
Ha szerdán nem nyer a Barcelona, akkor lemondhat a BL-rájátszásról

A gránátvörös-kékek a Viktoria Plzen kiütésével (5–1) kezdték a sorozatot, ezt követően azonban előbb a Bayern Münchentől (0–2), majd múlt héten Milánóban az Intertől is kikaptak (0–1). Mivel a hibátlanul csoportelső bajoroknak Plzenben az eddig pont nélkül és 1–12-es gólkülönbséggel álló Viktoria vendégeként a papírforma alapján jó esélyük lesz a három pont begyűjtésére, a Barcelona győzelmi kényszerrel lép pályára a Camp Nouban.
Ám ha szerdán hazai pályán vereséget szenved a Barcelona, és közben a bayern pontot szerez a plzen ellen, akkor a barcának elúszik a BL-rájátszás.
Xavi együttese a döntetlennel nem tudna javítani szorult helyzetén, veresége – és a Bayern pontszerzése – esetén viszont biztosan nem juthatna a legjobb 16 közé, ez a forgatókönyv a német és az olasz együttes számára érne biztos nyolcaddöntős helyet.
Az A csoportban kilenc pontjával éllovas Napolinak ennek eléréséhez egy döntetlen is elég lenne hazai pályán az Ajax ellen. Az olaszok mellett szól, hogy eddig ők szerezték a csoportkörben a legtöbb gólt (13), a múlt héten pedig 6–1-re győztek Amszterdamban. A kvartett másik mérkőzésén az elmúlt szezonban döntős Liverpool Glasgow-ba látogat a pont és rúgott gól nélkül sereghajtó Rangershez.
A B jelű négyest az előzetes várakozásokhoz képest meglepetésre hibátlan teljesítménnyel vezető Club Brugge is kvalifikálhatja magát a legjobb 16 közé, ehhez legalább egy ponttal kellene gazdagodnia az Atlético Madrid vendégeként, miközben a Bayer Leverkusen – FC Porto-meccs nem zárul döntetlennel. A belga együttes győzelemmel mindenképpen nyolcaddöntős. A Brugge a jó védekezésére is építhet a spanyol fővárosban: a Bayern München mellett csupán a belga csapat büszkélkedhet azzal, hogy három találkozó után is kapott gól nélkül áll a csoportkörben.
A kiegyenlített D csoportban a továbbjutás ebben a fordulóban még nem dőlhet el, az éllovas Sporting Lisbon az Olympique Marseille-t, míg a Tottenham Hotspur az Európa-ligában címvédő Eintracht Frankfurtot fogadja.
Az M4 Sport szerdán a Barcelona–Internazionale-találkozót közvetíti élőben.
MTI

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett teljesített a Közel-Keleten
Csapata legjobbjaként a top 10-ben búcsúzott az F4 Middle East Championshiptől a magyar.
március 3., 13:26
- Sport
Fél évig bírta futball nélkül, a harmadosztályban tért vissza a 36-szoros magyar válogatott
Az olasz és a francia élvonalat is megjárta, most zöld-fehérben bizonyíthat.
március 3., 12:58
- Sport
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio
A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.
március 3., 08:39
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
2 órája
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
4 órája
- Sport
Ötödjére fordult elő az évszázadban olyan kiütés, mint múlt hétvégén Mexikóban
Emma Navarro különleges körítéssel nyerte meg pályafutása első 500-as tornáját.
március 3., 12:02
- Sport
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját
Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.
március 3., 06:44
- Sport
Kerkez Milosékra a Manchester City vár
Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.
március 3., 08:46
- Sport
Még Guardiolát is meglepte a Manchester City aranylabdás sztárja
„Erre korábban nem számíthattam.”
március 3., 10:43
- Sport
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!
A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.
március 3., 07:27
- Sport
Marozsán javított, Fucsovics rontott helyezésén a tenisz-világranglistán
A doppingvétség miatt három hónapos eltiltását töltő olasz Jannik Sinner továbbra is vezet.
március 3., 10:03
- Címlapon
Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit
A lövöldözés idején Donald Trump Mar-a-Lagóban tartózkodott.
59 perce
- Sport
Edzője sem tudja, mikor térhet vissza a magyar válogatott kiválósága
Az egy góllal elvesztett bajnoki rangadóról feltűnően hiányzott.
március 3., 19:25
- Sport
Szoros csatában maradt le az Európa-bajnoki címről junior női párbajtőrcsapatunk
A férfi tőrválogatott is közel állt az éremszerzéshez a korosztályos Eb zárónapján.
március 2., 20:26
- Sport
A Chelsea ellen készül a magyar labdarúgás nagy tehetsége
„A szurkolóink elég kemények” – figyelmeztette a Konferencia-ligában hozzájuk látogató londoniakat.
március 3., 20:51
- Sport
99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba
Másfél éve házasságtörést követett el a portugál sztár.
március 2., 20:19
- Sport
A vereséget elkerülte, de az újabb blamát így sem úszta meg Robbie Keane Ferencvárosa
Tóth Alex szerint az utolsó tíz percet leszámítva értékelhetetlen volt a címvédő teljesítménye.
március 2., 20:13
- Sport
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok
Felidegesítette a másodedző...
március 2., 08:45
- Sport
Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal
Olyan is akad, akinek tönkrement az élete, és manapság az utcán tengeti a mindennapjait.
március 3., 20:13
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák
Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.
2 órája
- Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot
Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.
6 órája
- Sport
A világelit küszöbén a 17 éves magyar motoros
Súlyos csuklósérülése sem gátolta meg a fejlődésben.
március 2., 15:04
- Sport
95 ezer nézőt vonzott egy jégkorongmérkőzés az Egyesült Államokban
Mindez azonban csak a második legnagyobb nézőszám az NHL-ben.
március 2., 09:25
- Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait
Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.
8 órája
- Sport
Egyre nagyobb pácban a Dárdai testvérek, nagy pofont kapott csapatuk
Január vége óta nyeretlen a kék-fehér gárda.
március 2., 15:38
- Sport
Hihetetlen összeget kapott farmerjáért a világ legjobb sakkozója
A pénzt jótékonysági célokra fordítják.
március 2., 16:26
- Sport
Olyan dolog történt Schäfer Andrásék meccsén, mint a Bundesligában még soha
A berliniek mindössze két mérkőzést tudtak megnyerni a legutóbbi tizennyolcból.
március 2., 17:40
- Sport
Klubtörténelmi bronzérmet hozott a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntője
A fináléban az elmúlt három kiírásban győztes Ferencváros a Győrrel csap majd össze.
március 2., 15:19