Szalai Ádám: Magyarország mindig is az elsődleges otthonom volt, és lesz is

Nemrég született meg a kislánya, hozzászokott már az apaszerephez?

Egy teljesen új fejezet kezdődött el az életemben. Majdnem 35 évet vártam rá, és bár a dolgokat még tanulnom kell, bele kell jönnöm, nagyon élvezem. Sok ismerősömtől, barátomtól, családtagtól hallottam korábban, hogy ha valakinek gyermeke születik, az milyen csodálatos, egyedülálló érzés. Nos, ezzel maximálisan egyetértek.

Milyen édesapa Szalai Ádám?

Amikor a kislányom megtanul beszélni, feltehetitek neki a kérdést, én pedig remélem, hogy pozitívan fog válaszolni.

Sokat segít a kedvesének?

Természetesen mindenből próbálom én is kivenni a részemet. Most élem át, milyen szerep hárul az édesanyákra ebben az élethelyzetben, és milyen dolgokon kell keresztülmenniük, úgyhogy maximális tiszteletem nekik. Ahol tudok, igyekszem segíteni.

Idén ön lett a Jónak lenni jó! karitatív médiakampány nagykövete. A jótékonykodáshoz egyébként is közel áll, könnyen meggyőzték, hogy mondjon igent a felkérésre?

Óriási megtiszteltetés ez számomra. Aki ismer, tudja, hogy tényleg csak úgy próbálok elvállalni bármilyen feladatot, ha azt érzem magamon, hogy száz százalékban a legjobbat tudom nyújtani benne. Nem beszélve egy ilyen feladatról, amikor több kell a száz százaléknál. Őszintén mondom, hogy a családom és a jótékonykodás áll hozzám legközelebb. A saját alapítványunknál is folyamatosan azon gondolkodunk, hogy hogyan, hol és miként tudnánk a legtöbbet segíteni. Sokat beszéltünk róla, hogy milyen feladataim lennének, és úgy éreztem, hogy igen, én ennek a részese szeretnék lenni, és segíteni szeretnék. Remélem, hogy karácsony előtt  a Magyar Vakok és Gyengénlátók Szövetségén keresztül sok embernek tudunk segíteni.

Nem titok, hogy van egy komoly cége, tudatosan építi üzleti tevékenységét is. Hogyan boldogulnak a gazdasági élet kihívásaival?

Ez a jelenlegi helyzet szintén egy új fejezet az életemben. Mármint nem a vállalkozás, hiszen az most már jó hat-hét éve működik, óriási fejlődésen mentünk keresztül, már a második csarnokunk épül, egyre több munkaerővel bírunk, azonban a jelenlegi szituáció, a gazdasági helyzet újabb kihívásokat teremt elénk. A testvéreim és az édesapám is része a vállalkozásnak, napi szinten azon dolgozunk, hogy hogyan tudunk még jobbak lenni, és a munkavállalóinknak a legjobb körülményeket tudjuk megteremteni. A nehézségek ellenére nagyon pozitív és boldog vagyok, hogy haladunk.

A vállalkozása székhelye Magyarországon működik. Profi pályafutása után idehaza vagy külföldön képzeli el az életét?

Nagyon hiányzik Magyarország, pláne ennyi idő után. Lassan több mint húsz éve külföldön élek. Amikor néhány napot otthon tudok lenni, teljesen feltöltődök. Remélem, hogy lesz rá alkalmunk, hogy Magyarországon éljünk, azonban hogy a jövőben milyen szerepkörben, és mit képzelek el a pályafutásom után, az nagymértékben befolyásolja, hogy hol fogunk életvitelszerűen lakni. Magyarország mindig is az elsődleges otthonom volt, és lesz is, de hogy a munkával kapcsolatban hol tudok tovább előrelépni, az mindenképp attól függ, hogy hol lesz majd ez az állomás.

Eddig melyik országban érezte leginkább otthon magát?

Magyarország után Németországban éltem a legtöbbet, úgyhogy annyi eltöltött év után ott otthonosan mozogtam, nagyon jól be tudtam rendezkedni.

A német kultúra közel is áll önhöz?

Viszonylag fiatalon, 15-16 évesen kerültem ki Stuttgartba. Az úgynevezett német mentalitás egyébként is nagyon meghatározó a karrierem szempontjából, sok ragadt rám abból az időszakból, úgy gondolom, jó hatással volt rám az a periódus.

Említette a jövőjét, pályafutása utáni időszakát. Nemrég edzőképzésen is részt vett, hamarosan új szerepkörben láthatjuk?

Az elmúlt hónapban sikeresen levizsgáztam a B+A licences képzésen. Nem volt egyszerű időszak, hiszen havi két hétfőn otthon kellett lennem, sokat utaztam, viszont hihetetlenül hálás vagyok, és köszönettel tartozom az MLSZ-nek, hogy helyet kaptam a képzésben. Nagyon jól éreztem magam, pozitív, profi volt minden, örülök, hogy belevágtam és megcsináltam.

Szóval edző lesz?

Az az érdekes, hogy ha tíz évvel ezelőtt beszélgetünk arról, hogy hogyan képzelem el a jövőmet, valószínűleg azt mondtam volna, hogy nem biztos, hogy szeretnék a labdarúgásban maradni a pályafutásom után. Viszont ahogy idősödtem, úgy éreztem azt, hogy akár lehet, hogy még ki is próbálnám magam, most pedig már arról beszélgetünk, hogy sikeres vizsgát tettem. Azonban, hogy pontosan milyen szerepkörben és hol szeretnék elhelyezkedni, még nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy a futball közelében szeretnék maradni.

Több mint két hónapja intett búcsút a válogatottnak. Gyakran eszébe jut a nemzeti tizenegy és az utóbbi 13 év?

Hosszú idő alatt érlelődött bennem a döntés, hogy befejezem a válogatott pályafutásomat. Amikor eldöntöttem, egy kicsit könnyebben éreztem magam, hiszen nem hirtelen felindulásból határoztam. De amikor novemberben jöttek a barátságos mérkőzések, és láttam ismét együtt a fiúkat, érkeztek az üzenetek a mérkőzések előtt és után, beszélgettünk egymással, akkor úgy éreztem, hogy nyoma van bennem, és biztos vagyok benne, hogy amíg élek, nyoma is lesz bennem, hogy milyen szép és rossz éveket, milyen kellemetlen és milyen sikeres mérkőzéseket éltem át a válogatottal. A nemzeti csapat mindig egy nagyon érző pont lesz bennem, ez most, ezeken a felkészülési meccseken is így volt. Nem megy egyik napról a másikra, hogy egyszer csak elszakadok az egésztől.

A világbajnokságot követi?

Nézem a mérkőzéseket, kicsit még hozzá kell szoknom, hogy téli időszakban vannak a találkozók. Ez mindenképpen egy kicsit új dolog.

Arról mi a véleménye, hogy nem csak a labdarúgásé a főszerep Katarban?

A mérkőzéseket nézem, azt a 90 percet, na jó, plusz a tíz perc hosszabbításokat.

Mit gondol, melyik válogatott örülhet a torna végén?

Iszonyatosan rosszul tudom megtippelni a találkozókat. Őszintén szólva fogalmam sincs, de van bennem egy olyan érzés, hogy meglepetés lehet a végén, és olyan válogatott nyerhet, amely nem feltétlenül tartozik a topfavoritok közé.

(Borítókép: Szalai Ádám 2022. szeptember 23-án. Fotó: Martin Rose/Getty Images)