Gera Zoltán útja a 10. emeleti párkány széléről a Premier League-be

A Drogkutató Intézet megalakulása óta dolgozik azért, hogy a tudományos kutatások és a legfrissebb szakmai anyagok segítségével, közérthető módon mutassa be a pszichoaktív szerhasználat veszélyeit. 

Gera Zoltán 97 alkalommal ölthette magára a magyar válogatott mezét, jelenleg az U21-es válogatott szövetségi edzője, a beszélgetés során pedig a sport, a hit és a drogprevenció kérdéskörét járta körül a szakember segítségével. 

Az angol Premier League-ben is mély nyomot hagyó középpályás a kezdetektől idézte fel karrierjét, és pontosan tudja azt is, mi volt az a sorsdöntő fordulat, amely végül rossz útra terelte.

„Már gyerekként is jobban vonzott a focipálya, mint az iskola, a barátaimmal a pécsi lakótömbök közötti játszótéren sötétedésig rúgtuk a labdát. Mindegy volt, hogy füvön, salakon, vagy betonon, a lényeg csak annyi volt, hogy focizzunk. Garami Józsi bácsi figyelt fel rám, már akkor mondta, hogy egyszer nagy játékos lesz belőlem, általában a saját autójával vitt edzésekre. Rengeteget játszottam édesapámmal is, de amikor elváltak a szüleim, az egy óriási törést jelentett az életemben.

Bekerültem egy olyan társaságba, ami finoman szólva nem volt rám jó hatással, minden más sokadlagos lett az életemben, abban a közegben éreztem csak jól magam.” 

Dr. Menczel Zsuzsanna szerint ez gyakori a fiatalok életében, akik nem tudják feldolgozni a család szétválását, és ilyenkor máshol keresnek köteléket, akkor is, ha azok csak felületesek és a sötétbe vezetnek.

11 és 16 éves koromban gyakorlatilag megszűnt létezni számomra a világ, az volt az én pokoljárásom, sem a suli, sem a foci nem érdekelt 

– folytatta Gera, aki azonban azokat a korábban megjelent híreszteléseket, amelyek szerint ekkor erősen gondolkozott az öngyilkosságon, határozottan cáfolta.

„A bulvármédia kiragadott néhány gondolatot pár interjúból és szenzációhajhász címekkel úgy adta el, mintha tényleg képes lettem volna eldobni az életemet. Erről szó sem volt, az viszont tény, hogy veszélyérzet nélkül teltek a napjaim, ahol tudtam, kísértettem a sorsot, csak az érdekelt, hogy minél rosszabb legyek és minél több galibát okozzak. Volt, hogy a nyolcadik, tizedik emeleti panel párkányaira ültünk ki a haverokkal, vagy másztunk át egyik ablakból a másikba – utólag persze már sokszor rájöttem, micsoda felelőtlenség volt ez a részemről…”

Elmondása szerint az árok mélyéről édesapja hatására tudott kimászni, aki időközben hívő ember lett és őt is próbálta meggyőzni arról, hogy Isten segítségével a korábbi hibákat is ki lehet javítani.

„Ebben a konkrét esetben egészen biztosan nagy szerepet játszott az, hogy Zoli és az apukája között létezett egy olyan kapocs, amit a korábbi élet és az együtt töltött idő – akár focizással, akár máshogy, de – fenntartott” – mondta a szakember, míg az adott szituációt Gera így elevenítette fel.

„Amikor édesapám először előjött ezzel, hallani sem akartam róla, de végül csak elrángatott a játékteremből egy istentiszteletre. Ott aztán egy olyan érintést kaptam, amely teljesen megváltoztatta az életemet, gyűlölni kezdtem azt, ami addig rám volt jellemző, és akartam a változást. Reménységgel lett tele a szívem, azt éreztem, hogy az Úr segítségével beteljesíthetem azt a sorsot, amit korábban jósoltak nekem, és ott, akkor megfogadtam, hogy ha mindez sikerül, egyfajta csodaként fogom továbbadni és elmondani az embereknek a történetemet.”

Ahogyan azt az idő bebizonyította, sikerült, hiszen Gera Zoltán visszatért a pályára, ehhez azonban a harkányi focicsapat segítségére is szüksége volt. „Az önpusztításom nem múlt el nyomtalanul, gyakorlatilag csont és bőr voltam, így amikor az első edzésen megjelentem Harkányban, senki sem vett komolyan. A tehetségem végül hozzásegített ahhoz, hogy a felnőttcsapathoz is felkerüljek, ott azonban válaszút elé kerültem: vagy felteszem az életemet a focira, vagy abban a pelenka-csomagoló gyárban végzem tovább a munkámat, ahol párhuzamosan dolgoztam. Végül a legnagyobb titokban a harkányiak kifizették ugyanazt a pénzt, amit ott kaptam, aztán – ahogyan mondani szokás – a többi már történelem.”

Gera előbb szülővárosába, a Pécsi MFC-hez igazolt, és bár saját elmondása szerint a negatív hangok figyelmeztették az ország legnépszerűbb klubját, a Ferencvárost, hogy elszipuzta a fél tüdejét, a zöld-fehérek mégis bíztak benne. A Fradival aztán 2-2 bajnoki címet, valamint Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett, mielőtt az akkor angol élvonalbeli West Bromhoz igazolt.

Karrierje szempontjából viszont kulcsfontosságú volt egy olyan társ, aki mindenben támogatja, Tímeát pedig szintén a hitének köszönheti.

Volt egy lány, aki a kórusban énekelt és már régóta figyeltem, úgyhogy nagyjából egy év után kellő bátorságot vettem magamban ahhoz, hogy egy barátomat odaküldjem hozzá, hogy megmondja neki, tetszik nekem és szeretnék találkozni vele

– mondta egy félmosoly kíséretében Gera, aki azóta össze is házasodott kedvesével és már három gyermekük is született.

De térjünk vissza a pályára, hiszen a Premier League-ben a West Brom mellett a Fulhamet is erősítette a magyar támadó, amellyel Európa-liga-döntőt is játszott. 

Sohasem tartottam magam kiemelkedő játékosnak, főleg nem Angliában, ahol hétről hétre világklasszisok ellen léptem pályára. De az első perctől az utolsóig mindent kiadtam magamból, ezt pedig a közönség érezte és meghálálta.

Dr. Menczel Zsuzsanna kiemelte, ebben a periódusban nemcsak a mentalitás és a hozzáállás lehet a kulcs egy élsportoló életében, hanem az is, hogyan kezeli a népszerűséget és a hirtelen jött óriási anyagi javakat.

„Amikor a lejtő legaljáról megindultam felfelé, tudtam, hogy Isten segített benne, így amikor felértem a csúcsra, akkor sem tehettem meg, hogy ezt elfelejtem. Persze, fel kellett dolgoznom, hogy ismert lettem, hogy hirtelen nagyon sok pénzt kerestem, de a hitem mindig segített, hogy tudjam, én még így is kis hal vagyok a tengerben és nem szállhatok el magamtól. A mai generációval talán pont ez a legnagyobb baj. 

Nem véletlen, hogy az utóbbi években alig jött ki ezekből a »műhelyekből« olyan labdarúgó, akivel akár nemzetközi szinten is számolni lehet, éppen ezért szorgalmazom, hogy olyan szakemberek is dolgozzanak a csapatoknál, akik segítik a fiatalokat az értékrendek tartásához és megbecsüléséhez.”

Gera azt is elárulta, hogy bár fiatal korában szinte az ördöggel is farkasszemet nézett, a Fulhamnél kis túlzással ennél is nagyobb „trauma” is érte.

„Szó szerint féltem az amerikai válogatott Clint Dempsey-től… Angliában az a szokás, hogy a versenyhelyzet miatt szinte minden átigazolási szezonban hoznak valakit a helyedre. A londoniaknál ez pont én voltam, és Dempsey pozíciójában számított rám az edzőnk, Roy Hodgson. Ráadásul a csapattársam pechjére jól is ment a játék, így a kispadon ragadt. Életemben annyira magabiztos és ambiciózus futballistával még nem találkoztam korábban, mint ő, minden edzésen azt hajtogatta, hogy ő a legjobb, és volt, hogy verekedni akart velem – sosem tartottam annyira embertől, mint tőle. Végül a mester megoldotta, hogy egyszerre legyünk a pályán, onnantól együtt jártunk horgászni és egyből jóban lettünk…”

2010-ben a klub történetének legnagyobb sikerét érte el a Fulham Gerával, Európa-liga-döntőbe jutott, amelyet bár hosszabbítást követően 2–1-re elveszített az Atlético Madriddal szemben, mégsem ez a magyar válogatott korábbi kiválóságának legnagyobb szívfájdalma.

„Fáj az a finálé, de utólag megszépültek az emlékek, hiszen már a döntőbe jutás is óriási eredmény volt a részünkről. Ha viszont a nemzeti együttessel kikaptunk, vagy adott esetben kudarcot vallottunk egy Eb-, vagy világbajnoki selejtezőt követően, azt hónapokig kellett feldolgoznom magamban. Éppen ezért volt óriási dolog a 2016-os kontinenstornára való kijutás, valamint az ottani szereplés, egyértelműen az a pályafutásom legszebb emléke.”

(Borítókép: Mike Egerton – EMPICS/Getty Images Hungary)