
Parázs újpesti ütközet, a Fradi és a Loki is a 92. percben döntött

További Futball cikkek
-
Nyáron jöhet el Németh Hunor ideje Dániában
- Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal
- Rossz hírt kaptak az Inter-drukkerek a Feyenoord elleni BL-meccs előtt
- Fél évig bírta futball nélkül, a harmadosztályban tért vissza a 36-szoros magyar válogatott
- Guardiolát is meglepte, még ebben a szezonban visszatérhet a Manchester City aranylabdás sztárja
Ferencváros–Paks
Az MTI beszámolója szerint visszafogott iramban kezdődött a mérkőzés, amelyen a Paks már a 7. percben vezetést szerzett Bőle kiugrását követően. A Ferencváros nem fokozta a tempót, játéka viszont koncentráltabbá vált, amely lehetőségekhez vezetett, Adama Traoré beadásnak szánt labdája például a lécen pattant (0–1).
A 22. percben paksi védelmi hiba után egyenlítettek a hazaiak: Nagy Gergely óriási bravúrral még hárította Ryan Mmaee próbálkozását, de Zachariassen ismétlésével szemben már tehetetlen volt (1–1).
A Paks saját térfelén szervezetten várta ellenfelét, a megszerzett labdákból pedig igyekezett gyors akciókat vezetni, egy alkalommal még Dibusznak is vetődnie kellett. Az FTC ritkán tudta áttörni a zárt paksi védőfalat, így nem alakított ki nagyobb helyzetet.
A 39. percben másodszor is előnyhöz jutott a vendég gárda: szöglet után Balogh Balázs lőtt 18 méterről, a tömegben Wingón pattant meg a labda, amely a hazai kapuba került (1–2).
A szünet előtt Ryan Mmaee harcolt ki büntetőt, melyet a játékvezető videózás után ítélt meg, és a sértett váltott gólra (2–2).
A szünetben mindkét csapat lecserélte a balhátvédjét, a hazaiaknál Traore lépett vissza, akinek távoli lövése a kapufán végezte az 58. percben.
A Ferencváros továbbra is támadásban maradt, de akcióit nem tudta befejezésig elvinni. A Paks beszorult, erejéből már nem futotta kontrákra, a 75. percben viszont Hahn villant, lövését Dibusz látványos vetődéssel tolta oldalra.
A hajrában a Paks előtt adódtak újabb gólszerzési lehetőségek, de Balogh kiváló helyről elvégzett szabadrúgása kapu fölé ment, majd Hahn és Dibusz újabb párharcát is a hazaiak kapusa nyerte meg.
A hajrában Auzqui előtt adódott meccslabda, de rosszul találta el a labdát, viszont így sem maradt döntetlen a végeredmény, mert a 92. percben Botka ívelt fejessel bevette a paksi kaput (3–2).
A középkezdés előtt dulakodás támadt a félpályánál, amelynek végén Ryan Mmaee előbb sárga lapot kapott, majd kiállították.
A Ferencváros az OTP Bank Liga most zajló szezonjában házigazdaként továbbra is veretlen, hetedik hazai meccsét is megnyerte, viszont kapott góljai számát megduplázta.
A többi meccsen
A Debrecen ugyancsak a 92. percben harcolta ki a győzelmet, méghozzá a Mezőkövesd ellen, Sós Bence volt eredményes a ráadásban (1–0).
A vendégeknek így megszakadt az ötmeccses veretlenségi sorozatuk – idegenben továbbra is nyeretlenek – , míg a hazaiak sorozatban harmadik bajnokijukon szereztek legalább egy pontot.
Az Újpest remekül kezdett a Mol Fehérvár elleni esti meccsen, Csoboth Kevin már a 8. percben eredményes volt, egyórányi játékhoz közeledve Szabó Bálint megduplázta az előnyt. Nem sokkal később az addig csendes vendégek Nikola Szarefimov révén szépítettek, az izgalmassá váló végjátékban viszont több gól már nem esett (2–1).
A végjátékban több piros lap gyanús megmozdulás is volt, végül Funsho Bamgboye meg is kapta.
NB I
15. FORDULÓ
Ferencváros–Paks 3–2 (Zachariassen 22., R. Mmaee 45+1. – 11-esből, Botka 92., illetve Bőle 7., Wingo 39. – öngól)
piros lap: R. Mmaee (95.)
Debrecen–Mezőkövesd 1–0 (Sós 92.)
Újpest–Mol Fehérvár FC 2–1 (Csoboth 8., Szabó B. 58., ill. Szerafimov 67.)
piros lap: Bamgboye (94.)
A bajnokság állása: 1. Ferencváros 31 pont (32–12, 13 meccs), 2. Kisvárda 25 (26–25), 3. Kecskemét 25 (23–16), 4. Puskás Akadémia 22 (20–17), 5. Zalaegerszeg 21 (24–17, 14), 6. Debrecen 20 (26–25), 7. Paks 18 (24–25, 14), 8. Fehérvár 16 (16–22), 9. Mezőkövesd 16 (18–25), 10. Újpest 16 (18–16), 11. Honvéd 13 (14–25, 14), 12. Vasas 12 (12–18, 14)
(Borítókép: Újpesti szurkolók a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójában játszott Újpest FC–Mol Fehérvár FC mérkőzésen a Szusza Ferenc Stadionban 2022. november 9-én. Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
A CAS negyedszer is elhalasztotta az ítélethozás határidejét Kenderesi Tamás ügyében
Egy hónap híján két év elteltével születhet végső döntés.
február 25., 11:35
- Sport
Könnyeivel küszködött a 19 éves lány, miután elképesztő országos rekordot döntött
Sulyán Alexa immáron felnőtt rekordernek mondhatja magát.
február 25., 10:04
- Sport
Ralf Schumacher határozott kijelentést tett Hamilton és a Ferrari világbajnoki esélyéről
Fogalmazzunk úgy, nem aggódik amiatt, hogy a 40 éves brit már idén lehagyná a fivérét.
1 órája
- Címlapon
Donald Trump: Ha valaki nem akar megegyezni, az nem lesz sokáig közöttünk
Szerinte mind Oroszország, mind az ukrán nép szeretné, ha megállapodás születne.
22 perce
- Sport
A világelső botránya után új időszámításnak kell kezdődnie a doppingellenes küzdelemben
Nagyon nehezen hihető a világsztár indoklása, elmagyarázzuk, miért.
február 25., 14:05
- Sport
Véget ért Fucsovics győzelmi sorozata, másodjára már nem bírt olasz riválisával
Kilenc győztes meccs után szenvedett vereséget a magyar teniszező.
február 25., 13:34
- Sport
Az FTC idén lemarad a döntőről, a címvédő kiütéses vereséggel búcsúzott
A BJA másodszor, a Debrecen először lehet bajnok a jégkorongozóknál.
február 25., 10:24
- Mindeközben
Cooky párja megkérdezte a kisfiait, mit szólnak a szettjéhez, de olyan kritikát kapott, hogy a fal adta a másikat
3 órája
- Címlapon
Donald Trump üzent Volodimir Zelenszkijnek: Amerika nem fogja ezt sokáig tűrni!
Az ukrán elnök továbbra is számít az amerikai segítségre.
3 órája
- Mindeközben
Schobert Norbi olyat alakított a farsangi buliján az ABBA egyik tagjaként, hogy nem sajnálnánk tőle az Oscar-díjat
4 órája
- Címlapon
Donald Trump sejtelmes üzenetet küldött, nagy dologra készül
Közben Európa Ukrajnáról tárgyalt.
6 órája
- Sport
Történelmi fordítás a ligaelső ellen az NBA-ben – 79 év alatt először fordult elő ilyen
Megdicsőült Rátgéber László sztáredző cimborája.
február 25., 09:32
- Sport
Szoboszlai Dominik parádéja nem csak a Liverpoolnak hozott hatalmas sikert
A találkozó a legnézettebb kábeltévés műsor lett a múlt héten.
február 25., 09:09
- Sport
Mesterhármas 40 évesen, karnyújtásnyira a világcsúcs
Alekszandr Ovecskin még idén tavasszal ledöntheti Wayne Gretzkyt a trónról.
február 24., 07:21
- Címlapon
Bild: Elfogása előtt gázpisztollyal lőtte szájba magát a mannheimi gázoló
A hatóságok szerint nem terrortámadás történt.
4 órája
- Sport
Főpróbát tartottak a magyar indulók, mielőtt jégre lépnének a jövő bajnokai ellen
Junior műkorcsolyázóink komoly megméretés előtt állnak.
február 24., 20:39
- Sport
A manchesteri gála után Szoboszlai Dominik bekerült az angol bajnokság álomcsapatába
Góllal és gólpasszal vette ki a részét a címvédő City legyőzéséből.
február 24., 19:38
- Címlapon
Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak
16 órája
- Sport
Kokó nem aprózza el: a világ legjobb bokszedzőjét hozhatja el szövetségi kapitánynak
Még hárman esélyesek a posztra, döntés jövő kedden.
február 25., 19:39
- Sport
A hetedik percben belőtt büntető döntött, vereséggel kezdett hazai pályán a magyar válogatott
Szarvas Alexandra együttese így két forduló után három ponttal áll a Nemzetek Ligájában.
február 25., 20:23
- Sport
José Mourinho majmozott, rasszizmusért feljelentik a portugál legendát Sallai Rolandék derbije után
Meglehet, ezúttal túl messzire ment az edző.
február 25., 07:14
- Címlapon
Romlik Ferenc pápa állapota, nagy mennyiségű váladékot távolítottak el a tüdejéből
A katolikus egyházfő ismét lélegeztetőgépre került.
2 órája
- Címlapon
Ferenc pápa gyógyulásáért celebrált szentmisét Erdő Péter bíboros
Egy evangéliumi történeten keresztül küldte el jókívánságait.
3 órája
- Sport
Marozsán Fábián szettelőnyről szenvedett fájó vereséget a dubaji tenisztornán
A magyar teniszező legyőzője egy rutinos spanyol játékos volt.
február 24., 14:20
- Sport
A kor csak egy szám: a Real Madrid 40 évesen is megtartaná aranylabdás varázslóját
A 2026-os világbajnokságon is szeretne szerepelni a kiváló középpályás.
február 24., 13:48
- Sport
Marozsán két helyet javított, Fucsovics négyet rontott a világranglistán
Az élen változatlanul a doppingvétség miatt három hónapos eltiltását töltő olasz Jannik Sinner áll.
február 24., 10:19
- Sport
Bokszmeccsen nem látni akkora kiütést, mint a dél-amerikai futballmeccsen – videó
Nem is maradt el a piros lap.
február 24., 15:31
- Sport
Ennyi ember még sohasem látogatott ki a Városligeti Műjégpályára
Harmincszázalékos növekedést produkáltak egy év alatt.
február 24., 16:06
- Sport
Magyar arany- és bronzérem született Brazíliában
Jól zárták kerekesszékes vívóink a világkupát.
február 24., 11:05
- Sport
95,8% esély – Szoboszlai Dominikék fél kézzel már fogják a Premier League-aranyat
Az Arsenal esélyei minimálisra csökkentek, a többiek pedig kiszálltak a versenyfutásból.
február 24., 16:58
- Sport
Az újabb blama után kirúgták a rekordbajnok vezetőedzőjét
Közel egy évszázad után veszítheti el egyeduralkodó státuszát a klub.
február 24., 11:36
- Címlapon
Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal
Olyan is akad, akinek tönkrement az élete, és manapság az utcán tengeti a mindennapjait.
2 órája