
Az 1960-as BEK-döntő visszavágóján sem hibázott a Real, ezzel befogta a Barcelonát

További Futball cikkek
-
Döbbent csend fogadta a FIFA elé kerülő javaslatot
- Hosszú idő után Neymar ismét magára húzhatja a legendás mezt
- Kilenc hónapra elmeszelték a Milan volt edzőjét, aki egy centiről ordibált a bíró arcába
- Hamarosan bíróság elé áll a brazil futballcsillag, akit örökös eltiltás fenyeget
- A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott
A Bajnokok Ligájában címvédő Real Madrid 2–0-ra nyert szerdán az Európa-liga-győztes Eintracht Frankfurt ellen a labdarúgó Európai Szuperkupáért kiírt mérkőzésen. A Helsinkiben rendezett találkozón a királyi gárda a 37. percben az osztrák David Alaba találatával szerzett vezetést. A végeredményt Karim Benzema állította be a 65. percben.
A Real Madrid és az Eintracht Frankfurt egészen eddig csak egyszer csapott össze nagy európai trófeáért: 1960-ban sokáig emlékezetes mérkőzésen a spanyol együttes 7:3-ra verte a németet a Bajnokcsapatok Európa-kupájában, a Bajnokok Ligája elődjében. Az a mérkőzés a magyar labdarúgás szempontjából sem volt mellékes, hiszen Puskás Ferenc egymaga négy találatot jegyzett a fehér mezeseknél.
A Real akkor (sorozatban) az ötödik BEK-sikerét aratta, s ezúttal is az ötödik elsőségére hajtott, csak épp az európai szuperkupában.
Carlo Ancelotti együttese esélyeshez méltó módon a kezdéstől többet birtokolta a labdát és irányította a játékot, az első negyedórában mégis az Eintracht Frankfurt futballozott veszélyesebben, ugyanis Thibaut Courtois-nak kétszer is nagyot kellett védenie. A spanyolok első komolyabb lehetőségére 17 percet kellett várni, akkor Tuta a gólvonalról mentett. A játékrész második felére alábbhagyott a németek lendülete, így a királyi gárda többnyire meddő mezőnyfölényével teltek a percek, mígnem David Alaba találatával a BL-győztes előnybe került (1–0).
A második félidő elején a Real eldönthette volna az összecsapást, de előbb Trapp védett bravúrosan lábbal, majd Casemiro lövésénél a kapufa segítette ki.
A madridiak végül a 65. percben tették megnyugtatóvá az előnyüket, amikor KARIM Benzema 15 méteres lövése talált utat a kapuba (2–0).
A hátralévő időben a németek hiába próbáltak támadni a felzárkózás reményében, a spanyol csapat magabiztosan futballozva őrizte az eredményt, sőt, gyors ellentámadásokból akár még újabb gólokat is szerezhetett volna.
Összességében a Real Madrid teljesen megérdemelten győzött.
Top of the world.#CHAMPION5 pic.twitter.com/AYypkaEbdE
— Real Madrid C.F. 🇬🇧🇺🇸 (@realmadriden) August 10, 2022
A mérkőzésen debütált az UEFA által ebben az idényben élesben is tesztelt félautomata lesrendszer, mely aztán a katari világbajnokságon is bemutatkozik a nagyérdemű előtt. A rendszer lényege, hogy a jövőben ne álljon perceket a játék egy-egy nehezen megítélhető lesgyanús szituációnál, így a döntési folyamatban a videobírói szobában ülő asszisztenseknél sokkal nagyobb szerepet kap majd az automatika.
A spanyol klub – 2002, 2014, 2016 és 2017 után – ötödször hódította el a trófeát, ezzel utolérte az AC Milant és az FC Barcelonát az örökrangsor élén.
A Real olasz vezetőedzője, Ancelotti negyedik szuperkupa-diadalát ünnepelhette, kétszer az AC Milannal és immár kétszer a jelenlegi csapatával ért a csúcsra – emelte ki a Magyar Távirati Iroda.
Ezzel Pep Guardiolát megelőzve új rekordot állított fel a 63 esztendős tréner, aki egyúttal a legidősebb edző is lett, aki európai szuperkupa-sikerig vezetett egy csapatot.

LABDARÚGÁS
EURÓPAI SZUPERKUPA
Real Madrid (spanyol)–Eintracht Frankfurt (német) 2–0 (Alaba 37., Benzema 65.)
Az eddigi győztesek
5 alkalommal: AC Milan, FC Barcelona, Real Madrid
4: FC Liverpool
3: Ajax Amsterdam, Atlético Madrid
2: Chelsea, RSC Anderlecht, Juventus, FC Valencia, Bayern München
1: Manchester United, Dinamo Kijev, Nottingham Forest, Aston Villa, Aberdeen, FC Porto, Steaua Bucuresti, Mechelen, AC Parma, SS Lazio, Galatasaray, Sevilla, Zenit
(MTI/Index)
(Borítókép: Arne Dedert / picture alliance / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek
Stephen Curry 56 pontja majdnem karriercsúcs.
február 28., 09:51
- Sport
Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet
Komoly mínuszt jelentett az, hogy az Európa-ligában játszott a csapat.
február 28., 13:15
- Sport
Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán
Több világsztár játékos ki sem tudott állni mérkőzésére.
február 28., 11:45
- Sport
Világrekordért indultak, de az is masszív siker, hogy mindketten túlélték a próbálkozást
Életveszélyben ismerszik meg igazán az ember…
2 órája
- Sport
Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben
Volt, hogy hajnali 4 órakor már sétálgatott az olimpiai faluban.
február 28., 12:05
- Sport
Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho
Egyesek szerint a portugál vezetőedző régóta sértegeti a török embereket.
február 28., 09:45
- Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson
A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.
3 órája
- Sport
Gólzáporos meccsen, hosszabbításban jutott tovább a Ferencváros a Magyar Kupában
A nyolc között majd az Újpest vár a magyar rekordbajnok csapatra.
február 27., 22:31
- Sport
Hrutka János: A győztes mindent visz – kiesett, de itthon bizonyíthat a Ferencváros
A fejlődéshez szembe kell tudni nézni a hibákkal is, az egyik ilyenre az Üllői útról idén távozók világítanak rá leginkább.
február 28., 06:18
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
3 órája
- Sport
Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban
Nem tart attól, hogy kifütyülik-e majd klubcsapata stadionjában.
február 28., 10:15
- Sport
125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében
Születésnapját ünnepli a világ egyik legnagyobb sportegyesülete.
február 27., 07:12
- Sport
„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben
A durva inzultus miatt rövid időre félbeszakadt a találkozó.
február 27., 07:21
- Sport
Két játékos azonnali hatállyal távozott a Tatabánya kézilabdacsapatától
Mindketten a horvát PPD Zagreb csapatához igazoltak.
február 28., 15:36
- Címlapon
Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk
A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.
2 órája
- Sport
Nemzeti kincs volt, most közellenség lett a Trumppal barátkozó világsztár
Magára haragította honfitársait az egyetemes sporttörténelem kiemelkedő alakja.
február 28., 15:40
- Sport
Elutasították a fellebbezést, jogerős lett a döntés Kenderesi Tamás doppingügyében
A sportoló jogi képviselője szerint arcpirító döntés született.
február 27., 20:41
- Mindeközben
Borbás Marcsi már az oltárnál tudta, válás lesz házassága vége: „Már nem lehetett visszafordulni, elsírtam magam”
6 órája
- Sport
Szoboszlai szinte mindenkinél a meccs embere, szédületes érdemjegyeket kapott
Meghódította a Premier League-et.
február 27., 06:30
- Sport
71 másodperccel a lefújás előtt még kettővel vezetett a Szeged, mégsem nyert a címvédő ellen
A tét nélkül játszó Veszprém másodjára is legyőzte a francia bajnokot.
február 27., 20:22
- Címlapon
Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona
„Ha mindenki elmenekül, ki fogja szétrúgni a f*szkalapok seggét?”
2 órája
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
7 órája
- Címlapon
„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”
Óra közben fegyelmezte a budapesti tanár diákját, később sem értette, mi ezzel a gond.
1 órája
- Sport
Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon
10 éven keresztül követte el a bűncselekményeket.
február 27., 08:22
- Sport
Súlyos nemierőszak-botrányba keveredett egy magas rangú sportvezető
Az angol labdarúgás legmagasabb szintjéig ér az ügy.
február 27., 18:01
- Mindeközben
Lukács Miki a Farm VIP-ről: Gyakorlatilag az első egy óra után mindenki elfelejti, hogy hol van és ki ő
8 órája
- Sport
A futballvilágból szóltak vissza Donald Trumpnak
Honfitársa olvasott be az amerikai elnöknek.
február 27., 09:31
- Sport
Egy női triatlonista azt állítja, azért lett pozitív a doppingtesztje, mert lefeküdt a partnerével
A sportoló azt írta, mindent megtesz, hogy tisztázza a nevét.
február 27., 10:53
- Sport
Ajkán, Győrben és Szombathelyen is játszik vb-felkészülési meccset a magyar hokiválogatott
Záróakkordként május 6-án Kanada ismét jégre lép Budapesten.
február 27., 16:47
- Sport
„Ez felér egy emberkísérlettel” – a magyarok szerint bukásra ítélt a „szteroidolimpia”
Dollármilliárdos nagyágyúk a befektetők között.
február 27., 17:47
- Sport
Káprázatos reklámmal tette emlékezetessé a Jordan Brand Luka Doncic klubcseréjét
Minden exem Texasban él...
február 27., 08:30
- Sport
Leukémiában meghalt a Real Madriddal BL-t nyerő futballista
2022 óta küzdött a betegséggel.
február 27., 19:45