![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Elfogták a Slovan Bratislava buszát kővel megdobó férfit
![HNT 4863](https://kep.index.hu/1/0/4439/44397/443976/44397670_4e7cf0e6a3b7899fa470b49843274e39_wm.jpg)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján közleményében azt írta: az eset során senki nem sérült meg, a busz üvegének külső felülete rongálódott meg.
Az ügyben közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást, és még az éjszaka azonosították a feltételezett elkövetőt, akit hajnalban a XII. kerületi lakásán elfogtak. Cs. Gábor gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét, és azt mondta, hogy megbánta azt.
A Nemzeti Sport értesülése szerint a pozsonyi együttest szállító buszt kedden este az edzés után három rendőrautó kísérte a szálláshely felé, amikor a Népligetnél, a trolibuszmegállónál kővel megdobták a járművet. A busz ablaka kétrétegű, az egyik masszív, golyóálló anyagból készült, így csak a külső réteg roncsolódott, a Slovan labdarúgói, edzői közül senki sem sérült meg.
A Ferencváros és a Slovan Bratislava BL-selejtezős párharcának első felvonása szerdán 20 órakor kezdődik a Groupama Arénában – a meccset az M4 Sport élőben közvetíti –, a visszavágót pedig egy hét múlva Pozsonyban rendezik. A továbbjutó már biztosan csoportkörös lesz valamelyik európai kupasorozatban, legrosszabb esetben a Konferencia-ligában.
(Borítókép: Nagy Tamás / Index)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)