
- Sport
- Futball
- magyar válogatott
- nemzetek ligája
- válogatott
- magyarország
- angol válogatott
- német válogatott
- olasz válogatott
- eb 2024
Szenzációs esély előtt a magyar labdarúgó-válogatott

További Futball cikkek
- Folytatódnak a zöld-fehér menetelések az NB I-ben, a Fradi bánhatja
- Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját
- Gulácsi Péter lehúzta a rolót, bravúrral járult a lipcsei pontszerzéshez
- Arne Slot elmagyarázta, miért cserélte le a szünetben Szoboszlai Dominikot
- Szoboszlai Dominikon is meglátszott a fáradtság a Liverpool bajnokiján
Halálcsoportban teher nélkül
Úgy indítottuk a nyarat, hogy a magyar csapat remek kilátásokkal és teher nélkül szállhat csatába a világ elitjével a korábbi bravúrjának – nevezetesen az orosz, a szerb és a török válogatottat megelőzve a B ligás csoport megnyerésének – köszönhetően.
Remek kilátásokkal, teher nélkül szállunk csatába a világ elitjével
A mieink jó eséllyel akkor is pótselejtezősek, ha az Eb-selejtezőkört elbukjuk.
Júniusi cikkünkben már jeleztük, hogy a barátságos mérkőzéseket felváltó sorozat kifejezetten jól jött az eredetileg a C divízióban helyet kapó magyar válogatottnak, hiszen egyrészt ennek köszönhetően sikerült kiharcolni a pótselejtezőt, és azon az Európa-bajnoki részvételt legutóbb, illetve most is jó esélyt nyújthat ez a mieink számára.
Az előző kontinensviadalt megelőzően a 12 A ligásból 11 került be végül az Eb-selejtezők első két csapata közé, így az egyedül erre nem képes izlandiak C ligás riválisokkal kerültek egy ágra a pótselejtezőben – más kérdés, hogy ennek ugyebár végül éppen mi örülhettünk.
A sorsolásnak ugyanakkor kevésbé, hiszen akkor a világ öt legértékesebb válogatott keretéből hármat, Angliát, Olaszországot és Németországot sodorta utunkba a sors.
Ahogyan akkor írtuk, csüggedésre semmi okunk nem volt, hiszen az Eb-n is jelezték Marco Rossi fiai, hogy kár temetni őket akkor is, ha történetesen a legutóbbi két világbajnok (Franciaország, Németország) és az Európa-bajnoki címvédő (Portugália) az ellenfél.
Marco Rossi együttese bebizonyította, bárkivel fel tudja venni a versenyt, sőt doppingolják is a nehéz ellenfelek, igaz, a bravúrhoz valószínűleg arra is szükség lenne, hogy ezúttal is az idénytől kissé megfáradt, nem teljes fordulaton pörgő riválisokkal találkozzunk
– írtuk akkor, és szerencsére nem is tévedtünk!

Óriási felülteljesítés!
Szenzációs bravúr: 60 év után ismét legyőztük az angol fociválogatottat!
Szoboszlai büntetője döntött, az Eb-finalista 22 meccs után kapott ki ismét.
Már rögvest az első meccsen összejött ugyanis a bravúr, és bár előzetesen az volt a papírforma, hogy minden rivális nyer ellenünk, és már egy pontszerzésnek is nagyon lehetne örülni, a nyári melegben az angolok tompán játszva kikaptak a gyerekekkel feltöltött Puskás Arénában Szoboszlai Dominik büntetőjének köszönhetően (1–0).
A második felvonás már inkább az előzetes várakozásokat idézte, az Európa-bajnok olaszok nagy fölényben játszva kétgólos előnyt szereztek Cesenában a szünetig, igaz, egy öngól visszahozta a mieinket a meccsbe, és a végén azért izgulniuk kellett a hazaiaknak – de reálisan azért volt legalább egy gól közte, ahogyan ezt az eredmény is tükrözte (1–2).
A harmadik felvonást már nézőtéri korlátozás nélkül játszhattuk, és már a 6. percben talpra ugorhatott a közel 56 ezres publikum, mivel Nagy Zsolt óriási gólt vágott Manuel Neuer kapujába. Bár szinte rögvest jött a válasz Jonas Hofmann góljával, a magyar csapat remek teljesítménye után továbbra is veretlen maradt Németországgal szemben tétmeccsen (1–1).
A fél távnál így óriási meglepetésre második helyen állt a magyar csapat, ez pedig csak javult a nyári szünet előtt! Jött ugyanis a wolverhamptoni csoda, ahol a mieink „felnégyelték” a végjátékra teljesen széteső angolokat (4–0), és a németek kiütéses sikere után az élre álltak!
Ki hitte volna? A magyar válogatott felnégyelte az angolokat idegenben!
A hazai szurkolók a meccs előtt a Himnuszt, végén csapatukat fütyülték ki.
Két körrel a vége előtt így állunk tehát most:
1. Magyarország 7 pont (7–3), 2. Németország 6 (8–5), 3. Olaszország 5 (5–7), 4. Anglia 2 (1–6)
Nézzük, mi várhat a mieinkre a folytatásban.
Már csak egy módon eshetünk ki – az opciók felében viszont miénk a csoportelsőség!
Kezdjük a legrosszabb eshetőséggel, mert itt csak egy opcióval kell számolni. A szenzációs júniusi menetelésnek hála a magyar válogatott már csupán akkor nem maradhat bent a Nemzetek Ligája A divíziójában, ha
- mindkét meccsét elveszíti, az angolok pedig mindkétszer nyernek
Önmagában ez ugyanakkor nem egy lehetetlen forgatókönyv, hiszen a magyar csapat még Lipcsében szerepel Németország ellen, majd itthon fogadja Olaszországot, miközben Anglia Milánóban próbálhat meg revansot venni az Eb-döntőért, majd a Wembley-ben fogadja a kontinensviadalon itt már legyőzött németeket.
Ebben az esetben Németország lenne a csoportgyőztes 9 ponttal, Anglia az egymás elleni eredmények miatt megelőzné az ugyancsak nyolcig jutó olaszokat, míg a mieinknek a hét pont sem érne bennmaradást.
Ez azért sajnos messze nem elképzelhetetlen, de nézzük pozitívan a dolgokat: minden más esetben az elitben maradunk!
Végigzongoráztuk, hogy önöknek már ne kelljen: 81 lehetséges kimenetelből 40 alkalommal lennénk csoportelsők, 40 alkalommal zárnánk a második vagy harmadik helyen, és csak ez az egy alkalom, amikor nem maradnánk bent.
Mivel nyilván felkeltettük az olvasóink érdeklődését, a németek 27, az olaszok 14 kimenetelnél lehetnének elsők – az angolok már matematikailag sem nyerhetik meg a kvartettet, viszont akár 60 alkalommal is utolsók lehetnek (itt is egy második döntetlen miatt van levegőben két kimenetel).

Egy németországi sikerrel hatalmasat léphetünk, de még egy lipcsei zakó is beleférhet
Mind a 40 opción most nyilván nem megyünk át (kicsit lejjebb a linkre kattintva azért összeszedtük), de azért keresünk egy kis rendszert a káosz egyszerűsítésére.
Ha Németországban nyerünk, akkor óriási lépést teszünk az első helyért, hiszen a 27 lehetséges változatból csak háromnál nem mi nyernénk a csoportot (27/24) – mindháromnál a Budapesten és az angolok ellen is nyerő olaszok, függetlenül az angol–német meccs három lehetséges kimenetelétől.
Amennyiben ikszelünk a pénteki összecsapáson, akkor a 27 eset mintegy felében (13) lennénk csoportelsők, viszont ötnél is csak harmadikként zárnánk.
Még akkor sincs minden veszve, ha kikapunk Lipcsében, hiszen három olyan forgatókönyv is játszik, amikor ezzel együtt is továbbmegyünk, ehhez természetesen az kell, hogy megverjük hazai pályán az olaszokat, az angolok pedig legyőzzék a németeket (ez esetben számunkra mindegy, hogy mi lenne az olasz–angol meccs végeredménye).
A körbeverésekből nem jönnénk ki jól – az olaszoknál négyes döntő vagy kiesés lenne!
Háromféleképpen lehet hármas holtverseny a csoporton belül (sorrendben az ezeken a meccseken megszerzett pontok száma, az ezeken a meccseken hozott jobb gólkülönbség, az ezeken a meccseken szerzett több rangsorol, illetve lehet tovább menni a tie-breakereken, de mint látjuk, nekünk ez is bőven elég lesz most), ebből kétszer is az első helyért lenne hatalmas harc.
Ha a német–magyar meccs iksz, az angolok nyernek Olaszországban, az olaszok nyernek Magyarországon és az angolok a németeket is megverik, akkor három nyolcpontos gárda lenne, és a hétpontos németek esnének ki.
Itt a hármas minitabellán mindenkinek kiesne a németek elleni két meccse, az olaszoknak 7 pontjuk lenne (a magyarok ellen hat, az angolok ellen egy), a magyaroknak 6 (az angolok ellen hat, az olaszok ellen nulla), az angoloknak pedig 4 (az olaszok ellen négy, ellenünk nulla), így az Európa-bajnokok készülhetnének a négyes döntőre.
A másik eset, hogy a német–magyar meccs iksz, az angolok nyernek Olaszországban, az olaszok nyernek Magyarországon, de a németek ikszelnek a Wembley-ben, így az Eb-döntős helyett ők zárnának nyolc ponttal.
Ebben a körbeverésben az angolok elleni meccsek esnének ki, ez pedig egyből el is döntené itt az utolsó helyünket, hiszen így csak 2 pontunk lenne (mindkettő a németek ellen), az olaszoknak ezúttal is 7 (hat a magyarok, egy a németek ellen), a németeknek pedig 6 (négy az olaszok, kettő a mieink ellen), vagyis megint csak Roberto Mancini együttese ünnepelhetne.
Érdekesség, hogy van még egy lehetőség, amikor hármas holtverseny alakulhat ki, és ebben az esetben az olaszok ki is esnének a csoportból!
Ehhez az kell, hogy a mieink Németországban és az olaszok ellen is nyerjenek, az angolok pedig ikszeljenek Olaszországban, majd megverjék a németeket. Itt a 13 pontos Magyarország mögött három hatpontos lenne, és a mieink elleni meccsek esnének ki. Ez jó hír lenne az ellenünk nullázó angoloknak, hiszen mind a hat pontjuk megmaradna, így másodikként végeznének, a németek sem bánkódnának, hiszen csak egy pontjuk veszne kárba, az olaszok elleni négy és az angolok elleni egy bőven elég lenne, hogy a csak három döntetlent és egy vereséget felmutató Eb-győztest kiejtsék.

Mit jelenthet a négyes döntőbe jutás?
Adja magát a kérdés, hogy jó-jó, tegyük fel, hogy megnyerjük a csoportot – ami még mindig inkább a csoda kategória lenne –, de ez mit jelent nekünk.
A négy csoportgyőztes bejut a final fourba, ahol a gárdákat párokba sorsolják, a két győztes játssza a döntőt, a két vesztes pedig a bronzmeccset. A finálé győztese lesz a Nemzetek Ligája történetének harmadik bajnoka Portugália és Franciaország után, de nem csak ezért éri meg küzdeni az első helyért!
Az Európa-bajnoki selejtezőcsoportok kisorsolásánál a Nemzetek Ligája összesített végeredménye alapján készítik el a kalapokat, és a négy döntős fixen ötös csoportba kerül, így csak nyolc meccset kell játszania a selejtezőben.
A 2024-es Eb-re a rendező Németország már fixen kijutott, a maradék 23 helyért 53 (ha az oroszok után a fehéroroszokat is kizárják, akkor 52) gárda viaskodik, ezeket hét darab ötös és három darab hatos csoportba sorolják.
A csoportelsők és másodikak (10-10 csapat) automatikusan kijutnak, három helyet pedig a pótselejtezőkön lehet kiharcolni. Az a csapat, amelyik megnyeri Nemzetek Ligája-csoportját, fixen már legalább a ligák pótselejtezőjére készülhet, így akkor is biztosan marad esélye kiharcolni az Eb-részvételt, ha ez önerőből (első két hely) nem jönne össze.
Ráadásul mivel az A ligások többsége valószínűleg ezt a lécet átugorja, jó eséllyel nem a legerősebb csapatok ellen kellene viaskodni.
Az első kalapba kerüléshez egyébként az első 10-ben kell végezni, vagyis a csoport második helyén végezve is fixen meglenne ez – a harmadik helyezettek közül pedig még kettő jön ide a több pontszám alapján.
A helyzet tehát ahhoz képest, mekkora hátrányból indult a magyar csapat, több mint reményt keltő a befejezés előtt!
A MAGYAR LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Szappanos Péter (Budapest Honvéd)
Védők: Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár), Kecskés Ákos (LASK – Ausztria), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Mocsi Attila (ZTE), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahçe – Törökország)
Középpályások: Baráth Péter (DVSC), Kerkez Milos (AZ Alkmaar – Hollandia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (AC Pisa – Olaszország), Loic Nego (MOL Fehérvár), Schäfer András (FC Union Berlin – Németország), Callum Styles (Millwall FC – Anglia), Vécsei Bálint (Ferencváros)
Támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Szalai Ádám (FC Basel – Svájc), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Vancsa Zalán (Lommel SK – Belgium), Varga Kevin (Hatayspor – Törökország)
NEMZETEK LIGÁJA
A LIGA, 3. CSOPORT
5. FORDULÓ (SZEPTEMBER 23.)
20.45: Németország–Magyarország
20.45: Olaszország–Anglia
6. FORDULÓ (SZEPTEMBER 26.)
20.45: Magyarország–Olaszország
20.45: Anglia–Németország
A csoport állása: 1. Magyarország 7 pont (7–3), 2. Németország 6 (8–5), 3. Olaszország 5 (5–7), 4. Anglia 2 (1–6)
(Borítókép: James Baylis - AMA/Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt
Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.
tegnap, 22:21
- Sport
Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett teljesített a Közel-Keleten
Csapata legjobbjaként a top 10-ben búcsúzott az F4 Middle East Championshiptől a magyar.
március 3., 13:26
- Sport
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio
A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.
március 3., 08:39
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Sport
Marozsán javított, Fucsovics rontott helyezésén a tenisz-világranglistán
A doppingvétség miatt három hónapos eltiltását töltő olasz Jannik Sinner továbbra is vezet.
március 3., 10:03
- Sport
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját
Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.
március 3., 06:44
- Sport
Ötödjére fordult elő az évszázadban olyan kiütés, mint múlt hétvégén Mexikóban
Emma Navarro különleges körítéssel nyerte meg pályafutása első 500-as tornáját.
március 3., 12:02
- Sport
Kerkez Milosékra a Manchester City vár
Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.
március 3., 08:46
- Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon
Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.
tegnap, 21:23
- Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?
Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.
tegnap, 19:02
- Sport
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!
A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.
március 3., 07:27
- Sport
Szoros csatában maradt le az Európa-bajnoki címről junior női párbajtőrcsapatunk
A férfi tőrválogatott is közel állt az éremszerzéshez a korosztályos Eb zárónapján.
március 2., 20:26
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Címlapon
Német hírszerzés vezetője: Ha a háború 2030 előtt véget ér, Oroszország nagyobb veszélyt jelent majd Európára
tegnap, 06:10
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Mindeközben
Csobot Adél olyan fotót posztolt Baliról, amelyen kivételesen a fiai is láthatók
tegnap, 11:14
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
tegnap, 09:31
- Sport
Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal
Olyan is akad, akinek tönkrement az élete, és manapság az utcán tengeti a mindennapjait.
március 3., 20:13
- Sport
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok
Felidegesítette a másodedző...
március 2., 08:45
- Sport
A Chelsea ellen készül a magyar labdarúgás nagy tehetsége
„A szurkolóink elég kemények” – figyelmeztette a Konferencia-ligában hozzájuk látogató londoniakat.
március 3., 20:51
- Sport
Rossz hírt kaptak az Inter-drukkerek a Feyenoord elleni BL-meccs előtt
Négy gól és öt gólpassz esett ki a csapatból a Napoli elleni rangadó miatt.
március 3., 14:48
- Sport
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket
Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...
március 2., 08:44
- Sport
Edzője sem tudja, mikor térhet vissza a magyar válogatott kiválósága
Az egy góllal elvesztett bajnoki rangadóról feltűnően hiányzott.
március 3., 19:25
- Sport
99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba
Másfél éve házasságtörést követett el a portugál sztár.
március 2., 20:19
- Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára
A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.
tegnap, 20:37
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
tegnap, 08:00
- Sport
Hihetetlen összeget kapott farmerjáért a világ legjobb sakkozója
A pénzt jótékonysági célokra fordítják.
március 2., 16:26
- Sport
Debrecenben szakadt meg a Fehérvár pocsék idegenbeli sorozata
Az Újpestnek nem kellő csatár a meccs egyik főhőse lehet a vendégek színeiben.
március 2., 16:16
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
március 7., 21:00
- Sport
95 ezer nézőt vonzott egy jégkorongmérkőzés az Egyesült Államokban
Mindez azonban csak a második legnagyobb nézőszám az NHL-ben.
március 2., 09:25
- Sport
A világelit küszöbén a 17 éves magyar motoros
Súlyos csuklósérülése sem gátolta meg a fejlődésben.
március 2., 15:04
- Sport
A 17. perctől emberelőnyben futballozhatott a Barcelona, visszavette a vezetést Spanyolországban
Dani Olmo előbb piros lapot harcolt ki, majd két gólpasszt adott az első félidőben.
március 2., 19:12
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
március 7., 18:55
- Sport
Elképesztő feltámadás után védte meg címét a Ferencváros a Magyar Kupában
Laura Glauser volt a hős, ötből négy hétméterest is kivédett a párbajban.
március 2., 17:34
- Sport
Klubtörténelmi bronzérmet hozott a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntője
A fináléban az elmúlt három kiírásban győztes Ferencváros a Győrrel csap majd össze.
március 2., 15:19
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
tegnap, 11:28
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
március 7., 17:52
- Sport
Olyan dolog történt Schäfer Andrásék meccsén, mint a Bundesligában még soha
A berliniek mindössze két mérkőzést tudtak megnyerni a legutóbbi tizennyolcból.
március 2., 17:40
- Sport
Két gólpasszal jelentkezett a magyar válogatott támadója az Egyesült Államokban
Csapata 4–1-re nyert.
március 2., 09:31