
Megszakadt a Barca pocsék hazai szériája, Ansu Fati visszatért

További Futball cikkek
-
A Fradi középpályása felvette a versenyt a Manchester City sztárjával
- Marco Rossi üzent a csúfos Nemzetek Ligája-kiesés után
- Monumentális mészárlás a Monumentalban, Messi nélkül is szétszedték az ötszörös világbajnokot
- Megvan a hatodik válogatott, amelyik részt vehet a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon
- Egy perc alatt két tizenegyest is kivédett a Barca magyar tehetsége – videó!
Az előző három hazai mérkőzését elveszítő Barcelona erősen kezdte a bennmaradásért küzdő Mallorca elleni mérkőzés, hiszen már az ötödik percben óriási lehetőséget dolgozott ki, de Gavi bal oldali beadása után Pierre-Emerick Aubameyang fejesét hárította a kapus.
A túloldal Fer Nino nagy helyzetével felelt, de estében nem tudott a kapuba találni a mallorcai, ezt követően pedig ismét a Barcelona előtt adódtak esélyek: a héten hosszabbító Ronald Araújo fejese még les miatt nem eredményezett gólt, Memphis Depay viszont Jordi Alba passzát már érvényes körülmények között juttatta a hálóba (1–0).
Ez már a holland támadó 12. gólja volt az idényben, amivel ismét egyedül vezeti a házi rangsort, a télen érkező Aubameyangot (11) a második helyre csúsztatva.
A jó hírre jött egy rossz is, Gerard Piqué nem bírta folytatni, le kellett cserélni, a helyére Eric García érkezett a házigazdába.
Egy-egy veszélytelen lövés maradt a félidő végére (a vendégekénél pont García hibázott), majd a fordulást követően pedig hatalmas nyomást helyezett ellenfelére a házigazda, ami az 54. percben érett góllá, Sergio Busquets 16 méteres lökete a bal alsóban kötött ki (2–0).
Sorra jöttek a Barca újabb lehetőségei, de amikor nagy nehezen végre bement a labda a kapuba, akkor meg les miatt nem volt érvényes Ferran Torres találata.
A hajrá izgalmasabbnak ígérkezett a kelleténél, mivel a Mallorca a semmiből szépített, de az egyenlítésre nem volt esélye (2–1).
A győzelem mellett még egy jó hír azért akadt a katalánok számára, hiszen január 20. óta először léphetett pályára a sérüléséből felépülő Ansu Fati.
A nap többi meccsén elég egyforma eseménysor játszódott le, a vendégek megszerezték a vezetést, a hazaiak pedig a hajrában egyenlítettek – általában egy Milla-góllal.
LA LIGA
34. FORDULÓ
Elche–Osasuna 1–1 (P. Milla 84., ill. Budumir 67. – 11-esből)
Granada–Celta Vigo 1–1 (L. Milla 92., ill. Puertas 72. – öngól)
Rayo Vallecano–Real Sociedad 1–1 (Falcao 77., ill. Sörloth 33.)
Barcelona–Mallorca 2–1 (Memphis 25., Busquets 54., ill. Raillo 79.)
Az élmezőny állása: 1. Real Madrid 81 pont (73–29, már bajnok), 2. Barcelona 66 (63–34), 3. Sevilla 64 (50–28), 4. Atlético Madrid 61 (59–41), 5. Betis 57 (56–38, 33 meccs), 6. Real Sociedad 56 (33–32)
(Borítókép: David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Marco Rossi alapemberei nélkül kénytelen megküzdeni Törökországgal
A szövetségi kapitánynak Gulácsi Péterről és Dárdai Bencéről sem akadt jó híre.
március 19., 19:08
- Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott
A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.
március 20., 08:27
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
47 perce
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
2 órája
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
3 órája
- Sport
Sok, kevés vagy megfelelő – az aktív felnőtt profi labdarúgók között az FTC-ben nevelkedett játékosok száma
A légiósok, valamint a hazai első- és másodosztályban szereplők mellett megnéztük a korosztályos válogatottakat is.
március 19., 19:15
- Sport
Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek
A Bayern München is gyászolja a fiatalon meghalt sportolót.
március 20., 09:57
- Sport
Nem tudta megismételni bravúros teljesítményét, kiesett Marozsán Fábián Miamiban
Ezzel jócskán visszaesik a világranglistán első számú férfi teniszezőnk.
március 19., 20:47
- Sport
Nőgyűlölő, rasszista, nácibarát, gyengeelméjű az elődök közt: az új NOB-elnök fura örökséget vesz át
Nem mindenki volt talpig úriember.
március 20., 06:44
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
3 órája
- Sport
Rakonczay Gábor: Az ilyenfajta sportban ebben az életkorban szoktak odaveszni
Hazatért, miután átevezte az Atlanti-óceánt.
március 19., 20:34
- Sport
Meghalt Eddie Jordan
A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.
március 20., 10:16
- Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után
Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.
2 órája
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Sport
Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton
Aktív sportolóként maga is vétett a tiltott szereket érintő szabályok ellen.
március 19., 08:52
- Sport
Eperjes lesz a Teqball központja a hétvégén
A vasárnapi döntőket az Indaplay élőben közvetíti, az online stream az Indexen is elérhető lesz.
március 19., 17:53
- Sport
Sokkolta a közvéleményt a 15 éves fiú, a kétszeres olimpiai bajnokot is felülmúlta
Új csillag van születőben.
március 19., 16:06
- Sport
„Előnyömre vált az, hogy autista vagyok” – árulta el az ötszörös BL-győztes futballista
Az iskolában nehezére esett az olvasás, később diszlexiával is diagnosztizálták.
március 19., 17:48
- Mindeközben
Horváth Gréta a volt férjéről: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Sport
Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának
A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.
március 20., 10:03
- Sport
Nem találta meg számításait a világ legerősebb bajnokságában, hazatér válogatott játékosunk
„Elképzeléseim, reményeim nem úgy alakultak, ahogyan elterveztem.”
március 19., 09:25
- Sport
A világ egyik legnépesebb városa egy igazi túlélőshow-ra hasonlít
Csodálatos látnivalók, meghökkentő tapasztalások és botrányosan hideg várja a magyarokat.
március 19., 14:11
- Sport
Gulácsi vagy Dibusz? Kerkez vagy Nagy Zs.? Szoboszlai és Dárdai B.? Válaszokat kaptunk a kérdésekre
A török válogatott elleni NL-párharc előtt Bánfi János és Egressy Gábor volt az Index Sportcast vendége.
március 19., 11:10
- Sport
Órákon belül a világ egyik legnépszerűbb stadionjába szólítják Marozsán Fábiánt
Kőkemény párbaj vár hazánk első számú teniszezőjére.
március 19., 11:52
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Sport
Marco Rossi előre aláírná a döntetlent a havas, esős Isztambulban
Jó emlékeink lehetnek a játékvezetőről, aki a legutóbbi magyar–török NL-meccset is dirigálta.
március 19., 14:11
- Sport
A címvédőnél úgy hírlik, hogy Max Verstappen távozik a Red Bulltól
Már a tavalyi botrányok után is szóba került a váltás.
március 19., 15:19
- Sport
Kezd elfogyni válogatottunk: csúszhat Dárdai Bence debütálása
Egyik kulcsemberünk is külön edzett órákkal a sorsdöntő összecsapás előtt.
március 19., 12:21
- Sport
Újabb sérülés sújtotta a magyar válogatottat a sorsdöntő párharc előtt
Három kapus maradt a keretben.
március 19., 10:53
- Sport
Elkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése, hamarosan kiderül, ki lesz a szervezet új elnöke
Egyik első feladata a női mezőny védelme és a tisztességes verseny feltétlen biztosítása lesz.
március 19., 10:39
- Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban
A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.
2 órája