Ismét futballistának érezte magát az újraélesztett sztár
További Futball cikkek
- A Liverpool edzője a Manchester City kizárásán viccelődött, majd rögvest visszakozott
- Kilenc embert vitt el a rendőrség Szoboszlaiék csúcsmeccse után
- A magyar válogatott megszerezte az első győzelmét az ománi vb-n
- Megtagadta a szivárványos karszalag viselését a Premier League-játékos, vallási okokra hivatkozott
- Már 100 körüli halottja van a tragédiába torkolló futballmérkőzésnek
A dánok 4–2-re kikaptak a hollandoktól az Amszterdamban rendezett barátságos mérkőzésen. A 30 éves középpályás a szünetben állt be pályafutása 110. válogatott meccsén, és két perc sem kellett hozzá, hogy a hálóba találjon. A 74. percben megint eredményes lehetett volna, ám a kapufát találta el.
Sok időt töltöttem távol a válogatottól, de most újra futballistának éreztem magam. Nagyon örülök, hogy visszatérhettem. A gólszerzés csak a ráadás, de csodálatos érzés volt, már nagyon vártam
– nyilatkozta.
Eriksen a részben budapesti rendezésű, tavaly nyári Európa-bajnokságon június 12-én a Finnország ellen játszott koppenhágai csoportmérkőzés első félidejének végén szívmegállás miatt összeesett a gyepen, de csapattársainak, valamint az orvosi stáb gyors beavatkozásának köszönhetően újra tudták éleszteni, és megmentették az életét. A beavatkozás után kórházba szállították, ahol hat napot töltött, majd hazatért.
Az olasz bajnoki címvédő Internazionale decemberben a játékos kérésére felbontotta a szerződését, mert Olaszországban nem léphet pályára olyan labdarúgó, akinek szívritmus-szabályozót ültettek be a szervezetébe. Eriksen decemberben kijelentette, mindent megtesz azért, hogy visszatérhessen a pályára, mert az idei katari világbajnokságon szeretne a dán keret tagja lenni, majd január 31-én az angol Premier League-ben szereplő Brentford csapatába igazolt.
A játékos szombat este megköszönte a kedves fogadtatást, hiszen az amszterdami közönség ovációja közepette lépett pályára a szünet után. A sportszerű gesztust az is magyarázza, hogy korábban öt sikeres idényt töltött az Ajax csapatánál.
Örülök, hogy hozzám került a labda, csodálatos érzés volt, hogy így sikerült a befejezés. Tökéletes módja volt a visszatérésnek. Nagyszerű, hogy gólt szereztem, de sajnálom, hogy a második nem ment be
– nyilatkozta.
Eriksen hozzátette, már nagyon várja a novemberben és decemberben sorra kerülő világbajnokságot, de addig még sok meccsük van, és elsősorban azokra kell összpontosítania.
A dánok kedden Szerbiát fogadják barátságos mérkőzésen.
(Borítókép: John Thys / AFP)