
Gyanús fogadások az Eb-n, ezernégyszáz embert állított elő az Interpol
Az Interpol honlapjának keddi tájékoztatása nyomán ez már a nyolcadik ilyen jellegű akciójuk volt, a mostani műveletek során lefoglaltak 7,9 millió amerikai dollár értékű készpénzt, valamint számítógépeket és mobiltelefonokat, amelyek 465 millió dollár értékű fogadásokhoz kapcsolódnak.
Hozzátették: az egyik központ Hongkong volt, ahol több mint nyolcszáz személyt állítottak elő – köztük az egyik csoport feltételezett vezetőjét –, lefoglaltak 2,7 millió amerikai dollár értékű készpénzt, valamint megszereztek egy olyan adathordozót, amelyen több száz millió dollárt eredményező fogadásokról találtak részleteket. Ez a helyi rendőrök egyik legsikeresebb ilyen jellegű akciója volt.
A LYONI SZÉKHELYŰ NEMZETKÖZI RENDŐRSÉGI SZERVEZET KIEMELTE: A GYANÚS FOGADÁSOK KAPCSOLÓDNAK A SPORTÁG LEGUTÓBBI, NYÁRI EURÓPA-BAJNOKSÁGÁHOZ IS.
Az Interpol emlékeztetett: az illegális szerencsejáték óriási nyereséget termel különböző bűnszervezeteknek, valamint melegágya a pénzmosásnak és a korrupciónak. Az eddigi nyolc akció során összesen 19 100 embert állítottak elő, 63 millió amerikai dollár értékű készpénzt foglaltak le, és több mint négyezer illegális fogadást lepleztek le, amelyek 7,3 milliárd amerikai dollár értékű forgalmat generáltak.
A közleményben felsorolt 28 közreműködő ország között szerepel Magyarország is.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében
Születésnapját ünnepli a világ egyik legnagyobb sportegyesülete.
február 27., 07:12
- Sport
Káprázatos reklámmal tette emlékezetessé a Jordan Brand Luka Doncic klubcseréjét
Minden exem Texasban él...
február 27., 08:30
- Sport
Meghalt Lukács Lóránt
A Balázs Béla-díjas operatőrhöz híres alkotások fűződnek.
február 27., 10:27
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij fejet hajtott Donald Trump előtt
Mindenért is köszönetet mondott az ukrán elnök, Trump erős vezetésére vágyik.
tegnap, 17:29
- Sport
„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben
A durva inzultus miatt rövid időre félbeszakadt a találkozó.
február 27., 07:21
- Sport
A futballvilágból szóltak vissza Donald Trumpnak
Honfitársa olvasott be az amerikai elnöknek.
február 27., 09:31
- Sport
Szoboszlai szinte mindenkinél a meccs embere, szédületes érdemjegyeket kapott
Meghódította a Premier League-et.
február 27., 06:30
- Mindeközben
Kylie Jennert olyan kínos helyzetben csípték el az Oscaron, hogy az már szinte fáj
tegnap, 19:32
- Sport
Szoboszlai Dominik az újabb gólja után elárulta, mi tenné igazán boldoggá
A magyar labdarúgót választották a meccs emberének a Newcastle ellen.
február 27., 00:14
- Sport
Három magyar csapat is indul az idén 100 éves Tour de Hongrie-n
A 46. viadalt május 14. és 18. között rendezik.
tegnap, 18:09
- Címlapon
Schiffer András: Zelenszkij gyújtotta meg a kanócot, Trumpék nem készültek show-műsorra
Donald Trump beiktatása óta Európában talált fedezéket a levágott fejű csirkeként rohangáló progresszív hálózat.
tegnap, 15:57
- Címlapon
Kairóban mutattak fityiszt Donald Trumpnak arab szövetségesei
Ritkán látott egységbe tömörültek az arab államok vezetői, hogy blokkolják a palesztinok kitoloncolását a Gázai övezetből.
tegnap, 18:09
- Sport
Az RB Leipzig egy büntetőből lőtt góllal ejtette ki Dárdai Bencééket a Német Kupából
Gulácsi a kispadról nézte végig, ahogyan csapata bejutott a négy közé a sorozatban.
február 26., 22:40
- Címlapon
Szijjártó Péter Washingtonból: Nem lehet fogadást kötni az amerikai–orosz tárgyalások sikerére
A minisztert a USAID-pénzek kivizsgálásáért felelős kormánybiztos is elkísérte a látogatásra.
tegnap, 19:52
- Mindeközben
Millie Bobby Brown olyan keményen visszavágott a külsejét savazóknak, hogy ide érezni a füstszagot
tegnap, 18:22
- Sport
Meghalt a Ferencváros legendás utánpótlásedzője, 25 játékosa lett válogatott
Serli Sándor közel ötven éve alatt több mint kétezer fiatal labdarúgóval foglalkozott.
február 26., 07:52
- Sport
„Ez felér egy emberkísérlettel” – a magyarok szerint bukásra ítélt a „szteroidolimpia”
Dollármilliárdos nagyágyúk a befektetők között.
február 27., 17:47
- Sport
Tovább folytatja remek kupaszereplését a harmadosztályú csapat, elődöntőbe jutott
Nagy meglepetés született a Német Kupa negyeddöntőjében.
február 26., 09:57
- Sport
Kiderült, melyik csatorna közvetíti idén nyáron a történelmi magyar sporteseményt
Augusztus végén bőgnek fel a motorok a Balatonfőkajár mellett fekvő versenypályán.
február 27., 13:12
- Címlapon
Visszakapcsolják a lélegeztetőgépre Ferenc pápát, újabb légzési krízis léphet fel
Az orvosok sem tudják megjósolni az egyházfő állapotát.
tegnap, 21:13
- Címlapon
Fontos meghívást kapott Orbán Viktor, terítékre kerül az ukrajnai helyzet
Szerdán és csütörtökön is diplomáciai eseményre várják a miniszterelnököt.
tegnap, 14:54
- Sport
Kiesett a bajnokságban éllovas Puskás Akadémia a Magyar Kupából
A felcsútiak a Nyíregyháza ellen buktak el.
február 26., 10:08
- Mindeközben
Párra talált a Házasság első látásra Orsija is: „Szóba került a gyerek téma elég hamar”
tegnap, 16:00
- Mindeközben
Kovács Patrícia először szerepel címlapon 15 évvel fiatalabb kedvesével, Medveczky Balázzsal
tegnap, 14:05
- Mindeközben
Demi Moore az Instagramján üzent Mikey Madisonnak, aki elvitte előle az Oscar-díjat
tegnap, 13:05
- Mindeközben
Zsidró Tamás együtt dolgozott Megan Foxszal, elárulta, milyennek látta a színésznőt
tegnap, 12:04
- Sport
Először fordul elő, hogy Barcelonából rajtol a kerékpársport ikonikus körversenye
Harmadik alkalommal rajtolhat majd a verseny Spanyolországból.
február 26., 14:10
- Sport
„Kicsit elfáradtam” – nem játszik idén a válogatottban az egyik legjobb magyar vízilabdázó
Feltöltődve, motiváltan szeretne visszatérni a nemzeti csapatba.
február 26., 15:06
- Sport
Lekerültünk a nemzetközi tenisztérképről, újra el kell költöznie a rangos tornának
Ez további kérdéseket vet fel egy lehetséges budapesti nyári olimpiával kapcsolatban.
február 26., 15:47
- Sport
A Liverpool vezetőedzője nem elégedett sztárjátékosával, aki távozhat a csapattól
Az arab világból akadnak kérői a támadónak.
február 26., 11:34
- Sport
Litván szakembert neveztek ki a Diósgyőr labdarúgócsapatának vezetőedzőjének
Valdas Dambrauskas szeretne maradandót alkotni a miskolci csapattal.
február 26., 14:38
- Mindeközben
Ilyen nagy már Palácsik-Ráthonyi Tímea terhespocakja, de felmerült egy sejtelmes kérdés is
tegnap, 10:23
- Mindeközben
Veréb Tamás kudarcként élte meg a válását: Csalódtam magamban, mert tettem egy ígéretet, és nem tudtam megtartani
tegnap, 09:19
- Címlapon
Hiába az Atlético álomgólja, a Real Madrid került közelebb a BL-negyeddöntőhöz
Az Arsenal 7–1-es gálával gyakorlatilag már a legjobb nyolc között.
tegnap, 22:54
- Sport
Kylian Mbappé és több sztárja nélkül kerülne közelebb a Real Madrid a Spanyol Kupa döntőjéhez
Carlo Ancelotti pihenőt szavazott néhány kulcsjátékosának.
február 26., 13:05
- Sport
Pályára lépett a szlovén varázsló volt csapata ellen, és ha már ott járt, tripla duplát jegyzett
Kyrie Irving 35 pontja sem volt elegendő a győzelemhez.
február 26., 10:48