Nagy pofont kaptak Gulácsiék a Hoffenheimtől
További Futball cikkek
- A Liverpool edzője a Manchester City kizárásán viccelődött, majd rögvest visszakozott
- Kilenc embert vitt el a rendőrség Szoboszlaiék csúcsmeccse után
- A magyar válogatott megszerezte az első győzelmét az ománi vb-n
- Megtagadta a szivárványos karszalag viselését a Premier League-játékos, vallási okokra hivatkozott
- Már 100 körüli halottja van a tragédiába torkolló futballmérkőzésnek
A kezdeti lipcsei próbálkozások után az első negyedóra során sorra jöttek a hazai lehetőségek, a 12. percben pedig Gulácsi Péter nagy hibáját kihasználva Diadie Samassékou fejelt a kapuba (1–0).
A játékrész derekán javított a magyar válogatott kapusa, David Raum bal alsóra tartó lövését hárította bravúrral, majd újabb védést mutatott be – az első félidő során 10–1 volt a kapura lövések mutatója, így még hízelgő is volt az egygólos differencia.
A fordulást követően rögvest jött az újabb lehetőség, Georginio Rutter lövésénél kellett hárítania Gulácsinak, majd a fiatal francia nem sokkal később a kapu mellé fejelt.
A játékrész közepén Munasz Dabbur viszont már megszerezte a megérdemelt második gólt, labdalopása után távolról a rövid alsóba lőtt (2–0).
Szoboszlai nem sokkal korábban szabálytalankodás közben sérült meg (rálépett az ellenfél lábára, ami miatt kifordult a saját bokája), a második találat után pedig le is kellett cserélni a középpályást.
A hajrá nyitányán a kapufa kétszer is kisegítette Gulácsit – ezen a ponton már 21–3 volt a lövések száma –, így a lipcseiek megúszták két kapott góllal.
A Fradival azonos El-csoportban szereplő Leverkusen korán döntött a Novothny Somát a 82. percben becserélő Bochum ellen.
A Wolfsburg egy perc alatt dolgozta le kétgólos hátrányát Bielefeldben, a sérült Erling Haalandot még mindig nélkülöző Dortmund a végjátékban nyert a Stuttgart ellen, így már csak egy pontra van a pénteken zakózó Bayern Münchentől.
BUNDESLIGA
12. FORDULÓ
Bielefeld–Wolfsburg 2–2 (Okugava 11., Klos 54. – 11-esből, ill. Weghorst 62., Nmecha 63.)
Dortmund–Stuttgart 2–1 (Malen 56., Reus 85., ill. Massimo 63.)
Hoffenheim–RB Leipzig 2–0 (Samassékou 12., Dabbur 68.)
Leverkusen–Bochum 1–0 (Adli 4.)
Mönchengladbach–Fürth 4–0 (Hofmann 10., 57., Neuhaus 28., Pléa 43.)
Union Berlin–Hertha BSC 2–0 (Awoniyi 8., Trimmel 30.)
Az élmezőny állása: 1. Bayern München 28 pont (41–13), 2. Dortmund 27 (30–18), 3. Freiburg 22 (18–9, 11), 4. Leverkusen 21 (25–17), 5. Union Berlin 20 (19–17), 6. Wolfsburg 20 (14–14), 7. RB Leipzig 18 (23–13), ...13. Hertha 13 (12–26)
(Borítókép: Sebastian Widmann / Getty Images)