Előbb szépen állt be a labdának, de kitett labdája rövid volt Pavardnak, majd bokából adott remek passzt, igaz, ebből sem lett végül helyzet. Szépen játszanak a franciák.
Erősorrendünkben fölényesen a franciák nyertek, ahogyan olvasóinknál is az előző kiírás döntőse a favorit. A németek is előkelő helyen, az ötödiken állnak nálunk.
Nem lehet mondani, hogy nyeretlen kétévesek találkoznának egymással, hiszen a legutóbbi két világbajnok méri össze az erejét, Németország 2014-ben, Franciaországban 2018-ban lett aranyérmes.
21 órakor kezdetét veszi az F-csoport második mérkőzése, a Franciaország–Németország találkozó, Münchenből.