Oké, München! Lewandowski tényleg lelépett, szóval most mi lesz?

Egy piros Audi gördült keresztül az utcán utat vágva magának a Bayern München edzőkomplexumánál összegyűlt tömegben. Az anyósülésen ülő személy néhány integetést engedett meg magának – mosoly nélkül –, miközben vélhetően utoljára becsukódott mögötte a Säbener Strasséra néző kapu. 

Robert Lewandowski a spanyolországi nyaralása után múlt hét elején tért vissza a bajor fővárosba, ám ezúttal már nem maradt sokáig. Nyolc év, nyolc bajnoki cím, Bajnokok Ligája- és klub-vb-siker, négy, müncheniként megnyert gólkirályi trófea után, Gerd Müller oly sokáig megdönthetetlennek hitt gólrekordját átírva (40 bajnoki találat egyetlen idényben) a lengyel csatár elköszönt. Semmi másról nem is szólt számára a szombat délelőtti tréning: hosszas ölelésekkel búcsúzott a régi harcostársaktól, Manuel Neuertől és Thomas Müllertől, sőt a Getty Images fotósának képei tanúsítják, Julian Nagelsmann vezetőedzőtől is.

„Robert szenzációs éveket töltött Münchenben, egy idényenként 40 gólos támadót pótolni nem egyszerű feladat, de ha azt vesszük, hogy utódnak itt van számunkra Sadio, akkor aligha vagyunk hátrébb. Innentől készülni aligha lesz egyszerűbb ránk. Én is készítettem fel csapatot a Bayern ellen, tudom, hogy Lewandowski mindig megkülönböztetett figyelmet érdemelt. Természetes, hogy változni fog most a játékunk, de a taktikai lehetőségeink nemhogy csökkentek volna, még bőségesebbek is lesznek” – értékelt a Bild című napilapban Nagelsmann, miután hivatalos lett, a csatár Barcelonában folytatja. 

Az nem lehet kérdés, hogy a Bayern vezetőségének azt kell kommunikálnia, az augusztusban már a 35. életévébe lépő lengyel támadó nem fog hiányozni. Az egy egészen másik ügy, vajon valóban így lesz-e majd. A Kicker olvasóinak – több mint százezren szavaztak a feltett kérdésre – több mint 70 százaléka érzi úgy, valakit még igazolnia kell a Bayernnek Lewandowski helyére, amennyiben nemzetközi szinten is sikeres idényt akar teljesíteni.

De mi van akkor, ha nem érkezik új kilences az Allianz Arénába?

Mit játszott tavaly a Bayern?

Már a Hans-Dieter Flick fémjelezte érában is jellemző volt a Bayernre, hogy a játékosok bátran változtatják a pozíciójukat meccs közben. A müncheni együttest a 2019–2020-as idény őszén átvett német szakember a neki jutó kicsivel több mint másfél idény alatt kétszer nyert bajnokságot, egyszer-egyszer elhódította a Német Kupát, a klubvilágbajnoki címet és a Bajnokok Ligája trófeát is.

A 2020–2021-es idény végén vált biztossá a búcsúja, no meg az, hogy a Bayern élére kinevezik a Münchenhez ezer szállal kötődő, ám edzőként kifejezetten fiatalnak számító, így tekintélyében talán megkérdőjelezhető – akkor csupán a 33. életévében járó – Nagelsmannt. Hogy fog egy ennyire fiatal, bár kétségtelenül tehetséges szakvezető rendet tartani a megannyi sztárjátékossal megtűzdelt öltözőben? S ha el is nyeri a futballisták bizalmát, mit fog játszatni a bajorokkal? – találgatták egy éve ilyenkor a nemzetközi sajtóban.

A tréner korábbi csapatainál, a TSG Hoffenheimnél és az RB Leipzignél is előszeretettel állított fel klasszikus center nélküli kezdőcsapatokat, ráadásul a Bayernnél teljesen testidegennek tűnő háromvédős rendszert alkalmazva. Münchenben végül egy hibrid rendszert alkalmazott, az alapfelállás továbbra is a Flick által favorizált 4–2–3–1/4–3–3-as hadrendre hasonlított, ám meccs közben, főleg labdás játéknál 3–4–3-má alakult át.

A csapat támadásban gyakran telítette a pálya jobb oldalát, időről időre Lewandowski is ide húzódott, miközben Thomas Müller és Serge Gnabry is a tizenhatosnak ezt az oldalát támadta. Ezzel a Bayern rendre elérte, hogy a bal szélen szabad folyosó nyíljon a két villámléptű szélsőnek, a középpályás Leroy Sanénak és a védő Alphonso Daviesnek.

Davies rendszeres felfutásaival alakult ki hátul a háromvédős rendszer, Lucas Hernández húzódott a középhátvédek közül kissé jobbra, a pálya centerében hol Dayot Upamecano, hol az időközben Dortmundba szerződött Niklas Süle kapott lehetőséget. Míg a jobb szélső védő, Benjamin Pavard szintén befelé húzódott, már-már klasszikus középhátvédposztot felvéve, ami tőle nem is volt annyira idegen, tekintve, hogy anno Lille-ben, majd később első német csapatánál, a Stuttgartnal is a védelem tengelyében kapott helyet a leggyakrabban.

Az előző idény gyengeségeit jórészt orvosolták

A tavalyi Bayern egyik nagy problémája a féloldalassága volt. Míg a bal szélen villámléptű szélsők közlekedtek, addig a jobb oldalon Benjamin Pavard, Bouna Sarr, vagy a kényszerűségből átvezényelt Hernández ezt nem tudta megismételni. Ezzel – főleg nemzetközi szinten – az ellenfelek dolgát is megkönnyítették, hiszen a riválisoknak csupán arra kellett figyelniük, ne egyék meg a bajorok helyezkedési trükkjét és ne tolódjon el a védelmük teljesen a pálya tengelyétől balra. Ha a Davies/Sané kettősnek nem maradt elég helye ahhoz, hogy a sebességét kamatoztassa, akkor a Bayern egyik legfontosabb fegyvere sült be.

Nem véletlen, hogy a nyári időszak első igazolása egy karakterében Davieshez hasonló, villámléptű, az ellenfél térfelére előszeretettel fellépő szélső védő, az Ajaxtól – szerződése lejártával – ingyen elcsábított Nusszer Mazraui volt. 

A marokkói válogatott szerződtetése mellett szólt az is, hogy az Ajaxban egy hasonló hibrid rendszerben állta meg a helyét Erik ten Hag irányítása alatt. Az amszterdami csapat az elmúlt két évben többnyire szintén négy hátsó védővel állt fel, ám támadás közben az egyik szélső – hol Mazraui, hol a bal szélen Nicolas Tagliafico – egy sorral előrébb húzódott, míg a másik oldalon szereplő társ beljebb lépve hátul maradt. Nagy különbség viszont a tavalyi Bayernhez képest, hogy az Ajaxnál közel 50-50 százalékban lépett fel a támadásokhoz a két szélső bekk. Pavard-ral szemben Mazraui tehát plusz variációs lehetőséget jelent eleve. 

Az sem véletlen, hogy a sportigazgató Hasan Salihamidzic az elmúlt hetekben többször is volt csapata, a Juventus vezetőségének tagjainál vendégeskedett. Állítólag már csak napok (órák) kérdése, hogy az előző három idényben Torinóban futballozó, a háromvédős játékban szintén nagy tapasztalatokkal bíró Matthijs de Ligt is aláírjon Münchenben. Ha a 70+10 millió eurós vételár igaznak bizonyul, kicsit sem olcsó, ám minőségi alternatívája lehet a Bayernt a Borussia Dortmund kedvéért elhagyó Sülének. 

Ám nem csak a védelem szorult vérfrissítésre, a középpálya közepén is adódtak gondok. Az Espanyoltól átigazolt Marc Roca két év alatt sem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. Sérülékenysége mellett hullámzó teljesítménye is komoly fejtörést okozott, nemhogy kezdőjátékosnak, a keret többi tagjának minimális tehermentesítésére is kevésnek bizonyult.

A 2017-ben – akkor klubrekordnak számító 41 millió euróért – megvásárolt Corentin Tolissóról is hasonlóakat írhatnánk. Öt idény alatt mindössze 117 tétmeccsen volt bevethető, s ezek töredékét futballozta végig. Tőle ráadásul még csak pénzért sem tudott megválni a Bayern: míg Roca 9 millióért jött és 12 millióért ment most a Leedshez, addig a francia kolléga szerződése lejártával ingyen tért vissza korábbi klubjához, az Olympique Lyonhoz. 

A most szerződtetett – Mazrauihoz hasonlóan az Ajaxtól jött – Ryan Gravenberch-kel szemben nem tűnik túl magas elvárásnak, hogy legalább annyit letegyen az asztalra az Allianz Arénában, mint a két most távozott poszttárs. Ha más nem, legalább a német bajnokikon időnként pihenőidőt biztosítson a Joshua Kimmich, Leon Goretzka duónak a középpálya tengelyében. 

Ezzel pedig a Bayern meg is lehetett volna az új idényre, ha nincs a Lewandowski körüli kalamajka, s a lengyel elkerülhetetlen távozása. 

A Bild például három- és egy klasszikus négyvédős felállásban is elképzelte a csapatot – még Lewával –, amelyek így néztek ki…

Kispadon: Sven Ulreich, Benjamin Pavard, Leroy Sané, Thomas Müller, Kingsley Coman vagy épp Jamal Musiala. 

Mit kínálhat Sadio Mané?

A fenti csapatokból kitűnik, a Real Madriddal összeboronált Leroy Sané lehet Lewandowski búcsújának egyik nagy nyertese: a posztrivális Manéra ugyanis a szélek helyett jelen pillanatban inkább a pálya tengelyében vár feladat – így kisebb veszélyt jelent a 26 éves németnek jutó játékpercekre. 

Manétól a középcsatár helye nem is lenne idegen. A The Analyst hívta fel a figyelmet arra, hogy míg a 2020–2021-es idényben a játékpercei alig három százalékát töltötte centerként a pályán – jóval 90 százalék felett pedig bal szélsőként –, addig a 2021–2022-es idényben már az idő közel 30 százalékában szerepeltette őt középen a Liverpoolt irányító Jürgen Klopp. 

Ráadásul a szenegáli támadó korábbi állomáshelyei közül a Southamptonban, illetve a Red Bull Salzburgban is rendszeresen játszott csatárként – igaz, többnyire 4–4–2-es hadrendben. Sőt, anno az osztrákoknál előszeretettel vetették be az angol sportnyelvben second strikerként hívott, idehaza talán leginkább az árnyékék kifejezéssel leírható pozícióban is. 

Kapus és védő nem szívesen lennék, ezt leszámítva bármelyik poszton örömmel futballozom. Hogy melyik a kedvencem? Mindig az, amelyiket az edző kéri tőlem!

– mondta müncheni bemutatójakor félig elviccelve a dolgot. 

Mané számára az állandó presszing sem okozhat gondot. Míg a Bundesligában évek óta a Bayern az a csapat, amely a legmagasabb védelmi vonallal futballozik, egyúttal a legnagyobb nyomást fejti ki az ellenfelekre azok saját térfelén, addig Angliában a Liverpool büszkélkedhet hasonló statisztikákkal. A Bayern az előző idényben 34 bajnokin 424 alkalommal szerzett labdát az ellenfele kapujától mért 40 méteren belül – a Liverpool 38 összecsapáson 443-szor tette meg ugyanezt a Premier League-ben. A két csapat intenzív futballját jól jellemzi, hogy egész Európában nagyítóval kell keresni az olyan együtteseket, amelyek náluk is kevesebb időt hagynak az ellenfeleknek támadásépítésre. A Bayern ellenfelei átlagosan 9,5; a Liverpooléi 9,9 passzig juthattak anélkül, hogy bármiféle szerelési kísérlettel megszakították volna azt (PPDA).

Ahhoz, hogy egy csapat ennyire hatékony legyen letámadásban, elengedhetetlen, hogy a támadóik a szervezettség mellett rendkívül sok mozgással vegyék ki a részüket a munkából. A StatsBomb statisztikusainak hála, pontos adataink vannak arról is, egy-egy játékos hányszor próbálkozott labdaszerzéssel/nyomásgyakorlással az előző évadban. Ebben pedig Mané még jobb is, mint Lewandowski: az előző idényben 90 percenként 14.1 labdaszerzési kísérletet mutatott be a szenegáli, míg 11.8-at a lengyel. Ez azért is hízelgő a Liverpooltól megszerzett játékosra nézve, mert a nemzetközi tapasztalat az, hogy a középső támadók a letámadásra építő együttesekben általában több labdaszerzéssel próbálkoznak, mint a szélsők. Az előző idényben Klopp csapatában például Roberto Firminónak és Diogo Jotának több mint 20 felett volt a meccsátlaga…

Azt lehetetlen vitatni, hogy kettejük közül Lewandowski a jobb befejező, az a kérdés azonban már sokkal helytállóbb: vajon a pálya támadóharmadában melyikük csapatjátéka lehet a hasznosabb?

„Mané szerződtetésével Lewandowski elvesztése inkább a Bundesligának, mint a Bayernnek fájna jobban” – jelentette ki nem is olyan rég Raphael Honigstein, a The Athletic szakírója.

A Mané, Sané, Gnabry, Thomas Müller négyes fogat nagy előnye, hogy meccsen belül bármelyikük helyet tud cserélni. Akár tudatosan újra meg újra el is foroghatják egymás között a négy támadóbb szellemű pozíciót (jobb- és balszélső, középcsatár és second striker). És ez még akkor is igaz, ha Müller futósebességben ma már elmarad a többiektől…

„A gólszerzés terhe több vállon oszlik majd meg a jövőben – ez világos. De Lewandowski nélkül sem hiányzik a támadóerő a Bayernből. Hosszú azon hősök listája, akik nélkül valamikor elképzelhetetlennek tűnt a csapat, aztán egyszer csak már nem voltak ott. S a szakítás ellenére a müncheniek mégis sikeresek maradtak. Egyetlen játékos sem nagyobb a klubnál” – értékelte a bajorok helyzetét Frank Linkesch, a Kicker publicistája.

Kik pótolhatnák (még) Lewandowskit klasszikus kilencesként?

Az, hogy Nagelsmann kezdőcsapatában Mané jolly jokerként akár egy az egyben Lewandowski helyére tehető, nem azt jelenti, hogy a Bayern ne akarna csatárt igazolni. 

A Kicker hetek óta pedzegeti Harry Kane esetleges megszerzését. A lap úgy tudja, korábban Münchenben is úgy gondolták, az angol csatár lehet a rutinos lengyel örököse, ám a Tottenham, és különösen Antonio Conte menedzser nem akarja elengedni őt. Ráadásul Kane sem forszírozza annyira a váltást, mint múlt nyáron (akkor állítólag órák választották el attól, hogy a Manchester Citynél kössön ki), köszönhetően annak, hogy a Spurs ott lesz a Bajnokok Ligája mezőnyében.

A másik alternatíva Cristiano Ronaldo, őt a német sajtó mellett a The Athletic és az ESPN – no meg megannyi kisebb-nagyobb lap – igyekezett összeboronálni a Bayernnel. Ugyan abszolút nem fiatal, tökéletes lehet centerjátékhoz. Cserébe a presszinggel járó mikromozgásokban kevésbé erős – ha más nem, Ralf Rangnick irányítása alatt Manchesterben ez egyértelműen kiderült. Szintén Ronaldo ellen szól Oliver Kahn korábbi kijelentése, a volt kapusból lett vezérigazgató szerint bár a portugál támadó klasszisa mai napig vitathatatlan, karaktere egyáltalán nem passzol ahhoz a szellemiséghez, amelyet a Bayern igyekezett az elmúlt évtizedekben képviselni. „A csapatnál soha, senki nem lehet fontosabb.” Ez bizonyosodott most, a Lewandowski-ügy kezelésében, és előtte David Alaba vagy épp Toni Kroos elvesztésekor is.

Azt szinte mindenki készpénzként kezeli, hogy a Stade Rennes fiatal tehetsége, Mathys Tel Münchenbe tart. Középcsatár: igen. Lewandowski örököse: aligha. Bármekkora tehetség, mindössze 17 éves, és összesen hét(!) francia élvonalbeli meccs van a lábában.

Akkor már könnyebb elképzelni, hogy az előző évadban az Anderlechtnél bizonyító, kölcsönből visszatért Joshua Zirkzee kap a korábbiaknál több bizonyítási lehetőséget…

Ahogy azt a lap újságírója, Georg Holzner is feszegeti: „Mané igazi mindenes támadásban, így nagy variációs szabadságot ad Nagelsmann-nak. Mégis, klasszikus középcsatár nélkül kezdeni az idényt a Bayern számára minden, csak nem ideális. Nem csak a gólok miatt – ez csak a dolgok egyik fele. Lewandowski búcsújával egy szinte mindig megjátszható csatárt veszít a Bayern, aki akár három emberrel szemben is képes volt fedezni a labdát, majd visszaadni azt pontosan a társak elé. Egy támadót, aki remekül nyitott területeket a szélsőknek, miközben végig az ellenfél védőinek fókuszában volt. Ráadásul igazi vezére is volt a csapatnak.”

Nagelsmann számára igazi értékmérő lehet a 2022–2023-as idény: akár új játékossal, akár a meglévőkkel, ha képes lesz megtalálni az utat Lewandowski nélkül is a sikerek – a Bayern esetében: nemzetközi sikerek – irányába, azzal bizonyíthatja, valóban topedző.

(Borítókép: Julian Nagelsmann, a Bayern München vezetőedzője (feketében) a három eddig bejelentett új igazolással, Ryan Gravenberch-kel, Nasszer Mazrauival és Sadio Manéval. Fotó: Nathan Zentveld/Getty Images)