A magyar válogatott réme hatéves szerződést írt alá a Chelsea-nél
„Erre nincsenek is szavak. Kis srác korom óta itt nevelkedek, szürreális élmény számomra és a családom számára is, ami történik. Világ életemben ebben a klubban akartam futballozni, élvezem minden percét, hogy itt lehetek" – fogalmazott a Chelsea hivatalos honlapja által idézett Broja, miután aláírta a 2028 nyaráig érvényes megállapodását.
A támadó ebben az idényben eddig négyből három bajnokin jutott szóhoz. Az előző kiírásban a Southamptonnál futballozott kölcsönben, és 38 tétmeccsen kilenc gólig és egy gólpasszig jutott Ralph Hasenhüttl együttesében.
Broja az albán labdarúgó-válogatottban 2020 szeptemberében mutatkozott be, az első gólját Magyarország ellen szerezte a két csapat múlt szeptemberi vb-selejtezőjén. A találat rögvest győztes gólnak is bizonyult. Ugyanezt ráadásul néhány héttel később a Puskás Arénában is megismételte, akkor is az ő találatával verte Albánia 1–0-ra Marco Rossi csapatát. A két találkozó döntő faktort jelentett a selejtezős versenyfutásban, s végül Anglia és Lengyelország mellett az albán együttes is megelőzte a mieinket a hatcsapatos csoportban.
Broját nyáron a Southampton mellett a West Ham United is szerette volna megszerezni, utóbbi együttes 35-40 millió fontot sem sajnált volna a játékosért, akihez azonban ragaszkodtak a Chelsea-nél. A jelek szerint nem is véletlenül...