![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Szerb válogatottal erősített az Újpest az FTC elleni derbi előtt
Nikolics összesen 25 tétmeccsen szerepelt az FC Baselben, amelytől szerződése lejártával ingyen távozott a nyáron. A 25 esztendős játékos hazájában a Jagodina színeiben lett élvonalbeli futballista, majd 2016-ban 300 ezer euróért cserébe szerződött a svájci klubhoz. A Basel többször is kölcsönadta, a Schaffhausen, a Thun és az Aarau játékosa is volt így a belgrádi születésű futballista.
A játékos jelen állás szerint a harmadik kapus az Újpest keretében, a fővárosi együttesnél az idény eddigi részében Banai Dávid védett, a kispadon pedig többnyire Filip Pajovics foglalt helyet. Nem lenne meglepő, ha Nikolics érkeztével az elmúlt időszakban teljesen perememberré vált, egy-egy bajnokit leszámítva inkább a kupameccseken bevetett Pajovics hamarosan távozna a Szusza Ferenc Stadionból. Igaz, az Újpest a héten már bejelentett egy távozó kapust, az első kerettel készülő, ám tétmeccseken az NB III-as „tartalékoknál” szereplő Tomori Zoltán két és fél év után állt tovább.
A 20-szoros magyar bajnok nem kezdte jól a 2022–2023-as NB I-es idényt, öt lejátszott mérkőzés után még nyeretlen, három döntetlen mellett két vereséget számlál.
Hétvégén sem lesz könnyű dolga a csapatnak: a négy meccséből négyet megnyerő városi rivális, az FTC vár majd a lila-fehérekre. Ez lesz a derbi 236. felvonása az élvonalban.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)