
Dárdai Pál fia Svájcban folytathatja

A 19 éves védő 2020 novemberében mutatkozott be a Bundesligában szereplő berlinieknél, ahol eddig a felnőtteknél húsz tétmeccsen jutott szóhoz.
A német utánpótlás-válogatottakban az U16-osok, az U17-esek és az U19-esek között is pályára lépő Dárdai izomsérüléssel küszködött tavaly év végén, azóta pedig csak a kispadon kapott helyet, így a több játéklehetőség érdekében klubot válthat.
A Kicker úgy tudja, hogy a hússzoros svájci bajnok Basel szívesen kölcsönvenné a 188 centi magas hátvédet, akinek tavaly meghosszabbított szerződése 2025 nyaráig érvényes a berlinieknél.
A ballábas futballista piaci értékét hatmillió euróra becsüli a Transfermarkt.de.
(Borítókép: Andreas Gora / picture alliance via Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Órákon belül a világ egyik legnépszerűbb stadionjába szólítják Marozsán Fábiánt
Kőkemény párbaj vár hazánk első számú teniszezőjére.
március 19., 11:52
- Sport
A Barcelona sztárját csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda
Az egyéni elismeréseknél fontosabb számára együttese sikere.
9 perce
- Sport
Elkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése, hamarosan kiderül, ki lesz a szervezet új elnöke
Egyik első feladata a női mezőny védelme és a tisztességes verseny feltétlen biztosítása lesz.
március 19., 10:39
- Mindeközben
Aureliót egy hajszál választotta el attól, hogy nekimenjen Fekete Pákónak a Farm VIP-ban: „Tudjad már, kivel beszélsz, te hajléktalan!”
23 perce
- Sport
Marco Rossi előre aláírná a döntetlent a havas, esős Isztambulban
Jó emlékeink lehetnek a játékvezetőről, aki a legutóbbi magyar–török NL-meccset is dirigálta.
március 19., 14:11
- Sport
A világ egyik legnépesebb városa egy igazi túlélőshow-ra hasonlít
Csodálatos látnivalók, meghökkentő tapasztalások és botrányosan hideg várja a magyarokat.
március 19., 14:11
- Sport
Két ember, aki nélkül nagyon másként nézett volna ki Szoboszlaiék drámája
„Hogy jól sikerült-e, azt a nézőknek kell eldönteniük.”
március 19., 12:21
- Sport
A török kapitány rendkívül előnytelen csereüzletet ajánlott Marco Rossinak
A 2007 óta tartó pocsék sorozatuk ellenére optimisták a házigazdák.
március 19., 14:21
- Címlapon
Trump és Putyin egy húron pendül Zelenszkij ügyében?
Egy ukrajnai béke után az amerikai befolyás megnövekedhet, de az orosz visszatérés esélye is megmarad.
2 órája
- Mindeközben
Peller Anna: Egyik stúdióból rohanok a másikba, majd a színházba, így nem sok napfényt látok
2 órája
- Címlapon
Így gyalázták az európai vezetőket Donald Trump emberei a kiszivárgott üzenetekben
Kezdetben csak a húszik elleni támadás volt a téma.
1 órája
- Mindeközben
„Hagyni kell őket élni a saját életüket” – Gundel Takács Gábor gyerekei kirepültek a családi fészekből
4 órája
- Címlapon
Nézőpont Intézet: teljesen egyetértenek egy kérdésben a Fidesz és a Tisza szavazói
Jöhet a szigorítás.
56 perce
- Sport
Újabb sérülés sújtotta a magyar válogatottat a sorsdöntő párharc előtt
Három kapus maradt a keretben.
március 19., 10:53
- Sport
Sokkolta a közvéleményt a 15 éves fiú, a kétszeres olimpiai bajnokot is felülmúlta
Új csillag van születőben.
március 19., 16:06
- Sport
A vitatott nemű olimpiai bajnok ismét kiállt magáért: Nem vagyok transznemű
A bokszoló megjegyezte, nem ijed meg Donald Trump amerikai elnöktől.
március 19., 09:40
- Sport
Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton
Aktív sportolóként maga is vétett a tiltott szereket érintő szabályok ellen.
március 19., 08:52
- Sport
Eperjes lesz a Teqball központja a hétvégén
A vasárnapi döntőket az Indaplay élőben közvetíti, az online stream az Indexen is elérhető lesz.
március 19., 17:53
- Sport
„Előnyömre vált az, hogy autista vagyok” – árulta el az ötszörös BL-győztes futballista
Az iskolában nehezére esett az olvasás, később diszlexiával is diagnosztizálták.
március 19., 17:48
- Címlapon
Ítéletet mondanak Magyarországról, a háttérben most már Varga Mihály mozgatja a szálakat
Történelmi pillanat következik.
5 órája
- Címlapon
Szuperszonikus vadászbombázóval támadta Moszkva az ukrán támaszpontot a kurszki határnál
5 órája
- Mindeközben
Ilyenre sincs gyakran példa: magyar rapperek dolgozhatták fel A Fehér Lótusz főcímdalát
tegnap, 20:36
- Címlapon
Ijesztő trend terjed a tinédzser fiúk körében
Tragédiához vezethet a kamaszok online hergelése.
34 perce
- Mindeközben
Osvárt Andrea először mutatta meg párját, kislányáról is mesélt: „Nagyon örülök, hogy nem húszévesen jött a gyerek”
tegnap, 16:09
- Mindeközben
Nem lehet némán elmenni Gáspár Evelin szettje mellett, érdekes dolog szúr szemet ezeken a fotókon
tegnap, 15:01
- Sport
Csányi Sándor szerint jó úton jár válogatottunk ahhoz, hogy hosszú távon sikeres legyen
Az elnök szerint le vagyunk maradva a nagy nemzetközi bajnokságokhoz képest.
március 18., 09:34
- Sport
Készen áll arra golftehetségünk, hogy hazai pályán bemutatkozzon a profik között
Jövő hétvégén Zalacsányra figyel a nemzetközi golfvilág – magyar indulóval.
március 18., 11:33
- Sport
Kenderesi Tamás még a hazugságvizsgálatot is vállalná, hogy bebizonyítsa igazát
Véleménye szerint már az első pillanatban véglegesen döntöttek az ügyében.
március 18., 12:12
- Sport
A magyar másodosztályban kapott edzői megbízást Mészöly Géza
Legutóbb az Újpestet irányította az 58 éves szakember.
március 18., 16:09
- Sport
Elképzeléseik merőben eltérnek, a céljuk viszont ugyanaz: a sportvilág legfontosabb elnöki posztja
Hamarosan kiderül, ki lesz a következő években a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új vezetője.
március 18., 18:24
- Sport
Fucsovics Márton remek győzelemmel kezdte a salakos szezont Spanyolországban
A héten Murciában szerepel a magyar teniszező.
március 18., 13:26
- Sport
Eladólistára kerülhet nyártól Sallai Roland, Németországban köthet ki a támadó
Klubja nincsen megelégedve a magyar játékossal.
március 18., 14:35
- Sport
Matekszakos gimnazista oldhatja meg a 24 éve csúcstartó Győrffy Dóra képletét
A rekordjaival kilőtt Bátori Liliannát a magyar atlétika drágakövének nevezik.
március 18., 15:03