Libabőrös kezdés... A kezdő sípszó előtt egy motoros ejtőernyős (mint később kiderült, egy Greenpeace-aktivista) jelent meg az égen, a mutatványa azonban nem sikerült. A szerkezete megakadt az egyik drótkötélben, ekkor elvesztette az irányítást a gépe felett és majdnem a nézők közé csapódott. Szerencsére tudott korrigálni, de így is nagyobb sebességgel a pályán kötött ki. A mentősök kísérték le a gyepről...
Véget ért a mérkőzés. A németek hiába nyomtak, igazán nem voltak veszélyesek, sőt, ha kicsit szerencsésebbek a franciák (kapufa, lesgólok), nagyobb is lehetett volna a különbség. Összefoglalónkat itt olvashatják el!
Nincs veszély a kontrából, de Volland megoldásából sem a túloldalon.
Nincs helyzet.
Rabiot visszaült, jön az orvosi stáb.
Ráadásul Rabiot még lent is marad kicsit, szóval lehet ez hét is.
Most Kroos szöglete után ment a Barcelona-támadó.
Itt az első francia csere.
Sané tekerése fölé szállt.
Rabiot kezében akadt el a labda, 20 méterről jöhet szabadrúgás.
Ez a kontra már gól! Pogba kis szerencsétlenkedése után Mbappé indult a jobb szélen, beadására Benzema érkezett, és a hálóba passzolt. De az ügyetlenkedés miatt ez is les! Most a VAR szólt.
Nagyon küzdenek a franciák, a németek pedig hiába próbálnak nyomni.
Mbappé cselezése után a beadás viszont már nem jó.
Mbappé konkrétan „körbeautózta” Hummelst, akinek becsületére váljon, hogy miután 10 méteren ötöt kapott, szépen szerelt.
Most Kimmich próbált beadni, de ez is veszélytelen.
Bent ugyanakkor senki sem volt, így Llorisé a labda.
Gintert ápolni kell, addig is cserék. Mondjuk már 5 perce várunk erre...
Most Kroos tekerését Griezmann bólintotta ki.
Kimmich beadása pattant szögletre, beadását Rüdiger fejelte az égbe, Llorisé a labda.
Már nem a les ténye, hanem hogy Schön után megint egy olyan találat, amit hagynak jócskán tovább, pedig egyértelmű a les, sokáig megy az akció, Mbappé szerez egy parádés gólt, erre utána húzzák be...
Kevés alkalommal írhattuk le a nevét, most egy 16 méteres tekerését blokkolták a védők.
Gosens megpattanó beadása is a francia zsákmánya lett.
Most Kimmich beadását vágták ki. A szögletét pedig a mezőnybe rúgják.
Müller erőszakossága szögletet eredményezett, a kornerből nincs helyzet.
Gosens ütközött Pavard-ral a 16-oson belül, a térdével találta el a francia fejét, majd a földön fekve épp a németet találta el az egyik csapattársa. Ápolás.
Müller került most helyzetbe, de blokkolták a lövését, majd Lloris csúszott a labda útjába, kicsit veszélyesnek tűnt, de nincs videózás, nem volt szabálytalanság.
Kanté szabálytalansága után német szabadrúgás jöhetett, a beívelést a francia kapus hatástalanította.