Dán válogatott játékost igazolt az Atlético Madrid

GettyImages-1237043571
2022.01.28. 09:48
A spanyol labdarúgó-bajnokságban címvédő Atlético Madrid szerződtette a dán válogatott Daniel Wasst a Valenciától.

A fővárosi klub hivatalos honlapjának közlése szerint a 32 éves futballistával másfél évre szóló szerződést kötöttek, a megállapodás pénzügyi részleteit ugyanakkor nem hozták nyilvánosságra. Sajtóinformációk szerint Wass legalább 2,7 millió eurójába (968,5 millió forint) került az Atléticónak.

A számos poszton, így védőként és középpályásként is bevethető Wass a madridi egyesület első vásárlása a téli átigazolási időszakban, és vélhetően a Newcastle Unitedhez távozott Kieran Trippier utódja lesz jobbhátvédként.

A 41-szeres dán válogatott futballista 2018 júliusában a Celta Vigótól igazolt a Valenciához, melynek színeiben 152 mérkőzésen lépett pályára.

Wass meghatározó tagja a dán nemzeti együttesnek is, a tavaly nyári, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon elődöntőig menetelt együttes hat összecsapásából ötön játszott.

Az Atlético 22 forduló után negyedik a La Liga tabelláján, hátránya 14 pont a listavezető Real Madriddal szemben.

(via MTI)

(Borítókép: Getty Images)



  • Hírek
  • Csok