Ha ma nem nyerünk, gyakorlatilag búcsúzhatunk a vb-től
További Futball cikkek
- Neymar elmondása szerint nyáron távozik szaúdi csapatától, és Messiékhez költözik
- A másodosztályban utolsó Budapest Honvéd kirúgta vezetőedzőjét, Laczkó Zsoltot
- IDEA Intézet: az 1,3 millió Fradi-drukker háromnegyede Fidesz- vagy Mi Hazánk-szavazó
- Hatalmas bajban a Chelsea sztárja, doppingvétség miatt kaphat többéves eltiltást
- A címvédő Internazionale hatalmas verést mért riválisára az olasz bajnoki rangadón
Szomorú hét
A mieink három meccs után hét ponttal álltak, és igazából a lengyelek elleni hazai meccsünk is nekünk állt, okkal bizakodhattunk. Az, hogy az Eb-döntős angolok a második félidőben lelépték a magyar válogatottat, kevéssé sokkoló, az albániai vereség már sokkal fájóbb, de az andorraiak ellen kiizzadt sikert sem rakhatjuk ki az ablakba.
Ennek következtében most úgy állunk, hogy négy meccsel a vége előtt a favorit angolok 16 ponttal az elsők, az albánok 12-vel állnak a második helyen, megelőzve a 11 pontos lengyeleket és a 10 pontos magyarokat. A két törpeállam összevetésében Andorra áll jobban, San Marino 2–0-s legyőzésével már nem pont nélküli.
Az Európai Labdarúgó-szövetség égisze alá tartozó 55 tagállamból 13 jut csupán ki a katari világbajnokságra, a tíz csoportgyőztes mellett három csapat a pótselejtezőről kvalifikálhatja magát.
A csoportelsőség igazából eldőlt
Az angolok játszanak még a csoport utolsó két helyezettjével, ahol borítékolható a győzelem, így jó eséllyel készülhetnek a világbajnoki szereplésre (ennek megakadályozásához ugyanis arra lenne szükség, hogy Albánia és Magyarország ellen a Wembley-ben egy győzelem se jöjjön össze, de igazából ha előbbi kikap Angliában, akkor már sem Albánia, sem Lengyelország nem előzhetne). No persze a világ talán legerősebb keretével bíró háromoroszlánosok számára az az alapvető cél, hogy gond nélkül nyerjék a csoportot, és már az is meglepetés, hogy a lengyelek pontot tudtak menteni ellenük a 92. percben.
Innentől kezdve valójában csak a második helyre lehet pályázni, ebből a szempontból nem szerencsés, hogy az albánok és a lengyelek is úgy állnak előttünk, hogy még kétszer játszanak a csoport utolsó két helyezettjével, nekünk pedig már csak egy San Marino elleni, papíron könnyű meccs van hátra.
Rendkívül nehéz helyzet, muszáj nyerni Albánia ellen
Veszve még nincs minden, hiszen a közvetlen riválisok közül Albániával itthon, Lengyelországgal pedig idegenben játszunk, a kettős pedig egymással még Tiranában is összecsap, így lehet még itt változás gazdagon.
Viszont ha csak a papírformát nézzük (ekképpen nem számolunk angliai pontszerzésekkel és Andorra, valamint San Marino elleni pontvesztésekkel), az egymás elleni meccsek nélkül a lengyelek 17, az albánok 15, a magyarok 13 pontosak lennének, és ha meg is verjük a két riválist (19), akkor is arra lenne szükségünk, hogy a lengyelek ne nyerjenek Albániában.
Ha a következő meccsen Marco Rossi fiai nem tudják a Puskás Arénában két vállra fektetni Albániát, jó eséllyel a második helyről is lemaradunk,
mivel még egy lengyelországi siker mellett is legalább az egyik riválisunk előttünk zárna (az albán–lengyel meccs eredményétől függetlenül). Ha jönnek a papírformák, akkor ugyanis egy albánok elleni iksszel legfeljebb 17 pontig juthatnánk, míg a lengyelek (17) és az albánok (16) közül az egyik legalább 18 pontos lenne.
Sajnálhatjuk az osztrák blamát
A Nemzetek Ligájában bemutatott remeklésnek köszönhetően még egyébként a második helyről lemaradás sem jelentene feltétlenül automatikus búcsút, hiszen a pótselejtezőre a tíz csoportmásodik mellett még két együttes csatlakozik a Nemzetek Ligájában első helyen zárók közül – itt azok jöhetnek számításba, akik önerőből nem végeztek az első két hely valamelyikén.
Itt a ligák és az azokon belül szerzett pontok rangsorolnak, mi a B-ben legkevesebb ponttal végezve a nyolcadik helyen zártunk összevetésben. az A ligában első helyen végző francia, belga, olasz és spanyol együttes egyaránt selejtezős csoportja első két pozíciójának egyikén tanyázik, a B ligából így még egy csapatnál bele is férne, hogy ne zárjon az első kettőben, így is készülhetnénk a pótselejtezőre.
A probléma, hogy Wales és Csehország egy csoportban szerepel, ráadásul ugyanide kapott besorolást Belgium is, innen tehát valaki fixen nem kerül be az első kettőbe.
Ezen a ponton arra lenne szükségünk, hogy Ausztria az amúgy nem túl acélos, dán, skót, izraeli, feröeri és moldovai riválisokat felsorakoztató hatosban az első két hely egyikén végezzen. Christoph Baumgartnerék azonban ezt a szívességet aligha teszik meg nekünk, ugyanis hat kör után hét ponttal csak a negyedik helyen állnak, a 18 pontos Dánia, a 11 pontos Skócia és a 10 pontos Izrael mögött.
Az Izraelben 5–2-re kikapó, a skótok ellen két meccsen csak egy pontot szerző csapat ráadásul még megy az eddig 22–0-s gólkülönbséget felmutató Eb-elődöntős dánok otthonába.
Ha az osztrák csapat meg is nyeri mind a négy hátralévő meccsét, akkor is legfeljebb 19 ponttal zár, ez pedig a papírforma (Feröer és Moldova ellen senki sem ront) szerint csak két esetben érne második helyet:
- ha Skócia kikap Dániától és ikszel Izraellel (18), ez esetben utóbbi 17-ig jutna végül; vagy
- ha Skócia kikap Dániától és Izraeltől (17), utóbbi így szintén 19-ig jutna, így arra lenne még szükség, hogy az összesített gólkülönbségben (amely jelenleg mínusz 4 az osztrákoknál és plusz 3 az izraelieknél) előzzenek a sógorok.
És akkor mondjuk még egyszer, hogy ebben már benne van az eddig még csak gólt sem kapó dánok idegenbeli legyőzése is.
Ezen a ponton ez sem tűnik reális forgatókönyvnek.
Összegezve
Az első helynek valójában nem volt realitása (igaz, négy győzelemmel, köztük egy londonival, valamint az albánok angliai sikerével papíron még van esély...), a Nemzetek Ligájából történő rájátszásba jutásra sincs túl sok sansz ezen a ponton, így saját erőből kellene a pótselejtezőt kiharcolni, amihez minden bizonnyal az kell, hogy Albánia és Lengyelország legyőzése mellett utóbbi ne nyerjen Tiranában.
Összegezve a dolgokat volt már fényesebb is a helyzetünk.
A magyar labdarúgó-válogatott kerete:
Kapusok: Bogdán Ádám (Ferencvárosi TC), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Védők: Bolla Bendegúz (Grasshoppers), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Fiola Attila (MOL Fehérvár FC), Kecskés Ákos (Nyizsnyij Novgorod), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Nagy Zsolt (PAFC), Nego Loic (MOL Fehérvár FC), Orbán Willi (RB Leipzig), Szalai Attila (Fenerbahçe FK), Tamás Márk (Slask Wroclaw)
Középpályások: Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Kleinheisler László (NK Osijek), Nagy Ádám (AC Pisa), Schäfer András (FC DAC), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig), Vécsei Bálint (Ferencvárosi TC)
Támadók: Hahn János (FC DAC), Holender Filip (FK Partizán Belgrád), Nikolics Nemanja (MOL Fehérvár FC), Sallai Roland (SC Freiburg), Sallói Dániel (Sporting Kansas City), Schön Szabolcs (FC Dallas), Varga Roland (al-Ittihad Kalba)
EURÓPAI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐSOROZAT
I CSOPORT
7. FORDULÓ (október 9.)
20.45: Magyarország–Albánia
20.45: Andorra–Anglia
20.45: Lengyelország–San Marino
8. FORDULÓ (október 12.)
20.45: Anglia–Magyarország
20.45: Albánia–Lengyelország
20.45: San Marino–Andorra
9. FORDULÓ (november 12.)
20.45: Magyarország–San Marino
20.45: Andorra–Lengyelország
20.45: Anglia–Albánia
10. FORDULÓ (november 15.)
20.45: Lengyelország–Magyarország
20.45: Albánia–Andorra
20.45: San Marino–Anglia
A csoport állása: 1. Anglia, 16 pont, 2. Albánia, 12, 3. Lengyelország, 11, 4. Magyarország, 10, 5. Andorra, 3, 6. San Marino, 0.
(Borítókép: Michael Regan/Getty Images)