap, 16:00
- Sport
Litván szakembert neveztek ki a Diósgyőr labdarúgócsapatának vezetőedzőjének
Valdas Dambrauskas szeretne maradandót alkotni a miskolci csapattal.
február 26., 14:38