Vendel
6 °C
19 °C

Koeman akkor sem jár rosszul, ha távozik a Barcától – sőt!

koeman
2021.09.20. 17:09
Ronald Koeman masszív kompenzációban részesül, ha a Barcelona nem hosszabbítja meg jövő nyáron lejáró szerződését – számoltak be róla a spanyol lapok.

A holland trénert éles kritikákkal illetik az együttes játéka miatt – hogy jogosan vagy jogtalanul az most már kérdés –, a Bayerntől elszenvedett BL-vereség után pedig újra felvetődött sok helyen, hogy biztos-e a jövője a katalánok kispadján.

A müncheniek elleni hazai mérkőzésen az alaposan megfiatalított és újjáépítés alatt álló gárda egy darab, kaput eltaláló lövést sem tudott felmutatni a 3–0-s vereség során.

Koeman ugyanakkor látszólag teljesen nyugodt a helyzete miatt, az ESport3 és az As értesülése alapján pedig erre jó oka is van, hiszen ha távozik is, akkor is masszív fizetéshez jut.

A spanyol média szerint Koeman 2022 nyarán lejáró egyezségében van egy záradék, mely szerint

ha nem hosszabbítják meg a két év után lejáró szerződését, akkor a katalánoknak 6 millió eurót kell fizetniük a távozó trénernek.

A beszámoló szerint ez azért került bele, mert egyfajta visszatérítés lenne azért, hogy saját zsebéből kellett finanszíroznia tavaly nyáron a távozását a holland szövetségtől.

A korábbi holland kapitány irányításával a gránátvörös-kékek 58 tétmeccsen 37 győzelem, 9 döntetlen és 12 vereség az együttes mérlege.

(Borítókép: David Ramos/Getty Images)