
Büntetőpárbaj után lett először Szenegál Afrika ura

A finálé előtt az volt a kérdés, hogy a Liverpool sztártámadói közül Mohamed Szalah vagy Sadio Mané örülhet-e végül.
A hét sikerével rekordgyőztes Egyiptom a 10. ANK-döntőjére készült, Szenegál pedig a legutóbbi kiíráshoz hasonlóan ismét eljutott a fináléig, de ahogyan 2002-ben, úgy 2019-ben is alulmaradt.
Az egész tornára jellemű gólaszály a döntőre is rányomta a bélyegét, hiába lőhetett Mané a 7. percben büntetőt, Gabaszki hárítani tudott.
A félidő vége előtt egy Chelsea–Liverpool párharcot is láthattunk, Szalah szólóját követő lövését Édouard Mendy hárította.
Hiába játszott fölényben Szenegál, gól a második félidőben és a hosszabbításban sem esett, így jöhettek a büntetők. Itt Egyiptom rontott először, és bár rögvest jött a válasz, a „fáraók” újabb hibája után Mané úgy állhatott a labda mögé az ötödik körben, hogy ha ezúttal belövi, akkor az már győzelmet ér.
A liverpooli szélső másodjára már nem rontott, így Szenegál először ült fel Afrika trónjára.
AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA, KAMERUN
DÖNTŐ
Szenegál–Egyiptom 0–0 – 11-esekkel 4–2
(Borítókép: Sadio Mané a rendes játékidőben még rontott, a végén ő döntött – Haykel Hmima/Anadolu Agency via Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Történelmi naphoz érkezik a magyar válogatott, a múlt a mieinknek kedvez
Az 1000. meccsére készülő együttesnek parádés mérlege van a centenáriumi összecsapásokon.
március 18., 09:24
- Sport
Készen áll arra golftehetségünk, hogy hazai pályán bemutatkozzon a profik között
Jövő hétvégén Zalacsányra figyel a nemzetközi golfvilág – magyar indulóval.
március 18., 11:33
- Sport
Olyan ember miatt indult gyászszünettel a futballmérkőzés, aki meg sem halt
Elképesztően kínos helyzetbe került az élvonalbeli klub egy téves infó nyomán.
március 17., 18:41
- Mindeközben
Ilyenre sincs gyakran példa: magyar rapperek dolgozhatták fel A Fehér Lótusz főcímdalát
2 órája
- Címlapon
Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton
Érdekes jelenséget kaptak lencsevégre.
1 órája
- Mindeközben
Osvárt Andrea először mutatta meg párját, kislányáról is mesélt: „Nagyon örülök, hogy nem húszévesen jött a gyerek”
7 órája
- Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai
Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.
3 órája
- Mindeközben
Nem lehet némán elmenni Gáspár Evelin szettje mellett, érdekes dolog szúr szemet ezeken a fotókon
8 órája
- Sport
Jócskán belenyúlt Marozsán Fábián, nehéz sorsolást kapott a miami mestertornán
Bondár Anna szintén francia riválissal mérkőzik az első körben.
március 18., 09:46
- Sport
Csányi Sándor szerint jó úton jár válogatottunk ahhoz, hogy hosszú távon sikeres legyen
Az elnök szerint le vagyunk maradva a nagy nemzetközi bajnokságokhoz képest.
március 18., 09:34
- Sport
Három út áll a magyar kerékpársport előtt
Ha Ruandában mégsem lehetne idén világbajnokságot rendezni, készek lennénk beugrani.
március 18., 05:57
- Sport
A világ legjobb edzője hétfőtől a magyar szövetségi kapitányok munkáját segíti
Az olasz szakember irányításával a párizsi olimpiáról öt éremmel tértek haza a román evezősök.
március 17., 18:14
- Sport
Kirúgták a férfit, aki a hajánál fogva megtépett egy középiskolás lányt
A kamerák rögzítették a megdöbbentő esetet.
2 órája
- Sport
Eladólistára kerülhet nyártól Sallai Roland, Németországban köthet ki a támadó
Klubja nincsen megelégedve a magyar játékossal.
március 18., 14:35
- Sport
Gulácsi mindig is vissza akart térni, Tóth Alex körül feje tetejére állt a világ
Kapusunk kirobbanó formában véd, talán életében nem volt ilyen jó, mint most.
március 17., 16:33
- Sport
Újabb nyílt levél íródott a lemondásra felszólított Szujó Zoltán miatt
Nem kellett sokat várni az MNASZ reakciójára.
március 17., 17:21
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan fogadta előző kapcsolatából született lánya a 15 évvel fiatalabb párját
9 órája
- Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
8 órája
- Címlapon
Orbán Viktort a vagyonával kapcsolatban támadták a parlamentben, a kormányfő személyesen válaszolt
Feszült pillanatok az ülésteremben.
9 órája
- Sport
Matekszakos gimnazista oldhatja meg a 24 éve csúcstartó Győrffy Dóra képletét
A rekordjaival kilőtt Bátori Liliannát a magyar atlétika drágakövének nevezik.
március 18., 15:03
- Sport
Kulcsfontosságú hét előtt Magyarország: eldől, van-e helyünk az európai elitben
Az is kiderül, hogy az ősszel észak vagy nyugat felé vezet az utunk.
március 17., 14:22
- Sport
Meccs közben vezették el a rendőrök a magyar sportcsapat vezetőedzőjét
A klub közleményben reagált a történtekre.
március 17., 06:42
- Sport
Kenderesi Tamás még a hazugságvizsgálatot is vállalná, hogy bebizonyítsa igazát
Véleménye szerint már az első pillanatban véglegesen döntöttek az ügyében.
március 18., 12:12
- Sport
Dzsudzsák Balázs a válogatottról: Szerintem a világ elitjébe tartozunk
A válogatottsági rekorder úgy látja, szép jövő előtt áll a csapat.
március 17., 13:34
- Sport
Az MTK szurkolói is kiakadtak Orbán Viktor ünnepi beszédén
A klub drukkerei szerint a kormányfő dehumanizáló megjegyzést tett a magyarok egy csoportjára.
március 17., 09:15
- Mindeközben
Nagy Feró A Nagy Duettről: Hál’ istennek, hogy kiestünk, csak egy nyűg volt a nyakamon, Szabó Zsófi szabályosan utált engem
14 órája
- Mindeközben
Különleges meglepetéssel készült Balogh Petya számára a Cápák között vállalkozója
15 órája
- Sport
68 évesen ismét apai örömök elé néz a magyar futball ikonikus alakja
A Honvéd legendája tervezte a babát a nála 25 évvel fiatalabb nejével.
március 17., 09:57
- Sport
Videón a Manchester United ifjú reménységének horrorsérülése
Hordágyon vitték le, rögzítőkötést kapott.
március 17., 09:59
- Sport
Kilencvenöt helyet javított a világranglistán a karriercsúcsot jegyző Tóth Amarissa
Marozsán Fábián nem tudta megvédeni pontjait Indian Wellsben, öt helyet rontott a ranglistán.
március 17., 11:01
- Sport
Sérülés miatt Marco Rossi változást eszközölt a magyar válogatott keretében
Két NB I-es játékos is utólag kapott meghívót a szövetségi kapitánytól.
március 17., 10:11
- Sport
Egyetlen anyaországi jégkorongcsapat maradt talpon az Erste Ligában
Kialakult az elődöntő mezőnye.
március 17., 11:19
- Sport
Éleződik a belharc, nyílt levélben követelik Szujó Zoltán lemondását
Jelentős feszültség halmozódott fel a magyar autósportban.
március 17., 08:41
- Címlapon
A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető
Itt a megfejtés, miért lettek nyolcszor egymás után a legboldogabb nemzet a világon.
2 órája
- Sport
Rejtély övezi egy fiatal sportoló halálát, válaszokat akar a gyászoló család
A rendőrség a lakosság bevonásával igyekszik kideríteni, mi vezetett a tragédiához.
március 17., 12:38