Kinga, Kincső
16 °C
32 °C

Brazíliában végre csúcsra ér Messi a válogatottal?

messi
2021.07.10. 08:05
Vasárnapra virradóra rendezik meg az idei Copa América fináléját, amelyben a két ősi rivális, a házigazda Brazília, valamint Argentína csap össze. A kérdés, hogy összejön-e végre Lionel Messi első aranya a nemzeti együttesel.

UTÁNPÓTLÁSBAN MÉG MENT...

Lionel Messi a labdarúgás történetének vitathatatlanul kiemelkedő személyisége, a Barcelonával négy BL-t, tíz bajnoki címet, hét kupát, nyolc Szuperkupát, három klubvilágbajnokságot és három európai Szuperkupát nyert, az argentin válogatottal viszont mintha megátkozták volna.

Érdekes, mert utánpótlásban még ezzel nem volt problémája, 2005-ben U20-as világbajnokságot nyert, 2008-ban pedig olimpiai bajnok lett, a felnőttválogatottal viszont semmi sem akar a hatszoros aranylabdásnak összejönni.

A FELNŐTTEKNÉL NEM

Messi 2005. augusztus 17-én épp a magyar csapat ellen debütált a Konföderációs Kupát frissen elvesztő együttesben az akkor még Puskás Ferenc Stadion névre hallgató arénában, hogy nem egészen egy perccel később már vonulhasson le a pályáról, miután visszaütött Vanczák Vilmos felé, ezért pedig egyből pirosat kapott.

Az első nagy tornáján, a 2006-os világbajnokságon a remekül kezdő argentinokat a negyeddöntőben a németek megállították, egy évvel később a Copa Américán viszont már döntőig hengerelt az együttes – az Egyesült Államokat 4–1-re, Kolumbiát 4–2-re, Paraguayt 1–0-ra verte meg a csoportkörben, a negyeddöntőben Perura 4–0-s zakót mértek Juan Román Riquelméék, Mexikónak pedig hármat vágtak a négy között. A venezuelai torna fináléjában viszont jött a hideg zuhany, a brazilok simán győztek.

2007 – COPA AMÉRICA

DÖNTŐ

Brazília–Argentína 3–0 (Júlio Baptista 4., Ayala 40. – öngól, Dani Alves 69.)

A 2010-es világbajnokságon hasonlóan alakultak a dolgok, mint négy évvel korábban, sima csoportgyőzelem, Mexikó kiejtése a 16 között, a németek elleni búcsú a negyeddöntőben (0–4). Egy évvel később a hazai rendezésű Copán sem jött össze sok sikerélmény, a csoportzáráson Costa Rica megverése két döntetlen után még továbbjutást ért, a későbbi győztes uruguayiak viszont a negyeddöntőben büntetőkkel nyertek – csak Carlos Tévez hibázott az öt kör során.

Lényegesen jobban teljesítettek a következő ciklusban!

A 2014-ben Brazíliában Nigéria, Bosznia-Hercegovina és Irán ellen is nyertek Messiék, a 16 között Svájc ellen ráadásban, egy körrel később Belgium ellen rendes játékidőben győztek 1–0-ra, az elődöntőben Hollandiát tizenegyesekkel múlták felül, de a döntőben hosszabbításban alulmaradtak. Igen, a németekkel szemben...

2014 – VILÁGBAJNOKSÁG

DÖNTŐ

Németország–Argentína 1–0 (Götze 113.)

A 2015-ös Copán Chilében Paraguay ellen még kiengedték 2–0-ról a győzelmet a kezükből (2–2), Uruguay és Jamaica 1–0-s legyőzése így is első helyet ért, Kolumbiát a büntetőpárbajban verték meg, az újabb Paraguay elleni meccset 6–1-re húzták be, de a döntőben a házigazda tizenegyesekkel felülkerekedett.

2015 – COPA AMÉRICA

DÖNTŐ

Chile–Argentína 0–0 – 11-esekkel 4–1

Rögvest újabb egy évvel később a centenáriumi Copán egyből megvolt a javítási lehetőség, az Egyesült Államokban rendezett tornán 2–1-re visszavágtak Chilének, majd Panamának ötöt, Bolíviának hármat vágtak, a negyeddöntőben Venezuela ellen 4–1-re győztek, a négy között a házigazda 4–0-s vereségbe szaladt bele, de a döntőben ismét jött Chile, és a büntetőpárbaj. Újabb zakóval...

2016 – COPA AMÉRICA

DÖNTŐ

Chile–Argentína 0–0 – 11-esekkel 4–2

ÖT ÉV UTÁN ÚJRA DÖNTŐBEN – MEGTÖRIK AZ ÁTOK?

Ezután ismét ínségesebb idők jöttek, a 2018-as világbajnokságon Izland ellen csak ikszre futotta Sergio Agüeróéknak (1–1), a későbbi döntős horvátok lefocizták a dél-amerikaiakat (0–3), és bár Nigéria ellen a végén csak összejött az újabb siker és a továbbjutás, de a nyolcaddöntőben Kylian Mbappé sebességével nem tudtak mit kezdeni, a 4–3-as francia siker nagyon hízelgő képet fest – ennél lényegesen nagyobb volt a differencia a csapatok között.

A 2019-es Copára Brazíliában került sor, de itt sem indult fényesen a torna: Kolumbiától kikaptak a rajton, majd ikszeltek Paraguayjal, de Katar legyűrésével a második hely összejött. Venezuela 2–0-s legyőzése után a házigazdától ugyanígy kaptak ki, a bronzérem azért összejött Chile megverésével (2–1).

A mostani kiírást eredetileg Argentínában és Kolumbiában rendezték volna meg tavaly, de a koronavírus-járvány miatt halasztani kellett, utóbbitól a polgárháborús állapotok miatt kellett elvenni a lehetőséget, előbbitől pedig a járványügyi helyzet miatt, így ismét Brazília ad otthont a viadalnak.

Az albiceleste a Chile elleni 1–1-gyel kezdte a csoportkört, majd Uruguay (1–0), Paraguay (1–0) és Bolívia (4–1) ellen is nyert, a negyeddöntőben Ecuador ellen 3–0-ra győztek Messiék, a négy között pedig tizenegyespárbajban múlták felül Kolumbiát, így újra döntőzhetnek.

A házigazda Venezuela (3–0) és Peru (4–0) kiütése után a 100. percben góllal múlta felül Kolumbiát (2–1), így a záráson Ecuador ellen az 1–1 is belefért, a kieséses szakaszban pedig Chile és Peru ellen is Lucas Paquetá találata döntött (1–0).

A finálét magyar idő szerint vasárnap reggel 2 órakor rendezik meg Rio de Janeiróban, a találkozót az Aréna4 élőben közvetíti.

2021 – COPA AMÉRICA

DÖNTŐ

vasárnap 2.00: Brazília–Argentína (Tv: Aréna4)

Melyik csapat nyeri meg a Copa Américát?

(Borítókép: Vajon Lionel Messiék újra bánkódhatnak? – MB Media/Getty Images)