Köztársasági elnök ugyan nem lett, régi receptjével mégis visszatért Berlusconi a címlapokra

A 21-szeres olasz válogatott Andrea Ranocchia, a 14-szeres Matteo Pessina és a kilencszeres Stefano Sensi, továbbá a nemzeti csapatban már szintén bemutatkozott kapus, Alessio Cragno csupán négy név az egyre nagyobb bevásárlásba kezdő AC Monza „kosarából”. A története első élvonalbeli idényére készülő, korábban remek utánpótlás-nevelő klubnak számító csapat – megfordult itt a fiatal Patrice Evra és a Milánóban anno közönségkedvenc kapus, Christian Abbiati is – pedig itt még nem állna meg.

Az ACM rövidítés mellett – Monzától nem is olyan messze – már óriási sportsikereket megélt tulajdonos-ügyvezető páros, a Silvio Berlusconi, Adriano Galliani kettős náluk is nagyobb fogásokra feni a fogát: sajtóhírek szerint a Juventustól távozó Paulo Dybala, a PSG-nél alighanem létszámfelettivé vált Mauro Icardi és a Torinóból sokáig mozdíthatatlannak tűnő, ám július 1-jével szintén szabadügynökké lett Andrea Belotti ügynökével is egyeztetett már. (Dybala azóta az AS Romához közelít...)

Végre megérkeztünk az élvonalba. Most itt az idő megcélozni a scudettót és a Bajnokok Ligája-indulást

– jelentette ki a Sky Sports Italia által idézett korábbi olasz miniszterelnök, amikor a Pisa ellen igencsak drámaira sikerült osztályozós párharcot megnyerve összejött a várva várt feljutás. A Monza hazai pályán 2–1-re nyert, utána viszont idegenben 3–2-es vereségre állt Nagy Ádáméktól 90 perc után. Ekkor jött a ráadás, amelyben a hazaiak két gólt is szereztek, ezzel kicsikarva a győzelmet. „Történelmi mérföldkő ez, a Monza még sosem szerepelt a Serie A-ban, most viszont összejött. Csodálatos dolog ez nekünk és Brianza régió minden polgárának.”

Bár Berlusconiék éppenséggel nem vártak olyan sokat: alighogy az AC Milannál töltött, 31 esztendőt felölelő (1986–2017), megannyi trófeával, köztük öt BEK/BL-serleggel szegélyezett útjuk lezárult, 2018-ban már fel is bukkantak a harmadosztályú Monzánál. Majd mindössze négy idény alatt kétszer is feljutást ünnepeltek a klub élén.

Száz év az árnyékban 

„Egy Milan–Monza-derbi az álmom 2020-ra” – mondta Galliani, amikor elfogadta Berlusconi felkérését a vezérigazgatói pozícióra, megszervezte és lebonyolított a felvásárlást, majd visszatért klubvezetői karrierje első állomáshelyére. A terv ugyan picit megcsúszott, ám ezt nyugodtan betudhatjuk annak, bőven volt mit csiszolni a monzai gépezeten, hogy alkalmassá váljon az élvonalra.

Az AC Monza 1912-ben alakult, története során pedig sosem tudott kitörni a régió három nagy csapata, a Milan, az Internazionale és az Atalanta árnyékából. Nem véletlen, hogy a település nevét hallva, ha eszébe is jut valami az utca emberének, az az 1950 óta csupán egy idényt kihagyva mindig itt megrendezett Formula–1-es Olasz Nagydíj, illetve a GP-nek otthont adó, eredetileg 1921-ben átadott versenypálya.

A klub történetének legnagyobb részét a Serie B és a Serie C2, azaz a másod- és a negyedosztály között ingadozva töltötte: a másodvonalban 46, a harmadban 44, a negyedben 8 idényt húzott le. Modern kori története pedig inkább szólt a Serie C-ről, mint bármi másról: a hátunk mögött hagyott 2021–2022-es idényt megelőzően a 2000–2001-es kiírásban volt legutóbb tagja a másodosztálynak.

Beszédes, hogy a csapat eddigi legnagyobb sikere egy 1939-es Olasz Kupa-negyeddöntő volt. No meg a nemzetközi összevetésben vitatható értékkel bíró, a harmadosztályú együttesek számára kiírt Serie C-kupa elhódítása, amit rekordot jelentő négy alkalommal is meg tudott tenni ­– legutóbb 1991-ben.

Nem csoda, Berlusconinak a futballvilág léptékéhez képest egészen apró összeget, 2,9 millió eurót kellett kifizetnie a klub megvásárlásához. Ez már csak azért sem eshetett nehezére, mert 2017-ben cirka 720 millióért adta el részesedését az AC Milanban. Szintén beszédes, hogy a Sky információi szerint semmiféle átvilágítás, gazdasági felmérés nem volt. Berlusconiék hasra ütve mondtak egy, a korábbi tulajdonosi kör számára kellően vaskos összeget, és már be is ültek a kormány mögé.

Ha Berlusconi és Galliani összeáll, egy ACM szárnyra talál

Galliani meggyőzése sem lehetett nehéz: a ma már 77 éves üzletember Monzában született, s a klub alelnöke volt, amikor 1979-ben, a felvásárlást megelőző legutóbbi alkalommal a Serie A kapujába jutott. Megint más kérdés, hogy a Pescara ellen elbukott 2–0-s meccs emléke mennyire szép számára több mint négy évtized távlatából.

Azt nem tagadja, a mostani, Pisa elleni drámából kevés dologra emlékszik, elvégre a meccs felét nem is látta: „Alig bírtam nézni, így a rájátszásból rengeteg időt töltöttem a pályától távol. Jó, ha a 390 percből (négy meccs plusz a hosszabbítás: az elődöntőben még a Bresciát is le kellett gyűrni – a szerk.) 150-et vagy maximum 200-at láttam” – idézte a The Athletic.

1979 más szempontból is fontos dátum: Galliani és Berlusconi először ekkor lépett frigyre a gazdasági életben. A helyi közmédia, a Rai monopóliumának megszűnése után együtt építették ki az előbb régiós, majd országszerte széles eléréssel bíró rádiós és televíziós szolgáltatói hálózatukat. A korábbi politikus a tartalmat, a monzai vállalkozó set-top boxokat és műholdas kapcsolatot biztosított a projekthez, amely során a TeleMilanóból kinőtte magát a Canale 5. Majd az újabb és újabb testvércsatornákat követően a nemzetközi piacra is kilépett az ekkor már Fininvest néven futó médiaholding.

Berlusconi a széles nyilvánossághoz való hozzáférését két dologra használta fel: egyrészt az AC Milan, másrészt saját politikai pályája építésére. A futballban jött előbb a látványos siker, a vörös-feketék 1988-ban, kilencéves szünet után nyerték meg ismét a scudettót, azaz az olasz bajnoki címet. Az ezt követő két évben pedig kétszer a Bajnokcsapatok Európa-kupáját, a Bajnokok Ligája elődjét. „Ezzel szemben” Berlusconi első miniszterelnöki korszaka 1994-ben vette kezdetét, s alig több mint fél évig tartott Olaszország élén.

Mint az Galliani korábban idézett nyilatkozataiból is kitűnik, valamivel kisebb léptékű, de hasonlóan viharos sportsikerekre készült a páros Monzában is. Még akkor is, ha az egykor Olaszország második leggazdagabb emberének számító Berlusconi vagyonát rendesen meg is tépázták az elmúlt tíz év perei, politikai térvesztése és kevésbé sikeres gazdasági manőverei egyaránt.

Nem is a Serie B-ből kellett feljutni...

Hogy a kihívás mekkora volt? Az idény elején kinevezett vezetőedző, – a volt Milan-játékos – Giovanni Stroppa elmondása szerint inkább a Serie A2-ből jutottak most fel, mint holmi B kategóriás ligából, így utalva a riválisok versenyképességére. Másfelől viszont alig-alig akadt ebben az „A2-ben” olyan ellenfél, amely hasonló költségvetést engedhetett volna meg magának. Berlusconiék a felvásárlás óta több mint 70 millió eurót költöttek a klubra, ennek az összegnek közel a fele az előző évadban ment el.

Az elmúlt években a projekthez olyan neveket tudtak megnyerni, mint Kevin-Prince Boateng vagy Mario Balotelli. S a korábban visszavonult aranylabdás klasszis, Kaká, illetve az amerikai élvonalból Európába visszavágyódó Zlatan Ibrahimovic szerződtetésére is komoly esély mutatkozott.

A Monzánál évről évre igyekeztek emelni a tétet, mind több és több, a Serie A-s élcsapattól kölcsönvett fiatallal, valamint az élvonalat is megjárt, a másodosztályban meghatározó egyéniségnek számító futballisták fél és másfél millió euró közti vételáron történt szerződtetésével. Utóbbi kategóriába tartozik például a playoff-visszavágó hosszabbításában kulcsfontosságú gólt szerzett, 32 esztendős Luca Marrone, aki anno a Crotonétól érkezett. A csapat rekordigazolásai közül a 27 legdrágább mind a Berlusconi-éra kezdete óta érkezett, letaszítva a képzeletbeli trónon 1998 óta „ülő” – későbbi világbajnok és BL-győztes bekket – Massimo Oddót (250 ezer euró).

Ugyan a 2020–2021-es szezont a Serie B újoncaként kezdte a csapat, így is az újabb feljutást tűzte ki célul a klubvezetés. Ettől pedig nem is voltak messze, még akkor sem, ha az anno az Interben feltűnt, később a Manchester Cityt, a Liverpoolt és a Milant is megjárt Balotelli messze elmaradt a reméltektől, sérülés miatt mindössze 12 bajnokin kapott lehetőséget, és öt gólt lőtt ezeken. A Monza 64 ponttal a harmadik helyen zárt, a rájátszás elődöntőjében azonban elbukott, ami a szintén volt Milan-játékosból lett vezetőedző, Cristian Brocchi állásába került.

A Monza egy évvel később pontszámban erősebb (77), helyezésben eggyel gyengébb (4.) idényt zárt Stroppával, a playoffban viszont immár nem talált legyőzőre...

Gyermekként, édesanyám kezét fogva figyeltem ennek a csapatnak a meccseit, így most, hogy a klub fennállása alatt először a Serie A-ban játszhat majd, az örömöm még nagyobb. Megcsináltuk. Annyi, de annyi év után, amit sportvezetőként eltöltöttem a futballban, megcsináltam. Nagyon-nagyon boldog vagyok most

– értékelt érzelmesen Galliani.  

Hogyan tovább?

Hiába 85, Berlusconi a tőke biztosítása mellett a napi döntésekben is igyekszik szerepet vállalni. A SportBible arról számolt be néhány napja, hogy kőkemény előírásokat vezetett be, milyen játékosokat igazolhatnak Gallianiék Monzába a történelmi első Serie A-s idényre. A kiszivárgott információk szerint a cél, hogy minden érkező olasz vagy minimum részben olasz állampolgárságú legyen (Dybala és Icardi is argentin válogatott, de kettős állampolgár). A játékosoknak nem lehet sportruházat alól kilógó, látható tetoválásuk, nem viselhetnek ékszereket, nem lehet szakálluk, és a frizurájuknak is a klub alkalmazásában álló fodrász kezei közül kell kikerülnie.

Egyébként nem ez az első alkalom, hogy Berlusconi efféle víziói napvilágot látnak, 2018-ban például székfoglaló sajtótájékoztatójában ennél tovább is merészkedett: „Azt akarom, hogy a játékosaink a sportszerűség mintaképei legyenek, hogy minden szabálytalanság után bocsánatot kérjenek a riválisoktól, és valódi tisztelettel bánjanak a játékvezetőkkel. Ha pedig valaki autogramot kérne tőlük, ki kell írják a teljes nevüket, nemcsak úgy a papírra firkálni valamit. Azt akarom, hogy valami mást képviseljünk, mint amerre a futballvilág tart” – szólt a hangzatos elképzelés.

Ezen feltételek közül egyébként a tetováláskérdésen már meg is bukna Icardi, de Berlusconi állítólag nem zárkózik el attól, hogy a keretben legyen azért egy-két az egyenlőbbnél egyenlőbb tag. Nem véletlen, hogy anno a józanságáról és az évszázados úri divat betűhív követéséről messze földön híres (nem...) Balotellit is meg tudta győzni valahogy arról, hogy töltsön egy idényt a Monzánál...  

A szurkolók a feljutás után pár napig ugyan remeghettek, az olasz sajtó ugyanis bedobta, hogy az újabb tulajdonosváltáson áteső Milan néhány részvényéért cserébe Berlusconi elengedheti a Monza-projektet – az olasz szabályok szerint két azonos ligában szereplő csapat tulajdonosi körében nem lehet semmiféle átfedés, így csökkentve az esetleges meccsmanipuláció esélyét –, végül az év elején az olasz köztársasági elnöki székkel sikertelenül kacérkodó politikus lemondott az ötletről.

Helyette állítólag azon töri a fejét, hogy lehetne Dybala vagy épp Icardi mellett Monzába csábítani a rendkívül sikeres spanyolországi korszakot lezáró Luis Suárezt (Barcelona, Atlético Madrid), a Real Madridban örök ígéret maradt Borja Mayoralt vagy a Barçánál az előző két idényben több mint 60 tétmeccset kapó Óscar Minguezát.

A Serie C-ből és a Serie B-ből is két év alatt jött össze a feljutás, ha a Serie A-ban is két év alatt teljesítik Berlusconi célját, aligha fog fájni bárki feje is Monzában.

(Borítókép: A fennállása 110 éves évfordulóját ünneplő Monza élvonalra tervezett meze – Giuseppe Cottini / Getty Images)