
Fantasztikus felvétel került elő, Maradona és Pelé fejelget a stúdióban
A kétezres évek derekán, konkrétan 2005-ben óriási népszerűségnek örvendett Argentínában a Canal Trece nevű tévécsatornán Diego Armando Maradona élő tévéműsora, a La Noche del 10, vagyis a Tízes éjszakája.
A műsor tizenhárom adást élt meg, és olyan világsztárok fordultak meg benne, mint Mike Tyson, Zinedine Zidane vagy Fidel Castro.
Az első adást 2005. augusztus 15-re időzítették, és annyira erős volt a nyitány, hogy Pelét hívták meg az élő műsorba. Maradona kedélyes beszélgetést folytatott a háromszoros világbajnok brazillal, aki a műsor idején már 65 éves volt, míg a nála pont két évtizeddel fiatalabb Diego 45. A két labdabűvész dedikálta a mezét egymásnak, kicserélték a trikókat, majd beszélgetni kezdtek.
Egy idő után Maradona javasolta, hogy fejelgessenek, és jellemző a hatvanas évei derekán járó Pelé technikai felkészültségére, hogy teljesen magától értetődő módon visszakérdezett:
Így ülve, az asztalnál?
Meglehet, annak sem lett volna akadálya, Maradona azonban a jóval látványosabb megoldást, az állva fejelgetést proponálta. Felállt a két világbajnok, és elkezdték egymásnak fejelgetni a labdát. Az persze nem esett le, egyikük sem hibázta el, meglehet, még mindig fejelgetnének, ha Maradona nem unja meg, és nem fogja meg a labdát. Utána a futball két géniusza barátságosan összeölelkezett, szóba sem került, hogy melyikük volt a nagyobb játékos, valószínűleg ezt nem is lenne érdemes és lehetséges eldönteni.
A felvétel soha nem volt aktuálisabb, mint most, amikor Pelé haldoklik, Maradona pedig már két éve nincs az élők sorában.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Ötödjére fordult elő az évszázadban olyan kiütés, mint múlt hétvégén Mexikóban
Emma Navarro különleges körítéssel nyerte meg pályafutása első 500-as tornáját.
március 3., 12:02
- Sport
Még Guardiolát is meglepte a Manchester City aranylabdás sztárja
„Erre korábban nem számíthattam.”
március 3., 10:43
- Sport
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio
A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.
március 3., 08:39
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon
Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.
tegnap, 21:23
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Sport
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!
A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.
március 3., 07:27
- Sport
Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett teljesített a Közel-Keleten
Csapata legjobbjaként a top 10-ben búcsúzott az F4 Middle East Championshiptől a magyar.
március 3., 13:26
- Sport
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt
Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.
tegnap, 22:21
- Sport
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját
Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.
március 3., 06:44
- Sport
Fél évig bírta futball nélkül, a harmadosztályban tért vissza a 36-szoros magyar válogatott
Az olasz és a francia élvonalat is megjárta, most zöld-fehérben bizonyíthat.
március 3., 12:58
- Sport
Kerkez Milosékra a Manchester City vár
Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.
március 3., 08:46
- Sport
Olyan csúcsot mászott meg két magyar alpinista, amely másoknak nyáron sem sikerül
Az 5193 méter magas Shkhara Grúzia legmagasabb pontja.
március 2., 09:12
- Sport
A Chelsea ellen készül a magyar labdarúgás nagy tehetsége
„A szurkolóink elég kemények” – figyelmeztette a Konferencia-ligában hozzájuk látogató londoniakat.
március 3., 20:51
- Sport
A vereséget elkerülte, de az újabb blamát így sem úszta meg Robbie Keane Ferencvárosa
Tóth Alex szerint az utolsó tíz percet leszámítva értékelhetetlen volt a címvédő teljesítménye.
március 2., 20:13
- Sport
Szoros csatában maradt le az Európa-bajnoki címről junior női párbajtőrcsapatunk
A férfi tőrválogatott is közel állt az éremszerzéshez a korosztályos Eb zárónapján.
március 2., 20:26
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Sport
Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal
Olyan is akad, akinek tönkrement az élete, és manapság az utcán tengeti a mindennapjait.
március 3., 20:13
- Sport
Edzője sem tudja, mikor térhet vissza a magyar válogatott kiválósága
Az egy góllal elvesztett bajnoki rangadóról feltűnően hiányzott.
március 3., 19:25
- Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?
Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.
tegnap, 19:02
- Sport
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket
Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...
március 2., 08:44
- Sport
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok
Felidegesítette a másodedző...
március 2., 08:45
- Mindeközben
Csobot Adél olyan fotót posztolt Baliról, amelyen kivételesen a fiai is láthatók
tegnap, 11:14
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
tegnap, 09:31
- Sport
Rossz hírt kaptak az Inter-drukkerek a Feyenoord elleni BL-meccs előtt
Négy gól és öt gólpassz esett ki a csapatból a Napoli elleni rangadó miatt.
március 3., 14:48
- Sport
A világelit küszöbén a 17 éves magyar motoros
Súlyos csuklósérülése sem gátolta meg a fejlődésben.
március 2., 15:04
- Sport
Klubtörténelmi bronzérmet hozott a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntője
A fináléban az elmúlt három kiírásban győztes Ferencváros a Győrrel csap majd össze.
március 2., 15:19
- Sport
Hihetetlen összeget kapott farmerjáért a világ legjobb sakkozója
A pénzt jótékonysági célokra fordítják.
március 2., 16:26
- Címlapon
Német hírszerzés vezetője: Ha a háború 2030 előtt véget ér, Oroszország nagyobb veszélyt jelent majd Európára
tegnap, 06:10
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
tegnap, 08:00
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
március 7., 21:00
- Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára
A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.
tegnap, 20:37
- Sport
A 17. perctől emberelőnyben futballozhatott a Barcelona, visszavette a vezetést Spanyolországban
Dani Olmo előbb piros lapot harcolt ki, majd két gólpasszt adott az első félidőben.
március 2., 19:12
- Sport
Elképesztő feltámadás után védte meg címét a Ferencváros a Magyar Kupában
Laura Glauser volt a hős, ötből négy hétméterest is kivédett a párbajban.
március 2., 17:34
- Sport
Egyre nagyobb pácban a Dárdai testvérek, nagy pofont kapott csapatuk
Január vége óta nyeretlen a kék-fehér gárda.
március 2., 15:38
- Sport
Debrecenben szakadt meg a Fehérvár pocsék idegenbeli sorozata
Az Újpestnek nem kellő csatár a meccs egyik főhőse lehet a vendégek színeiben.
március 2., 16:16
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
tegnap, 11:28